Amióta világ a világ, az érintőkijelzős mobiltelefonoknak teljesen sík kijelzőjük van, a gyártók legfeljebb itt-ott némi optikai trükkel elérik, hogy a készülék ne keltse nagyon egy kilapított tégla benyomását. Egy most bemutatott üvegelőállítási technológiának köszönhetően új korszak kezdődhet a mobiltelefónia történelmében, mely könnyen véget vethet a mára unalmassá és egysíkúvá (szó szerint) váló formáknak.

Az 1800-as évek közepén alapított, New York-i székhelyű Corning üveggyártó (az ő nevükhöz fűződik a Gorilla Glass üveg) új találmánya, a leheletvékony, mégis rendkívül strapabíró Willow Glass a felület igényeinek megfelelően, így tetszőleges, akár teljesen szabálytalan formára is "ráfeszíthető". A cég kifejezetten a jövő vékony és "okos" kijelzőihez alakította ki az új üveget, melyet éppúgy 500 °C-on lehet megmunkálni, mint a mai kijelzőkhöz használt legtöbb üveget.

A Willow Glass mindenféle érintőkijelzőhöz használható, legyen bármilyen technológiájú (OLED vagy LED), a segítségével összességében a jelenlegieknél vékonyabb és könnyebb kijelzők építhetők. A Corning közleménye szerint a gyártástechnológia olyan fejlett, hogy akár 100 mikron vastagságú üvegfelület is előállítható lesz a közeli jövőben -- hogy tudjatok mihez viszonyítani, nagyjából ilyen vastag egy mindennapok során használt fénymásolópapír.

dream_blackberry_big.jpg

Hogy a gyakorlatban mi mindenre lehet jó egy ilyen megoldás, azt jól szemlélteti az a telefon-koncepció, amit pár hónappal ezelőtt mi is bemutattunk: a fenti képen látható, egyelőre csak a dizájner fejében létező készülék érdekessége, hogy a telefon elő- és hátlapja mellett az egyik élet is átfogja a kijelző -- a Corning-féle Willow Glass-szel az ehhez hasonló megoldások legyártása elől elvileg minden akadály elhárulhat. 

Éljenek a kerekded idomok!

süti beállítások módosítása