Nem, a BlackBerry Live nem valami Alicia Keys koncert, ahol Thorsten Heins is beáll a zenészek közé, Alec Saunders pedig vokálozik (ezt a képességét egyébként már kétszer is bemutatta korábban). A BlackBerry Live a BlackBerry World új neve, a legnagyobb BB-s éves konferenciát nyilván azért kellett átkeresztelni, mert közben az App World is nemes egyszerűséggel BlackBerry World névre váltott.

bbliveorlando.jpg

A BlackBerry World Live tehát az év legjelentősebb BB-s eseménye, bár talán idén ez abból a szempontból másként lesz, hogy szerintem a legjelentősebben, a BlackBerry 10 rajton már túlvagyunk január 30. óta. Szóval a második legjelentősebb lesz. A keddtől csütörtökig a floridai Orlandóban lesz mindenki, aki csak számít a BlackBerrynél, vagy a BlackBerry körül, beleértve a cég alkalmazottait, partnereket, fejlesztőket és persze a sajtót/bloggereket. 

A kanadaiak a fentiek közül mindenkinek igyekeznek valamilyen hasznos tartalmat nyújtani, így vélhetően elég sok új és érdekes infó elhangzik majd a BlackBerry háza tájáról, lehet, hogy lesznek új termékbejelentések is (alkalmazások, BB10 a Playbookon?, új BB10-es készülék?), fejlesztői fejtágító és persze partnerkényeztetés. Egyszóval elég sűrű hétnek nézünk elébe. 

Te mit vársz az idei BlackBerry Live-tól?

Csak a héten jelentették be, de máris megérkezett hozzánk az Orlando, vagyis a BlackBerry 9380, a RIM első teljes érintőkijelzős Curve-szériás telefonja. Máris nekikezdünk a nyúzásának, hogy mielőbb leírhassuk Nektek a tapasztalatainkat, de addig is így első ránézésre a telefon a 9360-hoz hasonlóan meglepően erős középkategóriás megoldásnak tűnik, hibátlan anyaghasználattal és gyors interfésszel.

A többit nemsokára, addig is tartsatok velünk!

Címkék: orlando curve 9380

Ma a jövővel kezdtünk és a jelennel, vagy a nem is olyan távoli jövővel folytatjuk: a RIM szerda reggel teljesen váratlanul bejelentette a BlackBerry 9790-et és a a 9380-at, vagyis a Bellagio-t és az Orlandót. Az első a Bold, a második a Curve termékcsaládhoz tartozik majd.

A RIM sajtóközleménye sok újdonságot nem árul el a két készülékről, csak amit eddig is tudtunk, vagyis a 9790 egy a 9900-hoz hasonló QWERTY-érintőkijelzős hibrid lesz, csak éppen kisebb és olcsóbb, mint az aktuális csúcsmodell. Az új Boldban 1 GHz-es processzor ketyeg és 8 gigabájt háttértár van benne, vagyis kicsit lassabb a hardver, mint a 9900 esetében, de a háttérkapacitás ugyanannyi - ráadásul utóbbit memóriakártyával bővíteni is lehet. A kijelző képátlója 2,44 hüvelyk, felbontása 360x480 pixel.

A másik újdonság bár olcsóbb, mégis nagyobb durranásnak számít, hiszen a BlackBerry 9380 a Curve termékcsalád első full érintőkijelzős változata. A készülékbe 800 MHz-es processzort raknak, pont mint a 9360-ba, ezen kívül a legutóbbi Curve-hoz hasonlóan vékony és kecses holmiról van szó, melyet egy 3,2 hüvelykes képátlójú, 360x480 pixeles kijelzővel láttak el.

Tudni lehet továbbá - nem mintha ez is akkora újdonság lenne a számunkra -, hogy mindkét új készüléken OS7 fut, az összes szolgáltatás támogatott (kivéve a digitális iránytűt, meg az NFC-t, ebben a kettőben nem vagyunk biztosak). Megjelenés még idén, itthon kérdőjeles. További szaftos részletek később.

süti beállítások módosítása