A BlackBerry ereje teljében évente több kisebb-nagyobb szakmai rendezvényt is szervezett, ahová elhívta a fontosabb partnereit, a fejlesztőket vagy éppen az újságírókat. Ezeken a rendezvényeken aztán többek között új készülékeket, vagy éppen új platformokat mutogattak a nagyérdeműnek a kanadaiak, akik az utóbbi években a költségeikkel együtt a rendezvényeket is megkurtították. Az év legfontosabb szakmai konferenciáját azonban éppen holnap tartja a BlackBerry, méghozzá New Yorkban.

security_summit.jpg

Ez lesz a BlackBerry Security Summit 2016, ami a vállalati mobilbiztonság meghatározó szereplőinek a csúcstalálkozója (mínusz a BlackBerry közvetlen konkurenciái). Éppen ezért nem annyira meglepő, hogy a platina fokozatú partnerek/támogatók körében olyan cégek tűnnek fel, mint a Microsoft, a Samsung vagy éppen a Google.

Persze a BlackBerry részéről is lesznek ott előadók, gyakorlatilag kivonul a teljes vezérkar, beleértve azoknak a cégeknek a vezetését is, melyeket a vállalat az elmúlt években bekebelezett (Good, AtHoc, Encription stb.). Az internetes fórumokat elnézegetve páran azt várják, hogy a BlackBerry majd ezen a rendezvényen mutatja meg az új, androidos készülékeit is, erre azonban egyelőre semmi nem utal sem a program oldalán, sem pedig a résztvevők körében nincs olyan ember, akinek közvetlen köze lenne a készülék-üzletághoz (leszámítva talán Daniel Majort, aki a hangzatos Android Phone Architect titulust viseli a cégnél).

A BlackBerry Security Summit 2016-ot természetesen online is lehet követni, szóval akit érdekel a céges mobilmenedzsment-rendszerek, az automatizált, hatékony kríziskommunikáció, az holnap magyar idő szerint délutántól tapadjon rá erre az oldalra!

süti beállítások módosítása