Ez már úgy létszik csak így fog menni mostanában, a BlackBerry szépen lassan, gyakorlatilag napról napra csepegtet el új infókat a BlackBerry 10 soron következő nagy frissítése kapcsán. A 10.3-as verziószámot viselő update jelentős dizájnváltozásokat hoz majd, ezekből kettőt bemutattunk tegnap a BlackBerry szoftver-termékmenedzsment igazgatója, Michael Clewley jóvoltából, most pedig itt van újabb két képernyőkép az új felületről.

Az egyik az ikonok almappáit ábrázolja, mely immár nem korlátozza le a felhasználót, vagyis akárhány ikon (app) bepakolható egy mappába. Másfelől az is látszik a képen, hogy az új ikonpanelen több ikon is megjelenik -- jelen esetben hatszor négy ikonról beszélünk ötször négy helyett (feltételezhetően Z30-cal készült a képernyőmentés). Valószínűleg a többi telefon esetében is több hely lesz majd az ikonoknak, miután eltűnik az alattuk található félig átlátszó téglalap.

A másik fontos változás a gyorsbeállításokat érinti, mely a 10.3-as rendszertől már nem csak a főképernyőről érhető majd el, hanem bármilyen alkalmazás alól, ehhez két ujjunkat kell a kijelző tetejéről lehúzni. Vagyis ha például fényerőt akarsz állítani, nem kell többé az éppen megnyitott alkalmazást a háttérbe küldeni, bárhonnan előhívható az erre szolgáló gyorsmenü.
Jön több is hamarosan...
Talán ma már sokaknak csak az emlékeiben élnek az asztali (síkágyas) szkennerek, részben mivel egyre kevesebb dokumentumot nyomtatunk (és szkennelünk), részben pedig mert ezeket az eszközöket is kiváltották más megoldások. Például az okostelefonok.
A Scan to Text egy mobil lapolvasó és optikai karakterfelismerő ( OCR ) BlackBerry 10-es telefonokra. Az optikai szövegfelismerés egy olyan technológia, amely lehetővé teszi nyomtatott, vagy gépelt szövegek, szkennelt vagy fotózott dokumentumok szerkeszthető és szövegesen kereshető formába alakítását. Az így kapott anyag kivágható, kereshető és archiválható.
Dokumentum fotózása és a felismerési terület kijelölése
Lassan tizenöt éve, hogy először találkoztam karakterfelismerő programmal, az akkor etalonnak számító, magyar fejlesztésű a Recognitával, ami sok-sok oldal begépelésének több napos szenvedésétől szabadított meg. Persze a nyers eredmény nem volt tökéletes és el kellett szórakozni a felismerési hibák javítgatásával, de ezzel együtt is sokat gyorsított a szövegbevitelen. Ez a Scan to Text esetében is igaz, de még a hibajavításokkal is töredék idő alatt tudok bevinni egy kinyomtatott szöveget, mintha a telefonom, vagy akár a számítógépem billentyűzetén kéne, azt bepötyögnöm.
A felismert szöveg textbe és PDF-be konvertálva
Az alkalmazás főbb erényei:
- Fényképezőgépről vagy a galériából kiválasztott képeket átkonvertálhatjuk szöveggé, vagy többoldalas PDF-fájlt készíthetünk belőlük.
- Az alkalmazás rengeteg nyelvet támogat, köztük a magyart is: angol, bolgár, cseh, holland , angol, francia, német, görög, héber , magyar, indonéz , olasz, lengyel , portugál , román, orosz , szlovák, spanyol, svéd , tagalog (nem vicc!) , török, vietnami .
- Minden feldolgozás a készüléken történik, így nem szükséges hozzá internet kapcsolat.
- Akár több karakterfelismerés eredményeit összevonhatjuk egyetlen szöveges dokumentumba és el tudjuk menteni fájlként, vágólapra másolhatjuk, megoszthatjuk e-mailben, BBM-en, vagy egyéb módon.
- Automatikusan tudja korrigálni a szöveg orientációt, perspektívát, ferdeséget, egyenetlen világításból adódó problémákat, foltokat és a képzajt. Ennek eredményeként szöveg pontossága és az olvashatósága a PDF dokumentumban is nagyon jó lesz.
- Az alkalmazás szerencsére nem menti el a szövegről készített fényképet, így nem szennyezi el a fénykép galériánkat.
Hiányosságai:
- Nyelvtani ellenőrzést nem végez, ezért kicsit többet téveszt, mint kellene.
- A PDF mentés csak a szöveg képét tartalmazza, kereshető karaktereket nem.
- Az ingyenes verzió a PDF fájlokba vízjelet rak.
Opciók és beállítások
A Scan to Text minden jelenlegi BB10-es telefonra elérhető a BlackBerry Worldben, a programnak van ingyenes és PDF vízjel nélküli fizetős verziója is.
A Scan to Text elérhető erre a linkre kattintva.
A BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3-as verziója valamikor az év második felében jelenhet meg, és amellett, hogy szokás szerint újabb funkciókkal kecsegtet, a tavaly január óta létező kezelőfelület eddigi legnagyobb ráncfelvarrását hozhatja. Az eddig kiszivárgott egyetlen, meglehetősen kezdetleges, nem hivatalos OS-verzió már betekintést ad ezekbe a változásokba, de a héten a BlackBerry félig-meddig hivatalosan újabb finomításokra hívta fel a figyelmet.

Michael Clewley, a BlackBerry szoftver-termékmenedzsment igazgatója ugyanis a héten feltett saját BBM-csatornájára néhány képet a készülő OS-ről, ezek egyike az új alsó menüt (action bar) ábrázolja, melynél az elsődleges funkció dizájnos kiemelést kap (hogy lesz-e színválaszték, az még titok), a másodlagos funkciók is ott lesznek, de kevésbé hangsúlyosan -- lásd ábra.

Ennél valamivel jelentősebb változás mindjárt a nyitóképernyőt, vagyis a fő ikonsort érinti: itt a képmentésből látható, hogy eltűntek az ikonok alatti szürke dobozkák, illetve néhány ikon új dizájnt is kapott, így a nyitóképernyő jóval letisztultabb lett -- persze az összképhez hozzátartozik, hogy az alkalmazásfejlesztők is kövessék a BlackBerry példáját, különben úgy fogunk járni, mint az egyszeri iPhone-tulaj az iOS7-frissítést követően.
Bár ezzel valószínűleg nem mindenki fog egyetérteni, de attól függetlenül, hogy a BlackBerrynek jelenleg nem a BB10 OS kezelőfelülete a legnagyobb problémája, a változás szerintem jót tesz a rendszernek, mely ezáltal modernebb, frissebb, fiatalosabb kezelőfelülettel rendelkezik majd. Az újítások nyilván nem állnak meg itt, Clewley a későbbiekben remélhetőleg több dizájnváltozásba is beavatja az újdonságokra áhítozó közönséget.
Bringázni jó. Bringázni menő. Ráadásul egyre többen űzik ezt a "sportot" itthon is, hála annak, hogy az autósok ma már nem annyira idióták (tisztelet a kivételnek), mint pár évvel ezelőtt voltak, és nem feltétlenül egy leküzdendő akadályként tekintenek a kerekesekre. Aki pedig rendszeresen, komoly sportként tekint a kerékpárra, az tudja csak igazán, mekkora királyság valójában a tekerés. És olykor jó elnézni azokat, akik mindezt igazán profi szinten művelik.

A The Group Ride BBM-csatorna elsősorban ezekről a sportolókról -- Alberto Contadorokról, Christopher Froome-okról vagy éppen Thomas Voecklerekről -- szól, akik az egész életüket felteszik rá, hogy ott legyenek a Pro Tour versenyeken és eljussanak az emberi teljesítőképesség határáig (vagy akár azon túl is). A csatorna elsősorban fotóblogként működik, de a szabadidős kerékpársporthoz ez a műfaj amúgy is kitűnően passzol, szóval jó helye van a BBM-csatornák egyre népesebb körében.
A csatornát az alábbi QR-kód beszkennelésével, vagy a lenti kód keresőbe írásával tudjátok felvenni a kedvenc csatornáitok közé. És ne feledjétek, már csak három nap, és rajtol a Giro!

BBM-et használsz, de még nem iratkoztál fel a BerryBlog BBM-csatornájára? Csatlakozz az egyik legfrissebb közösséghez a C000190A7 PIN-nel, vagy keress rá a BerryBlogra a csatornák közt!
Magyarországon a Twitter mikroblog-szolgáltatás nem tartozik éppen a legnépszerűbb közösségi platformok közé, hiába csiripelget rajta gyakorlatilag az összes aktuális világsztár, tízmilliós rajongói bázissal, nálunk alighanem a nyelvi jellegzetességek miatt nem ragadt meg ez az egész twitterezgetés. De azért így is vannak, akik használják (példának okáért a BerryBlognak is van csatornája, amit itt érsz el), bizonyára ők lelkesen frissítgetik a telefonjukról is a feedjüket.

A BlackBerry saját BB10-es Twitter-kliense finoman szólva nem sikerült a legjobban a kezdetekkor, a fejlesztők azóta kis túlzással tűzet oltanak minden frissítés érkezésekor. A kliens mostani, 10.3-as verziójába -- mely az új típusú profiloldalakkal kvázi egy időben jelent meg -- azonban már a kisebb ráncfelvarráson (és a sebesség javításán!) túl bekerült néhány igazán hasznos újítás is, úgy mint:
- Piszkozatba menthető tweetek,
- A feed tabjei oldalra lapozhatók, így a különböző típusú/jellegű tartalmak kényelmesebben elérhetők,
- Végre privát üzenetben is küldhető fotó, illetve a feedben ki-be kapcsolható a fotók megjelenítése,
- Hatékonyabb korhatár-ellenőrzés.
Aki aktívan használja a Twittert, és a hibák és hiányosságok miatt eddig valami jobban működő alternatíva (pl. Blaq) irányába kacsintgatott, most esetleg adhat mégegy esélyt a gyári kliensnek BB10-en, melyet a következő linkről érhet el:
Az egyik kedvenc mobilalkalmazás-típusom az időjárást előrejelző app, melyből elképesztően sokfélét készítenek, de csak igazán kevés közülük az, ami egyszerre pontos és esztétikus is. Ez egyébként megdöbbentő párhuzamot mutat a kereskedelmi televíziók meteorológus műsorvezetőivel. Viccet félretéve, a BeWeather BlackBerryn az egyik olyan alkalmazás, ami szinte hibátlan, a nemrég megjelent 2.0-s verziójában pedig néhány igazán hasznos újítás is található.

Az app ráadásul szép is, az ikonok, piktogramok jól néznek ki, az aktuális időjárási helyzetképet pedig fotóval és animációval egyaránt megjeleníti a felület. Újdonság a 2.0-s verziótól az Európában (megdöbbentő módon nálunk is) működő radarkép, illetve a fejlettebb riasztások (na ez viszont nem működik), hiszen a forecast óta a legújabb divat a nowcast, vagyis lassan több ember kíváncsi rá, hogy a következő 15 percben milyen idő lesz, mint mondjuk holnap. Apropó, aki jót akar, inkább ne nézze meg, milyen idő lesz a hosszú hétvégén.
A BeWeather 10 Pro héten megjelent frissítése immár a Q5- és Q10-tulajok számára is elérhető a BlackBerry Worldben, a program egyébként fizetős, de mint mondtam szerintem jelenleg a legjobb időjós-app BB10 platformra.
A BeWeather 10 Pro elérhető erre a linkre kattintva.








