Érdekes elemzés jelent meg a Wall Street Jorunal hasábjain a RIM piaci stratégiájával, illetve a különböző országokban, régiókban rejlő növekedési potenciáljával kapcsolatban. Bár számunkra nyilván az európai piac mérvadó, és ami azt illeti, Magyarországon is lenne hová nőnie a cégnek, most úgy tűnik, a fejlődő ázsiai országok kerülhetnek a kanadaiak fókuszába.
Az indok a lap által megszólaltatott elemzők szerint egyszerű: az olyan feltörekvő országokban, mint például Indonézia, sokan most vásárolják életük első okostelefonját, a BlackBerryk pedig itt a jobb szegmentáció miatt kedvezőbb árral kecsegtetnek mint az iPhone - hiszen a RIM-nek a középszegmensben is van ajánlata, ellentétben az Apple-lel.
A lakosságszámát tekintve a világ negyedik legnagyobb országának számító Indonéziában ráadásul többen most kerültek olyan jövedelmi helyzetbe, hogy megengedhessék maguknak egy internetezésre alkalmas eszköz beszerzését és használatát, a kutatások szerint millióknak esik a választása az okostelefonokra a PC-k helyett.
A RIM emellett igyekszik a helyi szolgáltatókkal kedvező akciókban is megegyezni, így például hazánkkal ellentétben a délkelet-ázsiai régióban minden további nélkül lehet feltöltőkártyás SIM mellé BlackBerryt vásárolni, sőt, a telefonhoz kínált szolgáltatást akár napidíjas rendszerben is elő lehet fizetni.
Az akciók és a kampányok megtették a hatásukat: csak az elmúlt egy évben megtriplázódott a BlackBerry-értékesítési volumen az országban, a márka okostelefon-piaci részesedése a 2009-es 9 százalékról 47 százalékra ugrott, tegyük hozzá, hogy közben az USA-ban ugyanennyi idő alatt 53 százalékról 13 százalékra esett vissza a RIM.
A cég készülékei egyébként nem csak Indonéziában ilyen népszerűek: a Fülöp-Szigeteken, Thaiföldön és Dél-Afrikában egyaránt az eladások közel felét adják a BlackBerryk.
Emlékszik még valaki a nigériai BlackBerry Babes filmekre?