Kár lenne tagadni, hogy a BlackBerry az elmúlt években többször is mellényúlt, amikor a marketingnek és a PR-nek kellett volna kézbe vennie a dolgokat. Kezdve azzal, hogy a cég eleve későn ismerte fel, hogy manapság egyre kevesebben engedhetik meg az a luxust, hogy egyáltalán ne hirdessék a termékeket, ne álljanak szóba a sajtóval egészen odáig, hogy több felhasználói réteget láthatóan képtelen volt megszólítani a társaság. Ezt jól mutatja, hogy a marketingigazgatók lassan úgy jönnek-mennek a vállalatnál, mint egy átlagos mekiben a pultosok, hovatovább jelenleg kvázi nincs marketingvezetője a cégnek -- remélhetőleg John Chen talál majd egy igazán rátermett figurát, akitől végre jó ötletek jönnek majd.

Aztán itt van ez a márkanagykövet-kérdés, ami az egyik legjobb marketingeszköznek bizonyulhat, legalábbis több cég él vele előszeretettel, és elég sokan hasznot is tudnak húzni belőle, ha sikerül maguk mellé állítaniuk egy vagy több ismert, karizmatikus embert, popsztárt, színészt, illetve véleményvezért. A BlackBerry ebből a szempontból sokáig  nagyon kényelmes helyzetben volt, hiszen fél Hollywood a kanadai cég telefonjaival fotózkodott a partikon, meg aztán ott vannak az olyan, szintén nem kevéssé ismert emberek, mint Barack Obama, akiről egyébként ma már írtunk.

bieber2.jpg

Igenám, csak a BlackBerry gyengélkedésével ezek a celebek is inkább iPhone-nal vagy valami menő androidos cuccal jelentek meg a partikon, de még jóval ezelőtt -- 2010 környékén -- bejelentkezett a cégnél egy addigra már nagyon sikeres kanadai zenész srác, aki felajánlotta, hogy szívesen lesz a BlackBerry arca szerény 200 ezer dollárért és 20 készülékért cserébe. Ez a fiatal srác Justin Bieber volt, akivel azzal az indokkal nem állapodott meg végül a cég akkori vezetése, hogy a fiú olyan gyorsan tűnik majd el a süllyesztőben, amilyen gyorsan csak jött. Megint tévedtek.

Biebert lehet szeretni és lehet utálni, és tény, hogy mostanában talán kevesebbet hallani róla, mint korábban, mindenesetre a márkának ettől függetlenül végül csak szüksége lett egy arcra, ez lett Alicia Keys, aki idén januárban lett a BlackBerry "kreatív igazgatója", ami eleinte abból állt, hogy felvett egy hozzá cseppet sem illő fekete kosztümöt és hülyeségeket beszélt a BB10 rajtján. Bár aztán később volt közös kampány, meg az énekesnő turnéját a BlackBerry támogatta, de ez az együttműködés láthatóan nem hozott annyi rajongót a megrogyott gyártónak, mint amennyit Frank Boulben, a BlackBerry néhai marketingigazgatója remélt.

Majd elfelejtettem, a kanadai gyártó a U2 2009-2011-es megaturnéját is szponzorálta, legalábbis részben, de a U360 turnéból annak ellenére sem sikerült sokat  profitálni, hogy minden idők legnagyobb koncertturnéjáról beszélünk, ráadásul a U2 korábban az Apple-lel is dolgozott együtt, tehát éppenséggel volt már gyakorlat az iparágban ilyen együttműködésre.

Én a magam részéről azért szkeptikus vagyok annak kapcsán, hogy Bieber (már ha megállapodtak volna vele) önmagában képes lett volna más irányba terelni a BlackBerryt, a cég ugyanis nem csak és kizárólag az elhibázott marketing miatt került a mostani helyzetbe. Ettől függetlenül ma mindennél nagyobb szükség van olyan, hiteles arcokra, akik kiállnak a gyártó mellett, és őszinte csillogással a szemükben tudják elmondani, hogy mennyire jók a BlackBerry termékei, hogy oda meg vissza vannak a BB10 új funkcióitól, imádják a Hubot, a BBM Csatornákat vagy éppen a klasszikus QWERTY-gombsort.

Via Businessweek.

Természetesen Justin Bieberről van szó, aki valamilyen különös okból kifolyólag világhírű lett, ami egy dolog, de a minap lekapta egy fotós úgy, hogy egyik kezében egy iPhone-t, a másikban egy BlackBerry Boldot lóbál. Még mondja valaki, hogy nem megosztó személyiség...

 

süti beállítások módosítása