George Campbell és Alexander Wilson a Research in Motion pontosan meg nem határozott területért felelős vezetői aztán tudnak élni: miközben a cég a részvényárfolyam esésétől nyög, ők - talán éppen ezért - csatak részegre isszák magukat, alighanem a munkáltatójuk pénzén. De nem ez a legnagyobb bűn, amit Campbell és Wilson elkövettek. Bár biztos rutinos utazók, nem hallgattak a fontos intelemre: részegen ne ülj repülőre!
Ennek az lett a vége, hogy a két jómadár az Air Canada Torontóból Pekingbe tartó menetrend szerinti járatán olyan botrányosan viselkedett, hogy a pilóta Alaszka felett úgy döntött visszafordul, és leteszi a gépet Vancouverben. A menedzsereket ezután átadták a hatóságoknak, a büntetésük pedig egyenként 35878 dollár (hogy miért pont ennyi, azt valaki igazán elárulhatná), valamint egy évig nem tehetik be a lábukat Air Canada járatra.
A RIM amint értesült az esetről, vizsgálatot indított, és felfüggesztette a két vezetőt - bizonyára vannak olyan hangok a cégnél, hogy bárcsak Mike Lazaridist és Jim Balsillie-t kapták volna rajta, amint a repülőn részegen, letolt gatyával kergetik a stewie-kat.