Alig egy nap telt el azóta, hogy az N4BB megszellőztette a BlackBerry februárban érkező új, középkategóriás Z3-utódjának, a Riónak a paramétereit, máris itt vannak az első renderelt, vagyis számítógépes grafikával készült (ugyanakkor vélhetően hivatalos forrásból származó) képek az újdonságról.

A képek alapján immár a napnál is világosabb, hogy a Rio (aminek a kereskedelmi nevét még mindig nem tudni biztosan, de ha rajtam múlna, Z5 lenne) a Z3 utódja, illetve európai, ázsiai és dél-amerikai piacra szánt, kissé felturbózott változata lesz. A mobil legalábbis szinte szakasztott mása a Z3-nak, egyedül a hátlapon látható markáns, vagy legalábbis könnyen észrevehető különbség. 

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Riót minden bizonnyal John Chen kedvenc ázsiai gyártópartnere, a Foxconn készíti majd, a képek tanúsága szerint a Z3-mal ellentétben nem csak feketében, hanem fehér színben is.

Via N4BB.

Nem kizárt, hogy a vártnál jóval hamarabb, már jövő februárban bemutatkozhat, majd nem sokkal később meg is jelenhet a BlackBerry kínálatának Classicot követő tagja, mely bennfentes források szerint egy teljes érintőkijelzős tepsifon lesz. A Rio kódnévre hallgató telefon paramétereit tekintve biztosan nem váltja meg a világot, viszont alkalmas lehet arra, hogy a Z3 szerepét betöltse a "nyugati" országokban.

blurryphone.jpg

Az N4BB megszerezte a Rio vélt technikai specifikációját, ami alapján a készülék leginkább egy felturbózott Z3, vagy ha úgy tetszik egy nagyobb kijelzővel ellátott Z10 lesz, egyelőre még nem egészen világos, milyen típusnévvel. Állítólag ezt fogja tartalmazni (szokás szerint fenntartásokkal kezelendő):

  • 5 hüvelykes, 1280x720 pixeles kijelző
  • Kétmagos, 1,5 GHz-es processzor (MSM8960)
  • 2 GB rendszermemória, 16 GB háttértár (microSD-vel bővíthető)
  • 2 megapixeles előlapi, 8 megapixeles hátlapi kamera
  • 4G/LTE-képes rádió
  • WiFi, Bluetooth
  • 2800 mAh-s akkumulátor
  • 9,5 milliméteres vastagság

Jobban végiggondolva ez lényegében egy Classic, csak a QWERTY-gombsor és a toolbelt nélkül, picit erősebb akkumulátorral, remélhetőleg ennek megfelelően kellően nyomott árral. Ami már csak azért is érdekes, mert korábban arról szóltak a hírek, hogy a Rio egy csúcskategóriás érintős BlackBerry kódneve.

Bárhogy is lesz, Barcelonában minden kiderül majd Rióról.

Via N4BB.

Címkék: rio leak z20

Jómagam inkább azok közé a BlackBerry felhasználók közé tartozom, akik szerint egy BlackBerry legyen a nevéhez méltón fekete, bár használtam már fehér és vörös színű telefonokat is (utóbbit amúgy különösen vagánynak találtam, de hozzám akkor sem passzol igazán). A Classic múlt heti bemutatója után kiderült, hogy a kanadaiak legújabb készülékéből a szokásos fekete és fehér variáns mellett elérhető lesz bronz és kék változat is, utóbbiról megjelentek az első (nem hivatalos) fotók is.

bronz_classic.jpg

Kicsit tartottam tőle, hogy ez a bronz változat olyasmi lesz, mint a különféle aranykeretes (aranyozott keretes) megoldások, amiket mindig is borzasztóan giccsesnek találtam, de a két fenti kép láttán ez a színvariáció szerintem pont olyan elegáns, mint a fekete, emellett kitűnően passzol a barna cuccokhoz, öltözetekhez.

Ezek alapján tűkön ülve várom az első fotókat a kék színű Classicról, ami minden bizonnyal kiválóan megy majd a koptatott farmerekhez.

Címkék: barna classic

A vártnál jelentősen alacsonyabb, 793 millió dolláros bevételről számolt be a BlackBerry (ez éves szinte 33 százalékos visszaesés), miután meglévő készletei elapadtak, az új telefonokból (elsősorban a Passportból) pedig nem gyártott eleget ahhoz, hogy a kereslettel lépést tartson. John Chen elnök-vezérigazgató és csapata ennek ellenére pozitív hangot ütött meg a konferenciahíváson, és hangsúlyozta, hogy a negyedév a nyereségesség eléréséről és a készpénzállomány őrzéséről szólt. Egy egyszeri, készpénzmozgással nem járó tételtől eltekintve a cég pozitív eredményt zárt, igaz, mindössze hajszállal - a könyv szerinti veszteség 148 millió dollár volt. A BlackBerry pénzügyileg stabil, továbbra is mintegy 3,1 milliárd dollárnyi likvid állománnyal rendelkezik.

A Passport ma már 48 országban kapható

A november 29-cel zárul három hónapban a BlackBerry 2 millió telefont értékesített, ami annak ellenére alacsonyabb az előző negyedév 2,1 milliójánál is, hogy szeptemberben elrajtolt a Passport. A magyarázat egyszerű: a kezdőkészlet azonnal elfogyott, és október-november folyamán is többször előfordult, hogy kifogyott a Passportból a BlackBerry. Chen elmondása alapján csak december közepére tudta utolérni a keresletet a cég, így a novemberi megrendelések egy része nem jelenik meg a mostani számokon.

A konferenciahíváson az is egyértelművá vált, hogy a 200 ezer Passporton sem könyvelt el bevételt teljes egészében a cég a negyedév alatt, mivel a szigorú pénzügyi szabályai szerint ezt csak akkor teheti meg, ha a telefont a végfelhasználó is kifizette már, és megkapta. A Passport ma már 48 országban kapható, de az észak-amerikai és európai eladások adták a forgalom 61%-át.

Chen azt is mondta, hogy a Classic a Passportnál is jobb rajtot vett, és a készüléknek köszönhetően ismét tart több nagy szolgáltató BlackBerryket az üzleteiben - köztük az AT&T, a Deutsche Telecom, az Orange és a China Mobile is. A Classicot a BlackBerry már szolgáltatásokkal is egybecsomagolja, mint például a titkosított BBM, vagy a BBM konferenciahívások lebonyolításának lehetősége, hogy újabb bevételi forrást építsen ki, amin osztozhat a telkókkal is. A cég láthatóan nagy hangsúlyt fektet most arra, hogy visszaszerezze a mobilszolgáltatók támogatását.

A megrendelésállomány 65 százalékkal volt magasabb a negyedév zárásakor

Márciusban többet mond majd el a cég arról, hogy a Passport és a Classic után mi várható a csőben 2015-re. Mindenesetre bíztató jel, hogy BlackBerry megrendelésállománya a szerződéses gyártóknál 65 százalékkal volt magasabb a negyedév zárásakor, mint a három hónappal korábban. A BlackBerry egyértelműen a telefoneladások növekedését és erősebb nyereségességét várja a következő negyedévektől - hogy ez valóban így lesz-e, nem csak a bejelentéseket követő kezdeti felfokozott várakozást értékeli a cég túl, még nem egyértelmű.

bbry191214.png

A hírek hatására a cég papírjai 10 százalékot estek, de a napközbeni kereskedésben némileg visszaerősödtek, és most -5%-on állnak.

Minden vásárló rémálma, hogy egy nagy értékű termék beszerzése után gyakorlatilag azonnal megsérül, rosszabb esetben megsemmisül a cucc. Legyen szó autóról, tévéről vagy éppen okostelefonról. Az azóta világutazónak felcsapott egykori PlayBookblog sztárbloggerrel, Iguval, illetve a vadonatúj Passportjával ez pont megesett, és olvasva a sztoriját az ellenségeimnek sem kívánok hasonló kínokat. Tanulságos történet következik:

Amikor az első fotók megjelentek a Passport kijelzőjéről, nem gondoltam volna, hogy néhány hónap múlva már azzal a készülékkel írok a blogra. Azt sem, hogy róla.

A szeptember végi bejelentés dátuma kapóra jött, ugyanis néhány nappal később utaztam a Fülöp-szigetekre, dubaji átszállással - ott pedig híresen hamar megjelennek az újdonságok. Mint kiderült, tévedtem, október elsején még nem kaptak belőle. Sebaj, van egy hónapom Manilában, csak odaér a szigetekre az első szállítmány. Hát nem. Folyamatosan figyeltem a nagyobb üzletek webshopjait, a hirdetési oldalakat, sehol semmi konkrétum. Sebaj, visszafelé Dubai ismét útba esik, ráadásul a távol töltött néhány hét alatt többször érkezett (és el is fogyott) egy-egy adag Passport a reptéri duty free-ben. Ám megint csak csalódnom kellett, minden volt, csak az nem.

Ott volt előttem a doboz, csak a kezemet kellett volna kinyújtani érte...

Ekkor már kezdtem elszomorodni, de nem adtam fel. Zsebemben volt a londoni repülőjegy, ha máshol nem, hát majd ott. Végső esetre ráadásul ott a BerryBolt, de nem  lehettem biztos abban, hogy december elején (akkor volt esedékes a budapesti családlátogatás ) lesz nekik, főleg előrendelés nélkül. Türelmetlenül vártam az angliai kirándulást. Aztán egyszer csak ott voltam, és már második napja jártam a várost a telefon után. És akkor... igen, a Carphone Warehouse egyik üzletében kaptam egy fülest, a belvárosi üzletükben van 60 db fekete Passport. Beindultunk, odaértünk, kikértük, kifizettük... volna, de a hitelkártya napi limitje közbeszólt. Ott volt előttem a doboz, csak a kezemet kellett volna kinyújtani érte... Szomorúan hazafelé vettük az irányt, szentül fogadva, hogy holnap ott kezdünk, frissen, kipihenten, szűz napi limittel.

És akkor eljött a másnap, a gyors reggeli, vonatozás, a telefonvásárlás napja. A készüléket a kabátom belső zsebébe rejtve hurcibáltam a fél városon keresztül, hátha találok valahol egy nanosim-et. Közben persze mindenhová betértük, egyre jobban égette a zsebemet a telefon, amit pont nem bírok beüzemelni.

Végre meglett a SIM, és megindultunk hazafelé. A vonaton már optimálisabbak voltak a feltételek a szereléshez. Ahogy a vonat elindult a külváros felé, már pakoltam elő. Telefon, SIM, nyugalom. Emlékeztem a koszos körmű indiai arc videójára, beleégett a retinámba a mozdulat, ahogy lepattintja a SIM és SD fedelét. Nekem meg nem akart sikerülni... sokadjára sem, pedig akkor már a használati utasítást is átnyálaztam. Feszitem, hajlik, nem jön. Mutatom az asszonynak, próbálja ő is, nem jön le. Próbálom újra meg újra, félek, hogy eltöröm.

És igen! Eltörtem.

A szívem kihagyott másfél ütemet, az asszony szerint fehérre vált az arcom. Fogtam a kezemben a közel negyedmillás telefont, és legszívesebben... ahhh, mindegy.

Látszik, hogy a jobb oldali alsó pöcök még tartja a takarólemez készülékbe ragadt darabját. Valamit csúnyán elnéztek vagy a tervezés vagy a gyártás során.

Gyors telefon cimborának, hogy nézze meg a nyitva tartást, mennénk vissza. Délután 6-ra járt az idő, szombat lévén nem lehettünk biztosak, hogy megvárnak. És másnap hajnalban indult a repülő hazafelé...

Szerencsére az üzlet késő estig nyitva volt, úgyhogy irány újra a belváros. Állt előttünk egy vevő a pultnál, de a pult sarka üres volt, le is foglaltuk néhány fotó készítésére. Az eladó nagyon-nagyon csúnyán nézett ránk. Amikor sorra kerültünk, elég hitetlenkedve fogadta a történetet, ő még ilyesmivel nem találkozott, pedig nagyon sok Passport elment az utóbbi néhány napban. Vitte a telefont a főnökéhez, hátha ő tud mondani okosat. Ketten nagy nehezen lefeszegették a beragadt darabot, és aztán jött a meglepetés: az eladó srác sűrű elnézéskérések között benyúlt a fiókba és elővett egy takarófedelet. Mintha oda lett volna készítve. Pedig ők még soha nem találkoztak ezzel a problémával.

Akárhogy is, emberünk berakta a SIM-et, rápattintotta a fedelet, eljött a világbéke.

Azt már meg se említem, mekkora görcs volt a gyomromban, amikor az itthoni Vodafone-nál a régi kártyámmal (nanora vágva) ki kellett cserélni az angol próbakártyát...

-igu-

Remélem mindenki kiheverte mára a tegnapi megrázkódtatásokat és álmából felkeltve is rávágja válaszként, hogy BlackBerry Classic, arra a kérdésre, hogy akkor most melyik is a világ legproduktívabb okostelefonja. Lement tehát a BlackBerry legújabb, klasszikus irányvonalat követő készülékének a premierje, egy, talán még a Passporttal összehasonlítva is furcsább rendezvényen. Én legalábbis a Broadwaytől ennél többet vártam volna, de az mindenesetre biztos, hogy a Cipriani megélt már ennél izgalmasabb eseményeket is. Pedig nem volt ezzel tulajdonképpen semmi baj, ha az ember tudja a helyén kezelni.

Először is, a rendezvényen bemutatkozott a BlackBerry Classic, ami lényegében egy BlackBerry Q10, másfélszer akkora méretben, nagyobb kapacitású akkumulátorral, frissített BlackBerry 10 rendszerrel és persze a toolbelttel, meg a trackpaddel, amin remekül lehet Brickbreakerezni. Nagyjából ennyi.

chen_duplaclassic.jpg

Nagyon érdekes volt amúgy az egész launch event felfűzése és üzenete, a BlackBerry ugyanis ezt a telefont már úgy mutatta be, mint aminek legfeljebb házon belül lehet konkurenciája, a versenytársak - már ha létezik még ilyen a hardverpiacon a BlackBerry számára - igazából hozzá sem szagolnak ehhez a területhez.

A cég ennek megfelelően még csak nem is a szép emlékű, tavaly januárban bemutatott Q10-zel hasonlította össze úton-útfélen a Classicot, hanem egy 2011-ben megjelent modellel, a 9900-ás Bolddal. Ez az a telefon, amit állítólag a mai napig visszasírnak a megrögzött BlackBerry-felhasználók, akiknek a Q10 legfeljebb félmegoldás volt, hiszen csak a kiváló billentyűzetet tartotta meg a múltból. És egyébként még ma is megállja a helyét arra a feladatra, amire szánták, ezt pedig viszonylag kevés, harmadik évét taposó okostelefon mondhatja el magáról.

Aztán szerencsére jött Chen, aki megkérdezte ezeket a régi motoros ügyfeleket, hogy mégis mire van szükségük, nem csak úgy ad-hoc odadobott valamit nekik, hogy tetszik, nem tetszik ezt használd (és hát micsoda pech, nem tetszett). Akik meg azt mondták, hogy idézem: "Ne rontsátok már el ezt a cuccot!", utalva a trackpadre meg a toolbeltre. Chen pedig okos vezetőként hallgatott a megmaradt felhasználókra.

Azért kizárólag egy toolbelt-funkció köré elég nehéz lett volna egy ilyen eseményt szervezni, így a launch event nagy része tulajdonképpen nem is a Classicról szólt, hanem arról az ökoszisztémáról, amit a BlackBerry az elmúlt egy-másfél évben igyekezett tökéletes üzleti mobilitás-megoldássá csiszolni, ezzel ismét csak visszanyúlva a gyökerekhez, amikor a BlackBerry még elsősorban a szolgáltatásokról szólt, okostelefon-piac, mint olyan pedig még nem is létezett. A BES12, a BBM Protected és az üzleti Blend funkcióinak a bemutatása mind-mind ezt a szemléletet erősítette, és ha úgy tetszik közben volt egy kis Classic demózás, ha már egyszer úgyis kéznél volt egy készülék.

A tegnapi rendezvény még erőteljesebben érzékeltette a számomra, hogy a BlackBerry hová helyezte a fókuszt, illetve hová kívánja helyezni a közeli jövőben: a Classic, illetve a köré szerveződő szolgáltatások nem annak a sokaságnak szólnak, akik a T-Pont előtt azon dilemmáznak, hogy akkor most valami androidos cucc legyen, vagy mégis inkább egy nyomógombos BlackBerry, két év hűséggel, MUSIC díjcsomaggal. 

Persze ettől még bárki ragaszkodhat a nyomógombokhoz, nekik a Classic egy eléggé erős csomagot nyújt, ami kicsit visszarévedés a múltba - amikor ugyebár minden jobb vót -, miközben a BlackBerry jövőjét is markánsan meghatározza. Vagyis ha úgy tetszik, a kanadaiak tegnap visszautaztak a jövőbe, csak most éppen útlevél nélkül.

 (Aki kíváncsi, itt meg is nézheti felvételről a tegnapi bemutatót.)

süti beállítások módosítása