Alig múlt el a húsvét, máris bombaként robbant (áh, ez most ebben a kontextusban de egy hülye hasonlat, no de mindegy) a hír, hogy a Belügyminisztérium terrorellenes intézkedései kiterjednének a mobilkommunikációs eszközökön használható egyes alkalmazások korlátozására, vagy akár teljes tiltására. Egyes portálok a belügyminiszter szavait sajátosan értelmezve egyenesen azt a következtetést vonták le ebből, hogy úgy ahogy van, betiltják az okostelefonokat, amiről persze szó sincs. De az intézkedéscsomag a gyártók közül leginkább a BlackBerryt érintheti, már ha ebben a szellemben tényleg lesz belőle valami.

A BlackBerryről mondhatni köztudott, hogy gyakorlatilag mind a mai napig feltörhetetlen mobilkommunikációs eszközöket gyárt, ami egyrészt azt feltételezi, hogy a készüléken tárolt, védett adatokhoz senki nem fér hozzá, másrészt a kommunikáció egy része olyan titkosított csatornákon zajlik, melyeket rendkívül nehéz lenyomozni, vagy divatos kifejezéssel élve "lehallgatni". 

bbm_london2.jpg

Nem véletlen, hogy a BlackBerryket a kormányzati körök és nagyvállalatok mellett előszeretettel használják azok, akiknek valami takargatni valójuk van, a nemrég megszökött, majd újra elfogott drogkartell-vezértől, El Chapotól kezdve a 2011-es londoni zavargásokban résztvevő tinédzserekig, akik komoly fejtörést okoztak a Scotland Yardnak azzal, hogy BBM-en keresztül szervezték meg az autóborogatásokat, meg a kirakatátrendezéseket.

A BBM kommunikáció lehallgatását nagy mértékben megnehezíti, hogy a teljes kommunikációs folyamat a BlackBerry saját szerverein keresztül zajlik, kétlépcsős titkosítással (TLS transzport réteg, plusz 168 bites 3DES üzenettitkosítás). Ráadásul aki akarja, még további titkosítási szintet is vásárolhat, a BBM Protected PGP-modellel egészíti ezt ki, vagyis az üzeneteket csak a megfelelő kulcsok birtokában lehet visszafejteni, ezeket a kulcsokat pedig csak a küldő és a fogadó fél (készülék) ismeri, ráadásul folyamatosan változnak is.

A BlackBerry emellett rendelkezik egy saját, hardveresen, illetve szoftveresen titkosított mobil adatkommunikációs megoldással is, ez a német fejlesztésű SecuSUITE for Government, illetve a SecuSUITE for Enterprise - előbbiről egyenesen azt állítják az alkotói, hogy nagyjából 149 milliárd évig (!) tartana visszafejteni egy hardveres kriptochippel titkosított üzenetet (persze azért nem mellékes az sem, hogy milyen eszközzel próbálják visszafejteni a kódot).

Visszatérve a terrorellenes intézkedéscsomagra, szóval úgy tűnik, lenne a csomag szellemisége alapján azért mit betiltani a BlackBerry termékei közül is itthon, más kérdés, hogy nem igazán tudom, ezt hogyan képzeli megvalósítani a kormányzat. Egyébiránt itt érdemes megjegyezni, hogy egyelőre tudtommal nincs olyan bizonyított eset, hogy terroristák bárhol BlackBerryt használtak volna a terrorcselekmények megszervezésére, sőt, manapság inkább az az általános, hogy "eldobható" telefonokkal lépnek kapcsolatba egymással az elkövetők, és semmiféle titkosított hókuszpókuszt nem használnak.

Így vagy úgy, te egyetértesz azzal, hogy a nemzet biztonsága érdekében korlátozzák a titkosított kommunikációt?

Via index.hu

Frissítés: Egyelőre úgy fest, kicsit elhamarkodott volt a lelkesedés, a funkciók egy részét (vagy mindegyiket?) csak kipróbálni lehet, a teljes verzióhoz továbbra is előfizetés szükséges. Ha te máshogy látod, írj a kommentekbe, vagy a Facebookon! Köszi!

Tegnapelőtt írtam róla posztot, hogy a BlackBerry Messenger egyik fizetős kiegészítő csomagja, a "Privacy and Control" ingyenes lesz, vagy legalábbis a hozzá tartozó funkciókat mindenki számára elérhetővé teszi a BlackBerry. Úgy fest, hogy ez mostanra meg is történt, legalábbis a privát chat funkció, az üzenetvisszahívás (törlés) és az időzítés már előfizetés nélkül is megjelent a chatprogramban, mindenki számára.

Az új funkciók különböző módokon érhetők el, például a privát chathez a jobb felső sarokban lévő kis ikonra kell bökni a chatablakban - ha a másik fél is elfogadja az invitálást, akkor onnantól kezdve a csevegés anonim zajlik tovább, vagyis aki lopva rápillant a telefonod kijelzőjére, nem fogja tudni, kivel csevegsz éppen. A privát chatet emellett egy gombnyomással bezárhatod, és a továbbiakban semmi nyoma nem marad sem nálad, sem a másik oldalon annak, hogy valaha beszéltetek.

privat_chat.jpg

Az üzenetek törlését, visszahívását az üzenetre hosszan bökve tudod elérni, itt választhatsz, hogy az adott üzenetet csak a te kliensedből, vagy a túloldalról is törölje a rendszer. Félrement chatüzenetek során életmentő tud lenni ez a funkció, ezt szerintem mindenki tudja, aki küldött már a barátnő/barát helyett a kollégájának valamilyen szaftosabb üzenetet az előző éjszakával kapcsolatban. Ugyanígy tudsz már elküldött üzenetet szerkeszteni is.

Érdekesség, hogy a Privacy and Control opció továbbra is elérhető előfizetéses opcióként a BBM Shopban (a díja 279 forint havonta), illetve nem kellett a funkciók aktiválásához új verziót telepíteni a BBM-ből. De mindegy is, a lényeg, hogy itt az ideje kipróbálni a BBM új, ingyenes funkcióit Neked is, ha van takargatni valód, ha nincs.

A BBM továbbra is az egyik legmasszívabb mobilos azonnali üzenetküldő platformnak számít, mely már jó ideje független életet éle a BlackBerry készülékektől, így a kanadai gyártó hardverrészlegétől. Az eredetileg BlackBerry-exkluzív alkalmazás most már Androidra, iOS-re és Windows Phone-ra is elérhető (igaz ebből az utóbbi olyan, mintha nem is létezne), mely időközben számos, fizetős modullal bővült - most a BBM új verziójával az egyik ilyen modul ingyenessé válhat.

privacycontrol.png

Egyes pletykák szerint ugyanis a soron következő új verzióval ingyenes lesz a Privacy & Control csomag, amivel a privát chat funkció mellett utólagosan, manuálisan, vagy időzítve vissza lehet hívni üzeneteket, illetve szerkeszteni is lehet a már elküldött szöveget. A Privacy & Control csomagot eddig havi előfizetési díjas rendszerben, 0,99 eurós előfizetési díj fejében lehetett használni, nemsokára viszont állítólag már egy petákot sem kell majd érte fizetni.

Mindeközben új funkciók is készülőben vannak, melyek tovább gazdagítják majd a BBM tárházát. A BlackBerry által üzemeltetett Beta Zone-ban már kint van teszten a BBM következő, BB10-es verziója, melyben egyebek mellett megjelenik az üzenettovábbítás, a megosztott chat, valamint új köntöst kapnak a prioritásos üzenetek. Nem lennék meglepve, ha a Privacy & Control csomag ebben az új verzióban már alapfelszereltségként érkezne meg. 

Miközben egyes országokban, sőt régiókban tíz emberből kilenc és fél azt sem tudja, mi az a BlackBerry Messenger, vagyis a BBM, van egy olyan ország a világon, ahol minden ötödik ember használja. Ami azt illeti, ez az ország népességszámát tekintve a világ negyedik legnagyobb országa, Indonézia. 

A délkelet-ázsiai ország igazi BBM nemzetnek számít, hiszen csak ebben az egy országban 55 millió aktív felhasználója van a BlackBerry üzenetküldő platformjának, ráadásul az egyetlen olyan ország a világon, ahol a BBM-ezők többen van a WhatsApp- és Facebook Messenger felhasználóknál. 

A Wall Street Jorunal blogja egész hosszú posztban próbálja boncolgatni, hogy egy 260 milliós, a mobilpiacát tekintve (meg úgy egyébként is) fejlődő országban minek köszönhető, hogy a BlackBerry ilyen pozícióban van, pláne, mivel pár évvel ezelőtt még hírből sem nagyon ismerték az országban a szolgáltatást, illetve csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy BlackBerryvel a zsebükben járják Dzsakarta utcáit.

indonezia_okostelefon.jpg

Bár a blog végül sajnos nem ad választ a kérdésre (azon kívül, hogy a BBM-et a biztonsági és kényelmi funkciói miatt kedvelik sokan az országban - you don't say that!), azt hiszem valahol itt lehet a kutya elásva. A BlackBerry ugyanis pont úgy egyfajta státusszimbólumnak számított eleinte Indonéziában, mint a nyugati világban mondjuk az iPhone, azzal a fontos különbséggel, hogy a helyi átlagkereset alapján egy iPhone-t még ma is rendkívül kevesen engedhetnek meg maguknak arrafelé, az egyetlen elérhető ikonikus nyugati telefonmárka tehát a BlackBerry maradt -- aminek történetesen van saját chatplatformja is.

Persze ez nem jelenti azt, hogy tízmilliók vennék a BlackBerryket Indonéziában, hiába gyártott az országnak kvázi saját típust a kanadai cég (emlékszik még valaki, mi volt a Z3 kódneve?). De a multiplatformossá vált BBM mellett ez már szinte teljesen irreleváns, a készülékpenetráció meglehetősen költséges növelése helyett a gyártó arra fókuszált, hogy olyan extra szolgáltatásokkal erősítse meg a platformot a helyi piacon, melyet senki más nem nyújt rajta kívül. 

Valószínűleg nagyrészt Indonéziának köszönhetők a BBM Csatornák is, illetve a BBM-be ágyazott reklámok, hiszen egy ekkora felhasználói elérés már elég jól értékesíthető. Ami pedig a csatornákat illeti: csak Indonéziában 750 ezer BBM Csatornát üzemeltetnek, a legtöbb nagy helyi kereskedelmi és szolgáltatócég fel is használja ezeket értékesítési céllal, és akkor még nem beszéltünk a BBM-be integrált különféle banki- és egyéb mobiltárca-szolgáltatásokról, melyeket kifejezetten a helyi piacra hoztak létre.

A BlackBerry tehát jó alapokkal rendelkezik Indonéziában (és még néhány fejlődő országban) ahhoz, hogy a BBM-ből jó pénzt csináljon, de nem ülhet hátra tett kézzel a cég, hiszen a verseny a chatplatformok frontján borzasztó erős, és a nyugati világ trendjei a történelem tanúsága szerint előbb-utóbb éreztetik magukat keletebbre is.

Via Wall Street Journal.

Sokan talán nem is tudják, mindenesetre a BlackBerry saját csevegőplatformjának, a BBM-nek van egy megerősített biztonsági szintet nyújtó változata, vagyis inkább bővítése, a BBM Protected. A program kibővített funkcióihoz külön licenc vásárlása után férhetnek hozzá a cégek és intézmények, most pedig változatlan áron, új lehetőségeket kínál az alkalmazás. Ehhez először is frissíteni kell a BlackBerry Messengert, az új verzió csütörtök óta érhető el BB10 és Android platformokra.

bbm-protected.jpg

A BBM Protected négy új funkcióval bővül a frissítést követően, meg persze egyéb hibajavítások is belekerültek a mostani verziókba, melyeket szokás szerint nem részletez a BlackBerry. Az új funkciók konkrétan a következők:

  • Csoportos chat: Mostantól a céghez vagy intézményhez tartozó különböző szervezetek vagy részegységek könnyebben tudnak közös chat-szeánszokat tartani. A csoportos chatnek mostantól tárgyat is meg lehet adni, pont mint egy e-mailnek, így könnyebben lehet eligazodni a különböző megbeszélések között.
  • Prioritásos üzenetek: A BBM Protected új verziójában az üzeneteknek prioritást is lehet adni, így az igazán fontos információk kisebb eséllyel vesznek el az üzenetek sűrűjében.
  • Kézbesítési- és olvasási visszajelzés a többszereplős chateknél: Mostantól egy üzenet elküldése esetén egy többszereplős chat minden egyes résztvevőjénél látható, hogy megkapták-e az üzenetet, illetve elolvasták-e.
  • Kivágás/másolás tiltása házirenddel: Az új verzióban a rendszergazdának lehetősége van arra, hogy megtiltsa azt, hogy egy BBM Protected chat bármelyik résztvevője az üzenet bármely részletét a vágólapra másolja. 

A BBM Protectedről minden további részlet megtalálható a BlackBerry weboldalán.

A BlackBerry Messengerről, a BlackBerry saját azonnali üzenetküldő platformjáról tulajdonképpen kijelenthető, hogy a mai chatprogramok ükapja vagy ükanyja, ha úgy tetszik. Voltak, akik már akkor BBM-eztek, amikor azok, akik ma Vibereznek, még meg sem születtek, ehhez képest ma szinte elenyésző mennyiségű felhasználója van ennek a csevegőplatformnak a nagyokhoz viszonyítva. Pedig a BBM a kezdetekkor mindennél fejlettebb technológiát nyújtott, és talán pont az az oka ma a viszonylagos lanyha érdeklődésnek a platform iránt, hogy az alapok a kezdetek óta nem változtak.

A BBM azért persze változott adott keretek között, például ma már elérhető az összes mobilplatformra, vannak cuki kis matricák, fejlett csoportkezelés meg BBM Csatornák, csakhogy alap architekturális szinten több mint egy évtizede nem sok minden történt.

bbm_shiny.jpg

A BlackBerry ugyanis alapvetően közvetlen pont-végpont közti kommunikációra fejlesztette a BBM-et, ez biztosította ugyanis akkoriban (meg igazából ma is) a biztonságos kommunikáció alapjait. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy BBM azonosító egyszerre csak egy eszközhöz lehet hozzárendelve -- korábban ez a készülék PIN-je volt, mostanra ez annyiban változott, hogy a szolgáltatásba BlackBerry ID-vel lehet bejelentkezni, de a rendszer még mindig PIN alapján azonosítja a feladót és a címzettet.

Ebből a szempontból a BBM autentikáció nem sokban különbözik az SMS-étől, ahol a PIN szerepét a mobilszám tölti be. Azaz mindebből az következik, hogy akárcsak az SMS, úgy a BBM is szép angol kifejezéssel élve mobile only platform, nincs PC-s kimenete, legfeljebb olyan megoldások révén, mint a BlackBerry Blend, ami valójában nem egy PC-s BBM-kliens, hanem kvázi egy biztonságos VPN csatorna egy PC és egy BlackBerry között.

A Blenddel mindössze két baj van: BB10-en máig hemzseg a hibáktól és a kiaknázatlan lehetőségektől, androidos telefonnal pedig egyelőre el sem érhető a funkció, a BlackBerry eddigi nyilatkozatai alapján pedig nem lennék különösebben meglepve, ha soha nem is lenne elérhető. Mindeközben a BlackBerry nagy chatplatform-riválisainak mind-mind ott vannak a PC-s megoldásai is, kezdve a Vibertől a Skype-on át a WhatsAppig. A Facebookról már nem is beszélve, ami a közösségi oldal nagyon erőteljes hátszelével toronymagasan a legnépszerűbb chatplatformmá katapultálta a Messengert. 

A BlackBerrynek a BBM minden elvitathatatlan érdeme mellett szerintem mielőbb szüksége lenne arra, hogy a multiplatformos közeghez csatlakozzon a PC is, ami egyben azt is eredményezhetné (vagy inkább megkövetelné), hogy a szolgáltatásba egyszerre több eszközzel is be lehessen jelentkezni.

Nem tartom kizártnak, hogy a Blend fejlesztésének kvázi leállása, vagy lelassulása már azt vetíti előre, hogy valamin nagyon dolgoznak a programozók Waterlooban - valamin, ami a biztonságos adatkommunikáció reszkírozása nélkül lehetőséget ad arra, hogy a BBM nem csak multiplatformos, hanem párhuzamosított chatprogram legyen, ami PC-n is elérhető.

süti beállítások módosítása