Csütörtökön tette közzé a március elejével lezárt negyedévének pénzügyi adatait a RIM. Aki követi a pénzügyi jelentéseket, az a pénzügyi adatokat és a kíméletlenül kritikus híreket már úgyis látta, ezért most inkább elemzéssel töltenénk itt az időt. Éppen ezen a poszton ügyködtünk, amikor a KBC Equitas vezető elemzőjétől, Somi Andrástól befutott az ő kommentárja, így azt is megosztjuk veletek, hogy egy profi mit gondol a cégről.
Végtelenül összesűrítve a helyzetet, a RIM piaci megítélése rendkívül rossz, és nem minden alap nélkül. Egyből hozzá is tenném, anélkül hogy bárkinek is befektetési tanácsot adnék vagy felelősséget vállalnék a szavaimért, meggyőződésem, a RIM papírjai alulértékeltek, mivel a befektetők többsége menekül a papírjaitól, plusz rengeteg short pozíció épült fel (a részvény csökkenésére játszó befektetők, akik kötnek üzletet eladásra, mintohgy megvették volna a részvényt). A negatív hangulat mértéke sokszor, ahogyan most is, elszakadt a cég valódi teljesítményétől és potenciáljától, és lavinaként sodorja magával a befektetőket és a részvényeket.
Az ilyen pszichés nyomásnak a legnagyobb kockázata egy tőzsdén lévő cégnél az, hogy összezavarja a menedzsmentet, és a megfelelni akarás stratégiai és végrehajtási fókuszvesztéshez, szervezeti zavarhoz vezethet. Márpedig a RIM történelmi megújulás előtt áll, célegyenesben a következő generációs "SuperBerry" készülékek megjelenésével, amelyek már a rendkívül kifinomult és villámgyors QNX kernelre alapuló BB 10 OS-t használják, felzárkózva ezzel az iOS, Android és WP7 mellé.
Éppen ezért reméljük, hogy Thorsten Heins CEO verbális beavatkozása leginkább az, ami: üzenet a Wall Streetnek. A várakozásokat alulmúló eladások ellenére a cég papírjai közel 7 százalékkal lőttek ki pénteken, így jutalmazva Heins pénzügyi füleknek kedveskedő szavait. Heins kijelentette, hogy a RIM újrafókuszál a vállalati felhasználókra és bizonyos prémium fogyasztói csoportokra, valamint minden lehetőséget megvizsgál a cég stratégiájának újraértékelésekor, köztük a BB10 és PB OS-ek licencelését, valamint a cég eladását. Konkrét lépésekről azonban szó nincs, vagyis Heins úgy hozott ajándékot, hogy közben nem is -- ehhez a manőverhez csak őszintén gratulálni tudunk.

Lássuk, hogy a Somi András@KBC Equitas hogyan értékelte a negyedévet. Alább válogatást láthattok a kommentárból (a tipikusan vegytiszta tőzsde-technikai elemzéseket kihagytam):
Hogy mi az a BlackBerry? Van aki e nevet még nem ismeri? Bizony van, bár aki nyitott szemmel böngészi a mobilszolgáltatók készülékkínálatait, biztosan hallott már legalább futólag erről a márkáról. A válaszra egyébként nem könnyű megadni a kérdést, a BlackBerry ugyanis amellett, hogy egy mobilmárka, egyben életérzés is, amit azok, akik már használtak ilyen készüléket, többnyire örömmel élnek meg.

Az első BlackBerry 1999-ben jelent meg, a márka tehát nem tekint vissza több évtizedes múltra, ráadásul a gyártó, a kanadai Research in Motion (RIM) eleinte nem is telefonnal, hanem személyhívóval, illetve személyhívókkal hódított a piacon. A mobiltelefónia térhódításával aztán a társaság sikerrel jelent meg az új szegmensben, és amellett, hogy a későbbi BlackBerrykkel már telefonálni is lehetett, a készülékek továbbra is nagyon erősek maradtak az üzenetküldésben, elsősorban az e-mailezésben. Legfőképpen ennek köszönhető, hogy a telefonok eleinte az üzletemberek számára voltak hasznosak, akik mindig, mindenhol elérhetők akartak maradni - nem csak telefonon.
Mindez a fejlett, ma már az e-mailek mellett többek közt Facebook- és Twitter-üzenetek kezelésére is alkalmas üzenetkezelő rendszerből, valamint a BlackBerryk ikonikus fizikai (QWERTY) gombsorából adódik, melyekkel sokkal gyorsabban, pontosabban lehet gépelni, mint a legtöbb érintőkijelzős virtuális billentyűzettel. A RIM okostelefonjainak túlnyomó része ma is fizikai gombsort használ, igaz a gyártó kínálatában már érintőkijelzős készülékek, sőt hibrid megoldások is találhatók a kor elvárásainak megfelelően.

A BlackBerryk termékkínálata ma három főbb kategóriára, azon belül pedig tucatnyi modellre különül el. A Curve termékcsalád barátságos árával, ugyanakkor teljes szolgáltatáskínálatával jó megoldás lehet sokat csevegő fiataloknak, vagy azoknak, akik csak most ismerkednek az okostelefonokkal. A ma kapható Curve-modellek közül a 8520-as típus képviseli a belépőszintet, a 9300-as modell alsó-középkategóriás, a 9360-as pedig középkategóriás okostelefon.

A 2010-ben megjelent Torch családba érintőkijelzős, illetve érintőkijelzővel és fizikai billentyűzettel ellátott felső-középkategóriás készülékek tartoznak. A RIM eleinte a szétcsúsztatható 9800-as típusnak adta ezt a nevet, de ugyanezt a márkanevet viseli a 9800-as utódja, a tavaly év végén forgalomba került 9810, illetve a teljes érintőkijelzős 9860 is.

A termékcsalád kétségtelenül legpatinásabb tagja a Bold széria, mely kizárólag QWERTY-s okostelefonokból áll. A család régebbi, ám még ma is kapható tagja a 9780-as típus nem rendelkezik érintőkijelzővel, míg a legmodernebb, abszolút csúcsmodellnek számító 9900-as típus egy 2,8 hüvelykes érintőkijelzővel is fel lett szerelve a kiváló minőségű fizikai gombsor mellett.
Igazi különlegesség, hogy az újabb BlackBerryk közül több (beleértve egyes olcsóbb, középkategóriás modelleket is) ismeri az NFC technológiát, ami hozzájárul ahhoz, hogy a mobiltelefonok a jövőben pénztárcaként is használhatók legyenek.
A BlackBerryknek ma nincs saját márkaboltjuk Magyarországon, de a gyártó világszinten is a szolgáltatói értékesítést preferálja, vagyis a kanadai vállalat okostelefonjaiból a legnagyobb választékot többnyire a mobilszolgáltatóknál lehet találni. A Vodafone budapesti SmartStore szaküzletében a fent felsorolt modellek szinte kivétel nélkül fellelhetők és ki is próbálhatók.
A poszt része a Vodafone BlackBerry játékának.
A részletes játékszabályok megtalálhatók az alábbi linkre kattintva, illetve a Vodafone Facebook-oldalán.
A RIM idén is megrendezi a floridai Orlandóban az általában május elején esedékes BlackBerry World konferenciát, mely talán nem annyira fejlesztőközpontú, mint a DevConok, de persze itt is szerepet kapnak a RIM platformjára dolgozó külsősök, meg úgy általában véve minden jelenlegi, valamint potenciális partner. Az idei BlackBerry World-ig alig több mint egy hónap van hátra, de Rory O'Neill termékmarketingért felelős alelnök már most igyekszik izgalmassá tenni az eseményt. Mert itt aztán mindent elmond a RIM.
"Elmondjuk, mit gondolunk a mobilitás és az internet jövőjéről, bemutatjuk a BlackBerry 10-et, és elmeséljük, merre tartunk, mi a jövőképünk..." - többek közt ezeket mondja el a cégvezető a fenti videóban, amiben meginvitál mindenkit a BlackBerry World-re. Itt egyébiránt minden bizonnyal az eddigieknél jóval többet tudhatunk meg az év második felében érkező BlackBerry 10 operációs rendszerről, illetve valószínű, hogy új termékekről is lerántják a leplet a kanadaiak.
Bárhogyan is lesz, a keynote-ról igyekszünk élőben tudósítani.
A hétvégén futótűzként járta be a világsajtót, hogy a RIM bizonyos körök számára olyan teszteszközöket biztosít, melyek a BlackBerry 10-es készülékek evolúciós lépcsőfokának elején állnak. A cég ezt a BlackBerry 10 fejlesztői eszköztár bétájának bejelentésével egy időben kürtölte világgá, egyszersmind azt jelezve, az új rendszer fejlesztése olyan fázisba ért, amibe már külsősöket is be lehet vonni.
A kanadaiak az első BlackBerry 10-es eszközök prototípusait a BlackBerry Worlddel egy időben, egy helyen tartott BlackBerry 10 Jam fejlesztői rendezvényen osztják ki azoknak a fejlesztőknek és partnereknek (de elsősorban fejlesztőknek), akik befértek a regisztrációs keretbe. A cég ugyanakkor határozottan felhívja a figyelmet, hogy ezek a készülékek tesztdarabok, nem lesznek kereskedelmi forgalomba hozva és a kereskedelmi példányok egészen máshogy is kinézhetnek majd.
Ami azt illeti, az eszközökön tulajdonképpen a PlayBook OS egy speciálisan módosított változata fut majd, amit felfoghatunk a BlackBerry 10 OS alfaváltozatának -- amint arról már írtunk, a RIM az Apple-höz hasonlóan egyplatformos stratégiát választott új útiránynak, ami azt jelenti, hogy a PlayBookon és a jövő BlackBerryjein futó operációs rendszereknek ugyanaz lesz az alapja, mely a felhasználó, fejlesztő és gyártó életét egyaránt megkönnyítheti.
Azért a BlackBerry Jam után érdemes figyelni az eBay-t, bizonyára lesz ott egy-két példány a fejlesztői készülékből -- persze szigorúan csak gyűjtőknek.
Na jó, igazatok van, teljesen lehetetlen állapot, hogy nem jelent még meg a BerryBlogon a BlackBerry Blade fantázianevű tanulmány, mely szélsebesen bejárta az internetet tegnap. A deisgnterv olyannyira jól sikerült, hogy akadtak olyan oldalak is, ahol már tényszerűen a következő generációs BlackBerryként aposztrofálták a képen látható, a szétcsúsztatható Torch felépítését követő telefont.

Pedig a BlackBerry Blade egyelőre tényleg nem több, mint egy kanadai cég (ami nem a RIM) által összedobott ügyes kis koncepció, vagyis konkrétan ha a Pixelcarve nevű cégen múlna, bizony így nézne ki az új generációs BlackBerry. Amellett, hogy a terv a szép emlékű Milan formatervét idézi, tetten érhető rajta némi Sony Ericssonos, pontosabban Sonys beütés is, bár az anyagok pontos ismerete nélkül azért nehéz verdiktet mondani.
Annyi baj legyen, az íves kialakítású szétcsúsztatható Blade-nek műszaki paramétereket is álmodtak a designerek: 1,5 GHz-es négymagos processzor, 4,5 hüvelykes, 1280x720 pixeles felbontású AMOLED-kijelző, 12 megapixeles kamera, LTE és persze BlackBerry 10 operációs rendszer.
Jól néz ki? Jól hangzik? Elfogadnátok? Kommenteljetek!
Via CrackBerry.
Azt hiszem az itt jelen lévők közül senki nem vitatja, hogy minden idők legjobb BlackBerry tévészpotja a BlackBerry Boys, mely az indiai Vodafone leányvállalat megrendelésére készült valamikor 2010-ben. Az ominózus reklám egyébként szerepelt a BerryBlog első posztjában is 2010. decemberében, na nem mintha ettől az érdemei bármit is változnának, mindenesetre ma már része a történelemnek, a blog első posztjával együtt.
Szerencsére azonban itt a folytatás, melyet a múlt hét elején kezdtek sugározni néhány száz millió indiai tévénézőnek - a fiúk visszatértek egy melankolikus, de mégis szívderítő nótával. Küldjük a fenti videót minden marketingesnek, reklámcégeknél dolgozó kreatív embereknek, mobilszolgáltatóknak és persze minden BlackBerry-rajongó olvasónknak.
Rendben van, fiúk.








