Az amerikai YouGov piackutató legfrissebb BrandIndex jelentése szerint, amely napi több ezer megkérdezésből felépülő adatbázisra alapoz, a BlackBerry megítélése a Z10 rajtjának hatására meredeken erősödött, és köze sincs ahhoz a negatív pangáshoz, amely egy évvel ezelőtt jellemezte a márkát és felhasználóit. A cég által publikált két metrika közül az egyik a fogyasztók friss márkapercepciójának, a másik a felhasználók lojalitásának alakulását igyekszik nyomon követni. Előbbi egyszerűen az elmúlt két hétben szerzett összes benyomását (hír, reklám, ismerősök) igyekszik összegezni, utóbbi pedig az újravásárlási hajlandóságot.

Ezek szerint a BlackBerry "cool" faktora egy év alatt megfordult, és a korábbi negatív tartományból immár magabiztosan a pozitív tartományba került -- igaz, a Samsung Galaxy és iPhone hype-ot még nem éri el, de előbbitől már nincs messze, míg utóbbi ereje drasztikusan megkopott mindössze néhány hónap alatt, az iPhone 5 rajt után. Jóslatokba nem bocsátkoznék, de ha a tendencia még egy kicsit kitart, amire a Z10 USA rajtjának, majd a Q10 közeledtével minden esély megvan, a BlackBerry menősége az iPhone közelébe kerülhet a világ vezető okostelefon piacán.

Ami a lojalitást illeti, a BlackBerry-felhasználók kevesebb mint ötöde, 18%-a mondta azt egy évvel ezelőtt, hogy maradna a márkánál, ha új telefont kellene választania. Ez az arány a BrandIndex eredménye szerint most 43%. Ez messze elmarad a fanatikusan ragaszkodó iPhone-os tábor 85%-ától, de itt is a dinamika az érdekes -- egy éve az iPhone még 92%-on állt, vagyis az iPhone 5 alulteljesít. Érdekes szerintem, hogy a Galaxy is csak 53%-ot tudott elérni, ebben természetesen bele kell hogy játsszanak a középkategóriás Galaxy modellek, illetve a régebbi Android release-ek kiforratlanságai -- kétlem, hogy az SIII tábora ennél ne volna sokkal elégedettebb.

Aki érdekel az eredeti jelentés, és utána akar nézni a metodikának, az ide kattintson.

A Goldman Sachs, a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, megerősítette a BlackBerryvel kapcsolatos várakozásait -- a részvények célárfolyamát 19 dollárnál tartja. Ezt a döntését a Goldman a BB10 kedvező szereplésével indokolta, amiben a rekord eladások mellett szerepet játszott az is, hogy Kanadában a Z10 vevők fele, míg Nagy Britanniában harmada más platformokról váltott. Kommentárjában a Goldman továbbá kiemelte azt is, hogy naponta immár közel ezer alkalmazást regisztrálnak a fejlesztők a BB10-es App World-be. A cég papírjai 1,45 százalékos erősödéssel 13,25-ön zárták a mai napot, miután az elmúlt hónapban több mint 10 százalékot gyengültek a Z10 eladásai körüli aggodalmak miatt.

Címkék: blackberry bb10 z10

Az elmúlt napokban nagyjából a következő fontosabb puha hírek láttak napvilágot:

  • Kanadában a Z10 minden idők legerősebben rajtoló BlackBerryje, másfélszer erősebbek az eladások a korábbi rekordnál, és egyes állítások szerint február során a legjobban fogyó okostelefon az országban.
  • Az Egyesült Királyságban az egyik nagy szolgáltatónál, amely valószínűleg az EE, nagyjából minden ötödik csúcskategóriás okostelefon Z10, a Galaxyk és iPhone-ok dominálják a többi részt.
  • Az Egyesült Arab Emírségekben a Z10 dominálja a rajt óta az eladásokat az egyik szolgáltatónál.
  • Múlt hét óta Németországban és Olaszországban is kapni lehet a Z10-et, miután a spanyol, francia, svájci és holland szolgáltatóknál is kapni lehet. Európa ezútta látványosan gyorsabb, mint az USA.
  • Tegnapelőtt Indiában is a boltokba került a Z10, amely a világ egyik legnagyobb piaca.
  • Az FCC jóváhagyta a Verizon Z10 modelljét, így gyakorlatilag minden akadály elhárult a forgalmazás elől.
  • A BlackBerry március 28-án teszi közzé pénzügyi jelentését, a februárral záródó negyedévéről, vagyis lényegében 4 heti nyitó eladást fogunk látni -- a hatás ennek megfelelően limitált lesz a cég globális teljesítményére.
  • Megjelent a Playbookon már ismert retro űrlövöldözős Pew Pew BB10-re is!

Míg Tom bátyánk úgy tesz Barcelonában, mintha dolgozna, addig vessünk egy gyors pillantást a BB10 jelenlegi helyzetére. Ha valaki próbálta követni a fejleményeket, az valószínűleg két egymának teljesen ellentmondó hangvételt talált: egyikük szerint a Z10 rendkívül jól fogy és a jelek bizakodásra adnak okot a BlackBerry jövőjére nézve, míg a másik szerint a Z10 gyengén fogy valójában és egyébként sincs semmi extra benne az Androiddal vagy Apple-lel szemben.

Részünkről szeretjük a BlackBerryket és szeretnénk sikeresnek látni, annál jobban már csak a tényeket és az úgynevezett intellektuális őszinteséget szeretjük -- szemben a megalapozatlan véleményekkel és csúsztatásokkal.

Az első probléma, hogy pontos adatokat eddig senki nem tudott mondani, a BlackBerry (mennyivel egyszerűbb volt régen RIM-et írni...) meg nem közöl - reméljük csak egyelőre, bár tudtommal soha nem is közölt telefonra lebontott nyitó eladási teljesítményt.

A cég annyit hajlandó jelenleg mondani, hogy a vártnál jobban fogy. Heins a német Allgemeine Zeitungnak úgy nyilatkozott, hogy a BlackBerry növelte a termelést a kezdeti kereslet láttán, amelynek erőssége meglepte őket, felülmúlva a saját várakozásaikat. Abban egyetértés mutatkozik a negatív hangadók részéről is, hogy sok helyen kiárusították a készleteket, hogy pontosan mekkor volt ez a készlet, azon viszont vallásos háború tud kialakulni.

Az is tény, hogy a SIM független modellek árát a kereskedők egy része megemelte és ott is tartja, 500 font felett azóta is. Az eBay tanúsága szerint a hálózatfüggő modellek 400 fontról indulnak a fekete modellek, és valamivel többről a fehér modellek esetében. Ez 600-700 dolláros árnak felel meg a függő, és 800 dollárosnak a független modellek esetében. Ez nem tűnik rossznak.

A második probléma, hogy a BlackBerry számára a kérdéses siker egy képlékeny fogalom, és mindenkinek mást jelent, főleg, ha elfogult is valami oknál fogva. Valójában a BB10 platformnak az életben maradáshoz elegendő egy nagyjából 10 százalékos részesedést elérnie idővel, többnyire a közép és felső kategóriákban. Nem kell megvernie az Apple-t vagy a Samsungot, ez nem is reális elvárás. A BlackBerrynek ki kell harcolnia magának a saját "rését". Például QWERTY hívők, mint én is, vállalati felhasználók, email és chat junkie-k, valamint harmadik út keresők akik az iOS és Android elől menekülnek különböző okokból - az Apple és Google önmagukban, a termékektől függetlenül elegendő okot szolgáltatnak sokaknak, hogy másfelé nézelődjenek.

A harmadik probléma a kezdeti eladások és a későbbi siker közti kapcsolat értelmezése. A történelem azt mutatja, hogy a kezdeti siker egyáltalán nem biztosítja a későbbi eladásokat -- miután lehalt a felhajtás és a kezdeti "rajongók" seregei elapadtak, akkor kezdődik az igazi teszt. A Palmra emlékszik még valaki? Éppen ezért a médiában és fórumokon zajló "harcok" félig feleslegesek, hiszen a tét az eladások értékelésekor nem akkora, mint amekkorának tűhet sokak számára.

Ezzel elérkeztem a mondandóm lényegéhez: sokan sokszor mondták az elmúlt napokban, hetekben és hónapokban, hogy a BlackBerry nem fog tudni visszajönni. A befektetők és brókerek egy része erre is fogadott, vagyis shortolták a részvényeket, annak csökkenésére játszottak. A BB10 és a Z10 azonban jól sikerült és jó kezdeti fogadtatásra talált, ami nekimegy ennek az uralkodó negatív véleménytömegnek -- ezt pedig nem teheti meg "büntetlenül", erős kritikák és ellentámadások nélkül, hiszen a fél világból hülyét csinálna, köztük rengeteg ipari és pénzügyi elemzőből.

Ezt érdemes fejben tartani, amikor a híreket fogyasztjuk és valaki bőszen nyilatkozik a Z10 gyenge szerepléséről vagy képességeiről, pláne a cég jövőjéről -- pláne úgy, hogy az USA-ban és a világ legtöbb országában még el sem indult, és a QWERTY-s Q10 meg sem jelent.

Én sem tudok többet, okosabb sem vagyok, mint mások, így a BlackBerry sikerét én sem tudom megjósolni. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Z10 képességei és eddigi eladási teljesítménye alapján nincs ok a károgásra.

Címkék: blackberry bb10 z10

Fura úgy hivatkozni rájuk, hogy "régebbi BlackBerryk" mindenesetre mostantól muszáj lesz valahogy megkülönböztetni a BlackBerry OS-re, tehát nem a BlackBerry 10-re épülő BlackBerryket az utóbbiaktól -- ezeknek a telefonoknak a memóriakezelésével az operációs rendszer sajátosságai miatt sajnos mindig is voltak problémák, mit többnyire csak egy totális agymosással, vagyis újraindítással lehetett megoldani.

application_resource_monitor2.jpg

Vagy az utóbbi időben az Application Resource Monitor nevű alkalmazással, amit a legújabb 7.1-es OS-ekb már gyárilag betettek, egyébként meg a BlackBerry Worldből lehet letölteni. Erről a hasznos kis appról írtunk már korábban, lényegében nem csinál mást, mint bezárja a pazarló, háttérben futó alkalmazásokat -- illetve eddig nem csinált mást.

Az új verzió -- ami egyelőre csak a Beta Zone-ban érhető el -- már a memóriatöredezettséget is érzékeli, és valamilyen úton-módon vissza tudja szorítani (hogy pontosan hogyan, azt nem köti senkinek az orrára a BlackBerry), illetve elég kézenfekvő módon szól, ha elfogyott a memória, és felajánlja a felhasználónak, hogy indítsa újra a telefont -- kösz szépen!

Akinek van elérésre a BlackBerry Worldhöz, elérheti a program 2.0-s tesztverzióját az alábbi linkről.

Először is azzal kezdeném, hogy csodálatos korban élünk. Olyan kütyük születnek körülöttünk, melyekről néhány évvel ezelőtt álmodni sem mertünk volna, sőt, egyesekről ezek közül néhány hónappal ezelőtt sem mertünk volna álmodni -- nehogy aztán rossz ómen legyen, és még tovább kelljen rájuk várni. Január végén az álmodozásból valóság lett, megérkezett a BlakcBerry 10 és a BlackBerry Z10 meg a Q10, a két legújabb, legjobb, legütősebb BlackBerry, ami eddig létezett. Egy még csodálatosabb kor kezdete ez.

A gyártó jóvoltából a magyar premier előtt jó pár héttel a BerryBloghoz is befutott a kanadaiak első, teljes érintőkijelzős BB10-es telefonja, a Z10. Puritán módon, antisztatikus zacsiban érkezett, egyetlen akkumulátorral, szóval nem tudok nektek remegő hangú kicsomagolós videót produkálni, de nagyjából minden mást igen. Különben sem a doboz a lényeg (egyébkén nem néz ki rosszul, a neten lehet látni ilyen kibontós felvételeket), hanem ami benne van, a telefon, mely testvérével, a Q10-zel karöltve arra hivatott, hogy újra a csúcsra juttassa a BlackBerryt.

z10_01.jpg

Mindjárt azzal kezdeném, hogy alapvetően komoly negatív percepcióim vannak a teljes érintőkijelzős mobilokkal szemben úgy általában. Tudom, hogy mire jók, hogy miért jók, és pont ezért tartottam kicsit attól, hogy a BlackBerry Z10 bemutatójával a RIM BlackBerry érdektelenségbe süllyed, nem tud igazán kiemelkedőt alkotni, és különben is, a cipész maradjon a kaptafánál, a kanadaiak meg a QWERTY-nél.

Aztán ez a félelmem valahogy elmúlt, és már a januári rajt előtt hosszú hetekkel éreztem, hogy ebből az egész Z10-ügyből egy rohadt nagy, világraszóló WOW!-érzés lesz, ami csak erősödött bennem, amikor a teszttelefont megkaparintottam. Ez a BlackBerry kéremszépen nem az a BlackBerry többé, amit eddig ismertetek, egyáltalán semmi túlzás nem volt abban, hogy a BlackBerry 10-zel és az új telefonokkal egy új korszak kezdődik. Olvassátok tovább, és elmondom, miért.

süti beállítások módosítása