Minden vásárló rémálma, hogy egy nagy értékű termék beszerzése után gyakorlatilag azonnal megsérül, rosszabb esetben megsemmisül a cucc. Legyen szó autóról, tévéről vagy éppen okostelefonról. Az azóta világutazónak felcsapott egykori PlayBookblog sztárbloggerrel, Iguval, illetve a vadonatúj Passportjával ez pont megesett, és olvasva a sztoriját az ellenségeimnek sem kívánok hasonló kínokat. Tanulságos történet következik:

Amikor az első fotók megjelentek a Passport kijelzőjéről, nem gondoltam volna, hogy néhány hónap múlva már azzal a készülékkel írok a blogra. Azt sem, hogy róla.

A szeptember végi bejelentés dátuma kapóra jött, ugyanis néhány nappal később utaztam a Fülöp-szigetekre, dubaji átszállással - ott pedig híresen hamar megjelennek az újdonságok. Mint kiderült, tévedtem, október elsején még nem kaptak belőle. Sebaj, van egy hónapom Manilában, csak odaér a szigetekre az első szállítmány. Hát nem. Folyamatosan figyeltem a nagyobb üzletek webshopjait, a hirdetési oldalakat, sehol semmi konkrétum. Sebaj, visszafelé Dubai ismét útba esik, ráadásul a távol töltött néhány hét alatt többször érkezett (és el is fogyott) egy-egy adag Passport a reptéri duty free-ben. Ám megint csak csalódnom kellett, minden volt, csak az nem.

Ott volt előttem a doboz, csak a kezemet kellett volna kinyújtani érte...

Ekkor már kezdtem elszomorodni, de nem adtam fel. Zsebemben volt a londoni repülőjegy, ha máshol nem, hát majd ott. Végső esetre ráadásul ott a BerryBolt, de nem  lehettem biztos abban, hogy december elején (akkor volt esedékes a budapesti családlátogatás ) lesz nekik, főleg előrendelés nélkül. Türelmetlenül vártam az angliai kirándulást. Aztán egyszer csak ott voltam, és már második napja jártam a várost a telefon után. És akkor... igen, a Carphone Warehouse egyik üzletében kaptam egy fülest, a belvárosi üzletükben van 60 db fekete Passport. Beindultunk, odaértünk, kikértük, kifizettük... volna, de a hitelkártya napi limitje közbeszólt. Ott volt előttem a doboz, csak a kezemet kellett volna kinyújtani érte... Szomorúan hazafelé vettük az irányt, szentül fogadva, hogy holnap ott kezdünk, frissen, kipihenten, szűz napi limittel.

És akkor eljött a másnap, a gyors reggeli, vonatozás, a telefonvásárlás napja. A készüléket a kabátom belső zsebébe rejtve hurcibáltam a fél városon keresztül, hátha találok valahol egy nanosim-et. Közben persze mindenhová betértük, egyre jobban égette a zsebemet a telefon, amit pont nem bírok beüzemelni.

Végre meglett a SIM, és megindultunk hazafelé. A vonaton már optimálisabbak voltak a feltételek a szereléshez. Ahogy a vonat elindult a külváros felé, már pakoltam elő. Telefon, SIM, nyugalom. Emlékeztem a koszos körmű indiai arc videójára, beleégett a retinámba a mozdulat, ahogy lepattintja a SIM és SD fedelét. Nekem meg nem akart sikerülni... sokadjára sem, pedig akkor már a használati utasítást is átnyálaztam. Feszitem, hajlik, nem jön. Mutatom az asszonynak, próbálja ő is, nem jön le. Próbálom újra meg újra, félek, hogy eltöröm.

És igen! Eltörtem.

A szívem kihagyott másfél ütemet, az asszony szerint fehérre vált az arcom. Fogtam a kezemben a közel negyedmillás telefont, és legszívesebben... ahhh, mindegy.

Látszik, hogy a jobb oldali alsó pöcök még tartja a takarólemez készülékbe ragadt darabját. Valamit csúnyán elnéztek vagy a tervezés vagy a gyártás során.

Gyors telefon cimborának, hogy nézze meg a nyitva tartást, mennénk vissza. Délután 6-ra járt az idő, szombat lévén nem lehettünk biztosak, hogy megvárnak. És másnap hajnalban indult a repülő hazafelé...

Szerencsére az üzlet késő estig nyitva volt, úgyhogy irány újra a belváros. Állt előttünk egy vevő a pultnál, de a pult sarka üres volt, le is foglaltuk néhány fotó készítésére. Az eladó nagyon-nagyon csúnyán nézett ránk. Amikor sorra kerültünk, elég hitetlenkedve fogadta a történetet, ő még ilyesmivel nem találkozott, pedig nagyon sok Passport elment az utóbbi néhány napban. Vitte a telefont a főnökéhez, hátha ő tud mondani okosat. Ketten nagy nehezen lefeszegették a beragadt darabot, és aztán jött a meglepetés: az eladó srác sűrű elnézéskérések között benyúlt a fiókba és elővett egy takarófedelet. Mintha oda lett volna készítve. Pedig ők még soha nem találkoztak ezzel a problémával.

Akárhogy is, emberünk berakta a SIM-et, rápattintotta a fedelet, eljött a világbéke.

Azt már meg se említem, mekkora görcs volt a gyomromban, amikor az itthoni Vodafone-nál a régi kártyámmal (nanora vágva) ki kellett cserélni az angol próbakártyát...

-igu-

A BlackBerry idén nem tart semmilyen nagyobb konferenciát, saját szervezésű rendezvényt, így mind a BlackBerry Live-ot (korábban BlackBerry Worldként futott), mind a fejlesztőknek szóló Jam konferenciákat nélkülözni kell, legalábbis egyelőre. Van viszont egy több helyszínes, egynapos kis fejtágítás, mely hozzánk legközelebb Kölnbe látogatott el múlt héten, egy olvasónk, Gábor pedig megnézte, meghallgatta, mit mond a BlackBerry az európai, illetve közép-európai hallgatóságnak 2014 tavaszán. Az ő beszámolója következik.

Május 14-én került megrendezésre a BlackBerry Experience Kölnben a Rajna partján található HYATT REGENCY 5*-os szálloda konferenciatermében. Április közepén, amikor megnyílt a regisztráció a Experience-re rögtön regisztráltam, eredeti terveim szerint vonattal utaztam volna, de végülis a STUDENT AGENCY EXPRESS luxusbuszaira esett a választásom, amit egyáltalán nem bántam meg, mivel nagyon kényelmesek, jól felszereltek és tiszták a buszok, ezért is tudom jó szívvel ajánlani.

De térjünk is a lényegre! Délelőtt 11.30-tól lehetett regisztrálni majd ezt követte egy impozáns fogadás 12.30-tól, ahol megtalálható volt minden mi szem-szájnak ingere, olyan volt a felhozatal, ami egy 5*-os szállodához dukál.