A négy nagy platformot, illetve elsősorban a Google-t és az Apple-t nagy térképháborúra hívta Ancsa ebben a monstre adásban. Most lehull a lepel: mivel érdemes és mivel nem érdemes navigálni a fővárosban?

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

Amikor ezt a posztot írjuk -- kedd este --, nálunk még nem elérhető, de elképzelhető, hogy ez holnap, vagyis ma már máshogy lesz, mindenesetre sebesen érkezik az új, 4.0-s (egész pontosan 4.0.0.55-ös) App World, melyet a tesztelgetés után állítólag már a múlt hétvégén kiadott a RIM, de a frissítési folyamat időközben valahol elakadt, az új App Worldöt elvitte a cica.

appworld4.jpg

Ettől függetlenül már biztosan nem kell sokat várni rá, ami annál is inkább jó, mert egy csomó rég várt jóság van a kliensben, úgy mint:

  • A fizetést integrálják a BlackBerry Commerce Payment szolgáltatásba - hogy ez miért lesz jó, azt még nem tudjuk, de majd kiderítjük, ha sikerül letölteni a klienst,
  • Végre lehet appokat törölni a My World listából. Eddig bármit kipróbáltunk, letöltöttünk, permanensen ott ragad ebben a listában, akkor is, ha letöröltük, legfeljebb a státusza változott. Aki sokat telepítget appokat -- mint például mi --, annak biztos a hócipője tele volt már ezzel, de szerencsére a RIM hallgatott a sokaságra, és az új verzióval változik ez is. Azért ezzel vigyázni, különösen a vásárolt appoknál!
  • Minden, a My Worldben lévő, már törölt alkalmazást egy mozdulattal újra lehet telepíteni. Mármint azokat, amiket a fenti módszer segítségével nem gyaktunk ki véglegesen.
  • Auto keresés a My Worldben,
  • SMS-értesítés az app vásárlásnál (csak akkor, ha a szolgáltató számláz),

Tehát a legtöbb újdonság a My Worldöt érinti, remélhetőleg ezek a funkciók már alapnak számítanak a BB10-es App Worldnél, ami alaposan megújul majd a mostani verziókhoz képest.

Aki türelmetlen, próbálja frissíteni a klienst ezen a linken keresztül (App World letöltési oldal), egyébként meg türelem rózsát terem, de legalábbis frissítési értesítést.

Címkék: world app

Ki ne szeretné a pirítóst, vagy annak egy speciális fajtáját, a bundás kenyeret? Pláne most, a zord ősz meg tél idején nagyon közkedvelt lehet ezeknek az ételeknek két speciális fajtája, az itthon kevéssé ismert fahéjas pirítós, és -- ahogy az amerikaiak hívják a bundás kenyeret -- az édes French Toast. A mobilos oprendszer-fejlesztők valamiért betegesen vonzódnak ezekhez az édességekhez, lásd a különböző Google Android-verziók elnevezését, most pedig a jelek szerint a RIM is jön ezekkel -- de most már ideje lenne rátérni arra, mit is takar a kanadaiaknál a Cinnamon Toast és a French Toast pontosan, nem igaz?

Jó szokásához híven az N4BB! ismét két kiszivárgott diát tárt elénk egy belső dokumentumból, mindkettő a BlackBerry 10 OS megújult kezelőfelületének működését, pontosabban annak két elég egyedi alapfunkcióját mutatja be. A Cinnamon Toast nevű opció a lezárt kijelzőn megjelenő üzenetbetekintő-ablakok működését szabályozza, míg a French Toast a törölt üzenetek visszahozatalára kínál lehetőséget, bizonyos időkereteken belül. A két megoldás közül a Cinnamon Toast egyértelműen az egyik legérdekesebb, egyben leghasznosabb újítás azok közül, amiket az elmúlt hónapokban láttunk. 

Legyen bármilyen okostelefonunk, egy beérkező üzenetet a készülék többnyire különféle hanghatásokkal, rezgéssel, netán LED-fénnyel tud jelezni, mindezzel felhívva arra a figyelmet, hogy valami olyan érkezett, ami érdekelhet minket. Esetleg az is előfordulhat, hogy bizonyos üzeneteknél automatikusan bekapcsol a kijelző, függetlenül attól, hogy éppen az asztalon, előttünk van a mobil, vagy a táskán, zsebünk mélyén.

cinnamon_toast.jpg

Ha ez nem történik meg, vagy ha már megtörtént, de újra sötét a kijelző, többnyire valamilyen gombot meg kell nyomni a telefonon, hogy betekintést kapjunk az üzenetbe, hogy feléledjen újra a mobil. Ezt a mozzanatsort változtatja meg zseniális módon a Cinnamon Toast nevű funkció, mely a telefonba épített gyorsulásérzékelők segítségével jeleníti meg az üzenet bizonyos részleteit attól függően, hogy felemeltük-e az asztalról a mobilt, illetve hogyan tartjuk a kezünkben.

Az üzenet betekintőablak a tartás szögétől függően különböző részletességekkel tárja elénk az SMS vagy e-mail tartalmát, illetve értelemszerűen ha visszatettük, újból kikapcsol a kijelző. Wow, az ilyen apróságokból még többet!

french_toast.jpg

A French Toast sem hülyeség éppen, bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy meggondolatlanul kitörölt egy üzenetet -- erre kínál megoldást ez a kis kiegészítő opció, mely lényegében egy "undo" funkció, mely három másodpercnyi gondolkodási idő erejéig egy a művelet visszavonására használható párbeszédablakot helyez el a kijelzőn. A legjobb az az egészben, hogy a 3 másodperc csak az első kijelzőérintéstől számít, szóval ha nem nyúlunk semmihez, bőven van még időnk a homlokunkra csapkodni és elmormolni a "b"-betűs szót tetszés szerinti mennyiségben.

Via N4BB!

Eljött az idő, amikor nekünk is szükségünk van egy kis szusszanásra, az év eddigi részében ugyanis ez valahogy elmaradt, most viszont mindent bepótolunk ám! Mivel a BerryBlog kvázi one man show, ezért ez egyben azt is jelenti, hogy október végéig takaréklángra tesszük a blogot, ami persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lesznek itt új posztok, de egyáltalán nem biztos az ellenkezője sem.

Addig is olvasgassátok az archívumot, kit mi érdekel éppen, nézegessétek a kiváló BB10 demókat, melyek szeptemberben készültek a BlackBerry Jam Americas-on, hátha mire visszatérünk, tudunk nektek újabb infókat szolgáltatni a világ egyik legjobb, legígéretesebb mobilos platformjáról. 

Addig is vigyázzatok magatokra, vigyázzatok egymásra, nyomogassátok sokat a BlackBerryteket, készüljetek a visszatérés(ünk)re!

Ciao!

Címkék: szabadság

Bár itthon marginális az ismertsége és a (ki)használtsága a Twitter mikroblog-szolgáltatásnak, azért aki használja a szolgáltatást a BlackBerryjén, annak bizonyára jó hírként szolgál, hogy frissült a natív app. A 3.2-es verzió néhány érdekes új funkció megjelenését eredményezi, ezek zanzásítva a következők:

  • Link betekintőablak: mostantól ha egy olyan tweet van kijelölve, amiben link van, egy betekintőablakban megjeleníti az alkalmazás legalább a headline-t, így el tudjuk dönteni, akarunk-e a linkre kattintani, vagy nem,
  • a Welcome Screenen vagy a profilablakban megjelenik a Find Friends opció, mely a névjegyzékben található adatok alapján próbál felkutatni nekünk ismerősöket,
  • megjelent az egykattintásos Quick Follow opció, vagyis nem kell többé más userek profilját megnézni ahhoz, hogy követni tudjuk őket.

twitter_iconj.jpg

Aki már használja az appot, annak az App World hamarosan jelzi a frissítést, aki még nem, de ki szeretné próbálni, nézzen el az App World storefrontra, vagy szkennelje be az alábbi QR-kódot a telefonos App World klienssel!

Címkék: twitter

Az elmúlt pár hétben a Formula-1 rajongókat két hír tartotta lázban: egyrészt Michael Schumacher végleg visszavonul (respect), másrészt meg Lewis Hamilton átigazol kvázi nevelőcsapatától, a Vodafone McLaren Mercedestől a másik mercis csapathoz. Hamiltont igazi megosztó személyisége a Forma 1-nek, emellett régóta lehet tudni róla, hogy BlackBerryt használ.

hamilton.jpg

A hétvégi suzukai verseny után egy bődületesen blőd bakival hívta fel magára, illetve twitterezési szokásaira a figyelmet a klasszis, aki persze még mindig elsősorban BlackBerryvel twitterezik. Konkrétan egy Bold 9900-zal, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. 

Nem ő az egyetlen az F1-es mezőnyből, akinek ilyen telefonja van, a Lotus kamikaze pilótája, Romain Grosjean is 9900-zal nyomul, ahogy arra egy korábbi posztunkban felhívtuk a figyelmet. 

süti beállítások módosítása