Mióta mobilom van, nagyjából attól kezdve nem használok órát, és körülbelül hat-hét éve az ébresztőórát is száműztem az életemből, illetve az éjjeliszekrényemről. Hallottam már érdekes sztorikat megbolonduló okostelefonokról, melyek vagy nem, vagy nem akkor ébresztették fel a gazdájukat, amikor ők azt szerették volna, de a BlackBerryjeimben eddig mindig bízhattam. Soha, egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a telefon hibájából ne keltem volna fel, vagy késtem volna el bárhonnan. Lehet egyhangúak a napjaim, de emellett a legritkább esetben is kell az ébresztés időpontját megváltoztatni.

alarmclock_z10.jpg

Mostanában elég sok helyen azt olvasom a BlackBerry 10-zel kapcsolatos kritikák közt, hogy mennyire gáz már, hogy a rendszer nem támogat több ébresztési időpontot. Úgy fogalmaznék, hogy a probléma a leírtak alapján kicsit nagyobbnak tűnik, mint amekkora a valóságban, de lehet pusztán magamból indulok ki, nekem sosem volt szükségem több ébresztési (riasztási) időpontra. Ami azt illeti, nem értem azt sem, miért pont most lett ez hirtelen probléma, hiszen a korábbi BlackBerryk sem kezeltek több riasztást, bár az is tény, hogy túl sok munkát valószínűleg nem igényelne a rendszer kibővítése. 

Persze azért nincs minden veszve azok számára sem, akik a többszöri riasztási időpont nélkül teljesen szétcsúsznának, a napjaik pedig egyszerűen szétfolynának a kezeik közt. BlackBerry OS-re és BlackBerry 10-re is rendelkezésre áll különféle órás és ébresztős appok egész garmadája a BlackBerry Worldben, más kérdés, hogy az igazán jól használható, többszörös riasztási időpontot támogató verziókért pénzt kérnek.

Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel, szükségetek van rá, hogy a telefonotok naponta többször is, netán a hét napjain különböző időpontokban ébresszen/riasszon?

süti beállítások módosítása