Ma délutánra van egy jó hírünk azoknak, akik a neve ellenére fehérben szeretik látni a BlackBerryjüket: Bár erre utaló jel nincs a Vodafone saját weboldalán, sem a flagship üzletnek tekintett SmartStore oldalán, ma azt az információt kaptuk a szolgáltató illetékeseitől, hogy az utóbbi üzletben beszerezhető a Bold 9900 fehér színben is.
A fehér Bold amúgy a nagyobb piacokon már tavaly óta kapható, és a színén kívül a világon semmiben nem különbözik a fekete változattól. És igen, természetesen a bőrtok is fehér a csomagban. Vannak, akik szerint a fehér színű BlackBerryk csajosak, való igaz, hogy többet látni ilyeneket lányok kezében, ettől függetlenül el tudjuk képzelni, hogy pasiknak is bejön ez a külső.
Megsúgjuk továbbá, hogy aki nem akar Budapestre zarándokolni a telefonért, az a nagyobb vidéki Vodafone-szaküzletekben is megrendelheti a készüléket, ezzel egyszersmind eloszlatjuk a SmartStore működése kapcsán kialakult homályt - vagyis ez is csak egy Vodafone szaküzlet, csak éppen az átlagnál jóval nagyobb választékkal.
Összevetve a többi okostelefonnal, a BlackBerryk, a Torchot kivéve, kisebb kijelzővel rendelkeznek. Kis méretükhöz képest viszont felbontásuk, vagyis pixelsűrűségük kifejezetten jó. A Curve 9360, amelyet használok, például 480x360 pixelből épül fel mindössze két és fél hüvelyken. Ez azt jelenti, hogy 246 dpi (dot per inch) a sűrűség. Ez ugyan nem éri el a csúcskategóriájú mobilok sűrűségét, ahol 300 fölé is mehet a mutató, de összevetésképpen ha van egy 22 hüvelykes monitorod 1680x1050-es felbontással, az mindössze 90 dpi.... egy 14 hüvelykes notebook kijelző 1366-as panellel 112 dpi. A Bold 9900 ennél is durvább, 287 dpi.
Ahova ki akarok lyukadni, hogy az új BlackBerryk kijelzője tűéles képet ad, és rendkívül apró részleteket képes megjeleníteni. Többek közt ez lehetővé teszi, hogy kisebb betűméreteket is hibátlanul jelenítsen meg, vagyis minőségromlás, recésedés, homályosodás nélkül.
Éppen ezért nyugodtan játsszunk a telefonunk betűméretével és betűtípusával. Én a gyári 8-as betűtípust 7-es Arialre cseréltem a 9360-amon, így ugyanis több szöveges információt látok egy képernyőn, és sok helyen a navigálás is átláthatóbb, gyorsabb, különösen a kapcsolatok kezelésénél (ahol a mobilhálózatot, wifit, bluetooth-t kapcsolgatjuk). Ezzel most 5 teljes üzenetet látok a feedben a korábbi néggyel szemben. Ha 6-osra állítom, majdnem teljesen hat üzenetet, de ez már nekem kissé kényelmetlenül apró, a 7-es betűméret jobban bevált. Ez a változás sok helyen felbukkan, úgy látom, a BBM kliensben feltétlenül, de a Facebook és a Gtalk is részben átveszi.
A böngésző függetlenül dolgozik, de ott is a gyári 16-osról vegyük le nyugodtan 12-re, és máris nagyobb rálátásunk van a mobil weblapokra.
A készülék betűméretét az Options - Display - Screen Display menü alatt érhetjük el, míg a böngészőéhez indítsuk előbb el, majd a BB gombbal ott is megtaláljuk a beállítások menüpontot.
Lassan itthon is beindul a szolgáltatóknál a BlackBerry-marketing, szerencsére egyre több nyoma van annak szóróanyagokban, üzletekben lévő installációkon, hogy a RIM készülékeit újabban komolyabban veszik hazánkban. De legalábbis tudomást vesznek a létezésükről.
Ennek egyik bizonyítéka a T-Mobile aktuális, január havi Mobil Info hírlevele, melyet az összes lakossági és kisüzleti előfizetőnek kikézbesített számlához mellékelnek. Ez rendszerint tartalmaz egy készülékajánló rovatot, ahol most központi helyen szerepel a BlackBerry 9900,a T-Mobile kínálatának kétségtelenül legimpozánsabb okostelefonja.
Szóval jó látni, hogy van itt is fejlődés, idővel ez pedig bizonyára meg fogja hozni a gyümölcsét, akárcsak a Vodafone SmartStore-ban lévő BlackBerry-pult. Hajrá!
A héten egyrészt sikerült jól lebetegednem, úgyhogy bőven volt időm ágynak dőlve nyomogatni a PlayBookomat, másrészt tegnap délután végre lefrissítettem a 9900-at a legújabb, 7.1.0.190-es szoftverre, ami végre-valahára tartalmazza a mobil hotspot üzemmódot, azt a funkciót, melyet más platformokon kis túlzással már évek óta lehet használni.
A funkció használata nem különösebben bonyolult, ha az ember bekapcsolja, a telefonja tulajdonképpen egy hordozható routerré avanzsál, vagyis a közvetlen közelben lévő Wi-Fi eszközökkel rá lehet csatlakozni. Ez egyébként legfeljebb öt eszközt jelent, tehát egy kisebb konferenciatermet, vagy osztálytermet nem lehet kiszolgálni egyetlen BlackBerryvel.
A hotspot bekapcsolásához SSID-t és titkosítási kulcsot kell társítani a mobil hotspothoz, előbbit automatikusan generálja a rendszer, méghozzá alapesetben minden bekapcsolás után újra, utóbbit a felhasználónak kell bepötyögni. A hotspot 802.11bg szabványokkal kompatibilis, a titkosítás a kommersz rendszereknél előforduló legdurvább WEP2 szabványra épül.
A mobil hotspot funkció ezen kívül rendelkezik néhány hasznos, kézenfekvő lehetőséggel, így van integrált forgalomfigyelés, be lehet állítani, hogy mennyi idő múlva kapcsoljon ki automatikusan a hotspot, ha nincs csatlakozó kliens, végül pedig meg lehet szabni, hogy az addig csatlakozott telefonok, tabletek, számítógépek vagy más, Wi-Fi hálózatot használó eszközökön túl ne engedjen be mást a rendszer (egyfajta korlátozott MAC-szűrés).
Egyelőre nincs róla infó, hogy a 7.1-es rendszerszoftver végleges verziója mikor kerülhet be a honi szolgáltatókhoz, aki azonban kellő bátorságot érez magában egy kiszivárgott rendszerfrissítés telepítéséhez, tegyen próbát a 7.1.0.190-es verzióval, elég stabilnak tűnik minden funkcióját tekintve, és a mobil hotspot mellett többek közt tartalmazz a device analyzer nevű diagnosztikai alkalmazást.
De erről majd egy későbbi posztban értekezünk inkább, most jöhet az újabb adag hársfatea (pfejj).
Múlt héten vége lett a BerryBlog első születésnapi-karácsonyi nyereményjátékának, melyben értékes díjakat, fődíjként pedig egy BlackBerry 9900-at lehetett nyerni. A nyertessel, Gergővel pénteken találkoztunk a BerryBlog családias hangulatú karácsonyi sörözésén, ahol egyéb italok és ételek mellett karácsonyi ízesítésű sört fogyasztott a társaság, hála a Pater Marcus Belga söröző bőséges sör-ízvilágot felvonultató kínálatának. Na de hogy is nyerte meg Gergő a vadonatúj BlackBerry 9900-at?
Először is Gergő nagy BlackBerry-rajongó, ami részben annak köszönhető, hogy a munkahelyén tetemes mennyiségű BlackBerryt használnak, ő meg történetesen az informatikai részlegen dolgozik, szóval adta magát, hogy a fődíj reményében amerikai elnököket is megszégyenítő kampányba kezdjen. Kimentek körüzenetek a BBM-kontaktoknak, biztos ami biztos kör e-mailek is landoltak egy-két potenciális szavazó postaládájában, emellett belső és külső fórumokra egyaránt ment a szavazásra buzdítás.
Gergő tulajdonképpen mindenki megnyert az ügyének, akinek csak BlackBerryt látott a kezében, ezért a játék végére valószínűleg már a pokolba kívánták az ismerősök és családtagok, de a kitartó munka végül meghozta a gyümölcsét, igaz, nem sokon múlt: az utolsó, mindent eldöntő szavazat éppen éjfélkor érkezett meg a szavazás rögzítésére használt BlackBerryre.
A 9900-as tehát jó helyre került, egy igazi BlackBerry-fan vehette át, aki egyébként korábban BlackBerry 9700-at használt, ahogy ő fogalmazott, "plusz kétszáz lett". Gratulálunk hozzá!
Ami pedig a játék egyik legfőbb tanulságát illeti: több helyről hallottuk vissza, hogy olyanokat is sikerült szavazásra bírni a játékban, akik korábban még csak nem is hallottak a BBM-ről, pedig évek óta megrögzött BlackBerry-userek. Igen, számunkra is hihetetlen. Talán pont a játék veszi őket rá arra, hogy használják aktívabban a BlackBerryjük szolgáltatását, ezzel a hazai BBM-tábor újabb felhasználókkal bővülhet.
A Telenor Magyarország alig egy hete forgalmazza a Bold 9900-at, a cég a három szolgáltató közül utolsóként lépett piacra a csúcskategóriás készülékkel, most mégis elsőként, sőt, európai viszonylatban is elsők közt, a többi telenor-országgal együtt ad ki rendszerfrissítést a készülékhez.
A RIM letöltési oldalán a napokban megjelent a Telenor Magyarország aloldalán a 7.0.0.2406-os csomag, ami egyben a jelenleg elérhető legfrissebb build a 9900-hoz, és eddig hivatalosan csak egy-két szolgáltatónál validálták. A telenoros Bold 9900 tulajdonosoknak mindenképpen kötelező letöltés, a gyárilag telepített .1465-ös csomagot legalábbis erősen ajánlott cserélni.
Bold 9900 OS 7.0.0.2406 letöltési link.