Hogy a BlackBerry ma már mennyivel több, mint egyetlen okostelefon-márka a sok közül, azt jól érzékelteti a hétfői nap egyik legfontosabb eseménye az iparágban: A cég az önvezető autók szoftverének továbbfejlesztésére hozott lére egy új kutató-fejlesztő központot a kanadai Ottawában. A központ megnyitása láthatóan óriási jelentőséggel bír a helyiek számára, legalábbis a megnyitón ott volt Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is, aki szerint ezzel Kanada lehet az önvezető autók egyik bölcsője úgy, hogy közben nincs jelentős autóipara. De akkor hogyan lehetséges mindez?

ontario_selfdriving.jpg

A válasz elég kézenfekvő, tekintve, hogy az önvezető autóknál a vezérlőszoftverek szerepe rendkívül felértékelődik, hiszen emberéletek múlhatnak egy hibás algoritmuson, vagy egy olyan biztonsági résen, melyen keresztül az autók felett átvehető az irányítás. A kanadai IT-iparági szereplők közül történetesen a BlackBerry rendelkezik jelentős autóipari tapasztalatokkal, hiszen a tulajdonában lévő atomstabil QNX rendszer már ma is autók tízmillióinak a fedélzeti számítógépén fut.

Az Ottawában nyílt új központ célja, hogy a QNX természetes evolúcióját támogassa és általában véve felgyorsítsa az önvezető autók megjelenését. És persze ha már így alakult, lehetőleg minél több önvezető autót vezéreljen QNX. Ez egyébként most egy őrülten népszerű szegmense az IT-nak és az autóiparnak, úgyhogy nem véletlen, hogy a kanadai állam hathatós vállveregetésével a BlackBerry is rálépett a gázpedálra.

Az önvezető autók tesztelése (sőt, bizonyos helyeken értékesítése) amúgy már javában zajlik, az első QNX-es prototípus is nemrég kapta meg az engedélyt a publikus úthálózat használatára a kanadai közlekedési minisztréiumtól, aztán persze más kérdés, hogy miután a technológia rendelkezésre áll, világszinten milyen jogi akadályokat kell majd leküzdeni ahhoz, hogy az utakon nagy számban roboghassanak ezek a járgányok.

Szerinted a BlackBerry elavult? Na és a 2015-ös Audi TT? Pedig mindkettőn ugyanaz a szoftver fut.

A QNX nevű operációs rendszer neve alighanem jóval kevesebbek számára cseng olyan ismerősen, mint a Windows, vagy akár az Android/iOS, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne eszközök tízmillióiban ott a motorháztető alatt - és ezt most akár lehet a szó legszorosabb értelmében is érteni.

Az egykoron kifejezetten kritikus rendszerek (az angol ezt hívja mission criticalnak), úgy mint például atomerőművek vezérlésére fejlesztett rendszerről, illetve az azt fejlesztő cégről viszonylag kevesen tudják, hogy a BlackBerry 2010-ben szőröstül-bőröstül felvásárolta, majd ez az rendszer lett az újabb BlackBerryken futó BlackBerry 10 mobilos operációs rendszer alapja is.

tt_virtual_cockpit.jpg

Most pedig arról adott ki közlemény a Las Vegas-i CES alkalmával a QNX, hogy immár 50 millió autó fedélzeti rendszere használja a megoldást, ezzel a BlackBerry tulajdonában lévő OS piaci részesedése 50 százalék feletti. A QNX-et, illetve a QNX Neutrinót ma megközelítőleg 40 autógyártó, illetve fedélzeti szórakoztatóelektronikai cuccokat gyártó cég építi be különféle járműveibe vagy megoldásaiba.

Így például a 2015-ös Audi TT virtuális műszerfalát (lásd fent), illetve a Mercedes-Benz S-osztály kupéban található szórakoztatóelektronikai központot is a QNX hajtja meg, de nemrég váltott Microsoftról QNX-re a Ford, illetve Volkswagen és az LG is éppen a CES-en jelentette be, hogy partneri megállapodást köt a kanadaiakkal.

A QNX partnerkörébe a fentieken túl olyan autóipari "senkiháziak" tartoznak még, mint a BMW, a Chrysler, a Honda, a Jaguar, a Porsche vagy éppen a Toyota. Vagyis komoly esély van rá, hogy ha ebben az évtizedben veszel új autót, akkor abban is ott lesz valamilyen formában egy kicsike BlackBerry.

Egy csodálatos világban élünk. Az elektronika őrületes fejlődése mindenre hatással van, nem is olyan rég még a nagy, piros kagylós, tárcsás vezetékes telefonokkal telefonáltunk, ma pedig már egy ezekre csöppet sem hasonlító eszközt hordunk magunknál többek közt ehhez a funkcióhoz. Eközben az autókban lévő quartzkristyálos órákból kéttenyérnyi kijelzők nőttek, melyek mögött bonyolult fedélzeti számítógép dolgozik. Kivéve a Toyotáknál, mert ott még mindig alapfelszereltség a quartzóra. A tradíciók, ugyebár...

A genfi autószalon sztárja idén a fedélzeti számítógép -- hasonlóképpen a múlt héten véget ért Mobile World Congresshez, ahol kis túlzással több autó volt kiállítva, mint okostelefon. Az autók és az okostelefonok összekapcsolása, a funkciók integrálása jó régóta foglalkoztatja mindkét iparágat, most pedig az Apple elhozta Genfbe a Szent Grált, ami CarPlay néven ölt testet és elvileg azt a célt szolgálja, hogy az okostelefonok nyújtotta képi, vagyis inkább felhasználói élmény az autók fedélzeti számítógépein is biztosítva legyen -- ám ez távolról sem jelenti azt, hogy ezeken az autókon, pontosabban a számítógépen iOS futna.

carplay.jpg

A CarPlay egyébként nem is annyira a vizualitásra, sokkal inkább a hanggal vezérelhető "asszisztensre" a Sirire épít majd, elég nyilvánvaló okokból: kár lenne a vezető figyelmét elvonni mindenféle csillivilli ikonokkal meg menükkel vezetés közben. Ezzel együtt is a CarPlay nem több, mint egyfajta kommunikációs protokoll, az pedig az autó gyártóján, valamint az autó fedélzeti számítógépén futó operációs rendszeren múlik, hogy a vezető használni tudja-e a funkciót.

És itt jön a képbe a BlackBerry, mely 2010-ben felvásárolta az autós fedélzeti rendszerek egyik legnagyobb szoftverbeszállítóját, a QNX-et, egyrészt mert a cég nyilván az autóiparban is meglátta a kitörési lehetőséget, másrészt meg mert a QNX pont jó alapot adott a világ legmodernebb, leghatékonyabb mobilos operációs rendszeréhez, a BlackBerry 10-hez. Paul Leroux, a QNX első embere már nyilatkozott is a CarPlay-jel kapcsolatban, kiemelve, hogy a platform természetesen támogatni fogja az Apple protokollját, már csak azért is, mert a QNX már régóta partnere az almás cégnek.

Más szóval a BlackBerry régóta partnere az Apple-nek, még akkor is, ha az okostelefon-piacon ez nem feltétlenül volt mindig így. És ha az új trendeket meglovagolva az autóipar hátán (is) kívánnak a továbbiakban növekedni, partnereknek is kell maradniuk.

süti beállítások módosítása