Ahogy korábban jeleztük, ma felkerült a Telenor Magyarország árlistájára a RIM új középkategóriás QWERTY-s készüléke, az ősszel bejelentett Curve 9360. A szolgáltató ezzel megelőzte a T-Mobile-t és a Vodafone-t is, bár utóbbi kapcsán nem igazán tudunk kiigazodni a portfólión, hiszen az új készülékek nincsenek benne az árlistában, egyes boltokban mégis kaphatók.

Ami az árat illeti, a Telenor készülékes csapatának ceruzája elég vastagon fogott, az új Curve gyakorlatilag a régi, 9780-as Bolddal egy árban került forgalomba - igaz, bizonyos szempontból jobb is nála (erről lásd korábbi tesztünket).

Szóval a mobil sima két év hűségvállalással 80 ezer forint, egy év hűséggel 90 ezer, feltöltőkártyás ajánlattal pedig na találjátok ki mennyi!: igen, 100 ezer forint. A Curve 9360-at szerencsére ennél jóval olcsóbban is el lehet vinni, ha valaki tarifahűséget is vállal, ekkor az ár 20 forinttól kezdődik, a maximum pedig 70 ezer forint, díjcsomagtól függően.

És akkor most jön a száz forintos kérdés: Bold 9780, vagy Curve 9360?

Címkék: telenor curve 9360

Csak a héten jelentették be, de máris megérkezett hozzánk az Orlando, vagyis a BlackBerry 9380, a RIM első teljes érintőkijelzős Curve-szériás telefonja. Máris nekikezdünk a nyúzásának, hogy mielőbb leírhassuk Nektek a tapasztalatainkat, de addig is így első ránézésre a telefon a 9360-hoz hasonlóan meglepően erős középkategóriás megoldásnak tűnik, hibátlan anyaghasználattal és gyors interfésszel.

A többit nemsokára, addig is tartsatok velünk!

Címkék: orlando curve 9380

Tegnap a Vodafone háza tájáról szolgáltunk csupa jó hírrel, ma a Telenortól jelentkezünk egy fontos információval: a kék logós szolgáltató jövő keddi árlistájában ha minden jól megy újabb modellel bővül a BlackBerry-portfólió, jön a Curve 9360, a RIM vadonatúj, vékony és elegáns középkategóriás készüléke!

Könnyen elképzelhető, hogy a Telenor lesz az első szolgáltató itthon, amely forgalomba hozza a készüléket, a Vodafone ugyanis tudomásunk szerint a Bold 9900-zal nyit, várhatóan szintén egy-két héten belül, majd a 9810-es Torch-csal folytatja a sort. A T-Mobile-nál szintén kapható lesz az új Curve, egyelőre azonban korántsem biztos, hogy jövő héten a boltokba kerülhetnek az első szállítmányok - igaz, ez legutóbb a Telenornál sem jött össze időben, szóval a jövő keddi premier sem száz százalék még.

Árakat egyelőre nem tudunk mondani, amint az árlista publikussá válik, jövünk a részletekkel!

Címkék: telenor curve 9360

Ma a jövővel kezdtünk és a jelennel, vagy a nem is olyan távoli jövővel folytatjuk: a RIM szerda reggel teljesen váratlanul bejelentette a BlackBerry 9790-et és a a 9380-at, vagyis a Bellagio-t és az Orlandót. Az első a Bold, a második a Curve termékcsaládhoz tartozik majd.

A RIM sajtóközleménye sok újdonságot nem árul el a két készülékről, csak amit eddig is tudtunk, vagyis a 9790 egy a 9900-hoz hasonló QWERTY-érintőkijelzős hibrid lesz, csak éppen kisebb és olcsóbb, mint az aktuális csúcsmodell. Az új Boldban 1 GHz-es processzor ketyeg és 8 gigabájt háttértár van benne, vagyis kicsit lassabb a hardver, mint a 9900 esetében, de a háttérkapacitás ugyanannyi - ráadásul utóbbit memóriakártyával bővíteni is lehet. A kijelző képátlója 2,44 hüvelyk, felbontása 360x480 pixel.

A másik újdonság bár olcsóbb, mégis nagyobb durranásnak számít, hiszen a BlackBerry 9380 a Curve termékcsalád első full érintőkijelzős változata. A készülékbe 800 MHz-es processzort raknak, pont mint a 9360-ba, ezen kívül a legutóbbi Curve-hoz hasonlóan vékony és kecses holmiról van szó, melyet egy 3,2 hüvelykes képátlójú, 360x480 pixeles kijelzővel láttak el.

Tudni lehet továbbá - nem mintha ez is akkora újdonság lenne a számunkra -, hogy mindkét új készüléken OS7 fut, az összes szolgáltatás támogatott (kivéve a digitális iránytűt, meg az NFC-t, ebben a kettőben nem vagyunk biztosak). Megjelenés még idén, itthon kérdőjeles. További szaftos részletek később.

Az eredetileg tervezett, vagy inkább várt időponthoz képest ugyan kissé később, de most már minden jel szerint rövidesen bekerülnek a magyarországi szolgáltatók kínálatába az új, OS7-es BlackBerryk. Hurrá!

A Vodafone weboldalán szereplő infók alapján látható, hogy a piros logós szolgáltató a Bold 9900-at, és a Torch 9810-es fogja árulni - információink szerint előbbi jelenik meg hamarabb, valamikor november közepén, utóbbi pedig pár héttel később érkezhet.

A T-Mobile weboldala éppen ma frissült, és a hamarosan kapható készülékek listájában végre feltűnt a Bold 9900 és a Curve 9360. Itt megjelenési időpontot egyelőre nem tudunk, de tippünk szerint egy-két héten belül a magentánál is bővülni fog a kínálat. 

Az árakra nagyon kíváncsiak vagyunk, erről majd később, az árlista bővítése során értekezünk.

Aki néha utazgat repülővel, bizonyosan szenvedett már olyan elvonási tünetekkel, ami azért jelentkezik, mert a felszállás során nem lehet semmilyen elektromos kütyüt nyomogatni. Pláne nem BlackBerryt. Ilyenkor rendszerint vagy előkerül egy könyv, újság, vagy a fedélzeti magazin, amiben mindenféle ajánlatokkal bombázzák a légitársaságok az utasokat.

Németországból hazafelé jövet a felszállás után jobb híján én is belelapoztam a Lufthansa legújabb, karácsonyi katalógusába, ami a német nemzeti légitársasághoz méltón nagyon menő cuccokat árul. Például BlackBerryket. 

Hogy miért pont a Lufthansától venne valaki telefont? Pofonegyszerű: a repülések során begyűjtött pontokkal is kiváltható a vásárlás, szóval hajrá, csak potom 107 ezer kilométer, és mindenkinek összejöhet egy új Torch vagy Curve!

süti beállítások módosítása