...csak éppen az nem derül ki, hogy mégis mikor szándékozik meglepni a PlayBook-tulajokat a RIM az operációs rendszer 2.0-s verziójával, legalábbis itt az amszterdami DevConon is tabutéma az új OS megjelenésének pontos ideje (azért nem adjuk fel, hátha megtudunk még valamit holnap). Nem mintha olyan sokat kéne már rá várni, a kanadaiak következetesen "late february"-t emlegetnek, vagyis lehet február 29. is akár, de már addig sem kell sokat aludni. Meg hát jó munkához idő kell, ez most elég sokszor elhangzik egyébként a RIM vezetőinek a szájából.

A PlayBook OS 2.0 egyébként tényleg jó munka, most először volt alkalmunk megtaperolni az új naptárat és a névjegyzéket, mindegyik nagyon király, persze ez még nem változtat azon, hogy eleve ezzel kellett volna kezdeni. Na mindegy, jó lesz ez, addig is mutatunk két fotót nektek az új felületről.


A BerryBlog amszterdami tudósítása a T-Mobile támogatásával jött létre.

És igen, perceken belül kezdődik a RIM első európai fejlesztői konferenciája, a DevCon Europe, melyről élőben jelentkezik a BerryBlog! Már elfoglaltuk a helyünket az előadóteremben, készen arra, hogy élőben tudósítsunk Nektek innen Amszterdamból, ahol egyébként ugyanolyan hideg van, mint otthon. Stay Tuned, hamarosan kezdünk!

10:20 

Kezd megtelni a terem, először minket engedtek be, majd lassan kezdik megtölteni az előadő többi részét. Állítólag minden jegy elkelt a konferenciára, szóval jó eséllyel a keynote-on is telt ház lesz.

10:32

Két perce el kellett volna kezdeni, de nem is baj, éppen most akar valaki megfulladni mellettünk egy félrenyelt muffin miatt. Most mondják be, hogy öt perc múlva kezdés.

10:38

Program start. Thorstein Heins a színpadon. Welcome Europe! - mondja németes angolsággal. Ez az első európai fejlesztői konferencia, és ez egyben az eddigi legnagyobb a RIM történelmében.

10:42

A RIM erős jövőképpel rendelkező cég, mondja Heins. 75 millió felhasználó, 180 millió eladott BlackBerry okostelefon. Elképesztő lelkesedéssel támogatják a fejlesztőket, eddig 25 ezer (!) PlayBookot adtak oda nekik - más kérdés, hogy egyébként a tabletet jelenleg máshogy nehéz rásózni bárkire is. Na de ez hamarosan változik!

10:44

A fejlesztők 13 százaléka több mint 100 ezer dollárt keresett eddig BlackBerry alkalmazásokkal. A RIM piacteréről minden nap hatmillió appot töltenek le, a letöltésszám túllépte a kétmilliárdot (mondjuk ez sem ma volt).

10:45

A BlackBerry 7 OS-ről beszél Heins. Elsőként az NFC-ben rejlő lehetőséget emeli ki. A BlackBerry 7-re fejlesztett appokkal még jobban lehet keresni. 

Most a BlackBerry 10-ről van szó. Lesz demó is, egy kicsit később. HTML5, Android runtime, AIR, ezek most a kulcsszavak, illetve a fejlesztési irányok az új platformnál.

10:50

A PlayBook "csodálatos" 2.0-s rendszerfrissítése kerül terítékre. Vivek Bhardwaj, az EMEA-régió szoftverfejlesztésért felelős vezetője demózza az új képességeket.

10:53

Kicsit megfagy a demó az address book nézetnél, de oda se neki, bétaszoftverről jót vagy semmit. 

10:56

A PlayBook 2.0-val jön a Bridge 2.0, amivel többek közt távirányítani is lehet a PlayBookot, valamint a QWERTY-billentyűzetet használva gépelni lehet rá. Ez mondjuk azért cool, legalábbis ilyent még nem láttunk mástól.

10:58

A fotó sharingba is belesült Vivek, remélhetőleg ezért nem fogják lefokozni takarítónak, vagy felszolgálónak.

11:00

Az okostelefon-korszak csak most kezdődik - mondja Heins. Elég meglepő kijelentés így 2012-ben, de aztán hamar megemlíti a fejlődő országokat - na így már nagyjából oké. Közben Vivek - aki láthatóan maga is egy harmadik világbeli országból származik - lázasan nyomogatja hátul a BlackBerryjét.

11:03

Megjött a mindig laza Alec Saunders! Ő a RIM fejlesztésért és ökoszisztémáért felelős alelnöke. Kicsit el van veszve a színpadon, vissza kellett mennie a távirányítóért. "Keep calm and be Bold" felirat van a trikóján. Meg talán a holland korona. 

11:06

Bemutatkozik a fejlesztőknek szánt BlackBerry Jam webfelület, ahol minden egységesen, jól összefoglalva, könnyen elérhetően van rendszerezve a fejlesztőknek: https://bdsc.webapps.blackberry.com/devzone/jamcommunity/

Íme egy kis összefoglaló a BlackBerrykre jelenleg is elérhető fejlesztési eszközökről: https://bdsc.webapps.blackberry.com/devzone/platforms

Az Open Source Initiative keretében kiadott fejlesztési könyvtárakről itt találhattok bővebb infókat: http://blackberry.github.com

11:15

BlackBerry Developer Challenge díjak következnek:

  • most addictive social app: WikiTude
  • best Adobe Flash/AIR app: n-tv Nachricten
  • most innovative BlackBerry WebWorks App: Daily Express UK

Két céget külön kiemel Alec, ez a Bellshare (BeWeater, BeBuzz) és Shape Services (IM+). 

Érdekes módon eddig a játékokról sok szó nem esett, nade most! Az App World két legnépszerűbb alkalmazása történetesen játékprogram, ráadásul PlayBook app (az nem derül ki, melyik ez a kettő).

11:21

Lars Knoll, a színpadon a Qt részéről. 

11:28

Megint egy kis App world ismétlés megy. végre szóba kerül a szolgáltatói számlázás is, ezt eddig 40 szolgáltató vezette be több mint 30 országban.

11:32

És akkor most megint mítoszokat ölünk. Érdekes infó: a PlayBook-felhasználók háromszor annyi appot töltenek le, mint egy átlagos BlackBerry-felhasználó. 

11:35

A BlackBerry 10-zel többé nem lesz átláthatatlan a RIM fejlesztési stratégiája, mondja Alec. Ha valaki személyesen szeretne kérdezni Alectől, írhat az alec.saunders at rim.com e-mail címre. 

11:38

Christopher Smith a színpadon. Ő az Application Platform and Tools alelnök a RIM-nél. Ha valaki tudja, mit jelent ez pontosan magyarul, szóljon. BlackBerry super appok következnek, illetve azok a cégek, akik sikersztoriról számolhatnak be BlackBerry-fronton is. 

Az első ilyen app, illetve cég a WikiTude. Nem győzzük eleget mutogatni a lenti videót.

11:45

A BBM Social Platform elképesztően népszerű. 50 millió aktív felhasználó több százmillió app letöltést generált a BBM Connected alkalmazásoknál.

Most jön a Nobex, mely jó példa lehet a közösségi zenehallgatásra BBM-környezetben. 

Elég cool, három BlackBerryn demózzák a megosztási lehetőségeket, lehet zenehallgatás közben chatelni, közös zenehallgatásra buzdítani etc. Kíváncsi lennék, ezt hányan használják ilyen célokra ténylegesen.

11:54

Megint a BlackBerry 10 kerül szóba. Remélhetőleg látunk most már valami demót a PB OS 2.0-n kívül.

11:57

Jeff LeJune, az új felhasználói felületért felelős ember a színpadon. A TAT-tal a RIM-hez került Cascades filozófiája és felépítése kerül a terítékre. Az animációk jópofák, de azért nem vezetnek meg minket, láttunk már ehhez hasonló megoldásokat. 

A contacts demót is láttuk már. Jól néz ki, de mutathatnának valami újat.

12:05

Bakker, most jövök rá, hogy a bemutatóasztalokon Mac-ek vannak, de az alma logó át van ragasztva egy BlackBerry-logóval. :D

12:15

Néhány HTML5, illetve WebWorks alkalmazást mutatnak, többek közt előkerül a fentebb már említett Daily Express is.

Közben betekintést nyerünk a CrackBerry admin felületébe, mivel mellettünk ül Kevin, a leghíresebb BlackBerry-blogger. Nem azért, de a blog.hu sokkal menőbb.

12:20

Alex Caccia, a Marmalade CEO-ja jön fel a színpadra. Végre kicsit szó esik a játékokról is.

12:25

Lassan véget ér a keynote session, megyünk, mielőtt eltapos minket a tömeg. Köszi, hogy velünk voltatok, találkozunk nemsokára!


A BerryBlog amszterdami tudósítása a T-Mobile támogatásával jött létre.

Bizonyára mindenki olvasta a szomorú hírt, ma korán reggel 66 év működés után leállt a Malév, béke vele, jó volt repülni velük, de a Presser Gábor által jegyzett szignált azt hiszem soha nem fogom tudni megbocsátani nekik. 

A csőd minket is igen kellemetlenül érintett, hiszen éppen hétfőn terveztünk elutazni Amszterdamba a DevConra, ám a Malév-járat törlése kissé megbonyolította a helyzetet. Hála azonban Magdának, a lengyel Digital PR csapat illetékesének sikerült átfoglalni a jegyünket egy menetrend szerinti KLM járatra, szóval a BerryBlog mégis ott lesz a RIM első európai fejlesztői konferenciáján, aminek időközben már a programját is megkaptuk - anélkül, hogy bármilyen poént lelőnénk, már most szeretnénk jelezni, hogy érdemes lesz minket olvasni a jövő héten is.

Viszlát Malév, máskor, más formában még találkozunk! És persze köszi Magda!

Már nem kell sokat várni, konkrétan két hét múlva kezdődik a RIM első európai fejlesztői konferenciája, a DevCon Europe, melyet Amszterdamban, a könnyű drogok és a könnyű vérű nők városában tartanak. Egy ilyen konferencián természetesen nekünk is ott a helyünk, úgyhogy a RIM szívélyes meghívásával élve február 6-8-ig a holland fővárosba helyezzük át a székhelyünket, hogy tudósíthassunk nektek a konferenciáról.

bb10_devcon.jpg

Ami a tematikát illeti, elsősorban fejlesztőket érintő, a RIM-hez kötődő különböző platformokhoz kapcsolódó előadásokra lehet számítani, de minden bizonnyal hallani fogunk első kézből egy-két olyan újdonságról is, melyek a kanadai gyártó jövőjébe kínálnak némi betekintést. Így meggyőződésünk szerint jó kis OS10-es demók lesznek, és ki tudja, talán új termékeket is be tudunk Nektek mutatni a helyszínről. Vagy ha más nem, legalább készítünk pár fotót Thorsten Heins-ről, a RIM új CEO-járól.

Vigyázz, Amszterdam, megyünk!

Címkék: berryblog devcon

A DevConon Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese tartotta a második előadást Mike Lazaridis után - a tag szó szerint betáncolt a színpadra, majd hosszasan ecsetelte a BlackBerry platformban rejlő lehetőségeket. Alec két hanyagul odavetett "cool, eh?" közt egyebek mellett igyekezett eloszlatni a fejlesztők fejében élő képzeteket a BlackBerryk kapcsán, ezeket a diákat mutatjuk most be nektek.

Nahát, ezt mi sem gondoltuk volna, mindenesetre elég kemény, hogy ha lehet hinni a statisztikáknak, az App Worldből ma több alkalmazás vásárolnak, mint az Android Marketről, ami a világ egyik legnagyobb felhasználói számmal büszkélkedő mobilos ökoszisztémájának a része. Ez még hagyján, de a fejlesztőknek több pénz is üti a markát a fizetős alkalmazások értékesítése után.

Sokan határozottan állítják, hogy a BlackBerryk piaca csökken, ami ebben a formában nem igaz, inkább fogalmazzunk úgy, hogy a többi platform nő gyorsabban (mondjuk ez a fenti diából nem derül ki). Egy év alatt húszmillió új BlackBerry-előfizető csatlakozott, szóval egyelőre szó sincs arról, hogy zsugorodna a piac, éppen ellenkezőleg.

Végül, de nem utolsósorban komoly tévhit, hogy a BlackBerry-felhasználók nem töltenek le és nem használnak appokat. A DevConon elhangzott információk szerint naponta 4-5 millió letöltési tranzakciót kezdeményeznek a felhasználók az App Worldből, ami egyébként már jóval túlvan az egymilliárd letöltésen. 

Ehhez egyébként hozzájárul az a jelentős, idei piacbővítés, melynek Magyarország is részese volt az év legelején, bár a letöltésszámlálót aligha mi pörgetjük fel.

Cool, eh?

Címkék: world app devcon

A tegnapi DevCon keynote után biztosak vagyunk benne, hogy sokakban maradt némi hiányérzet, mert bár láthattunk érdekes demókat és a BBX-szel kapcsolatos koncepció is jól kidolgozottnak és előremutatónak tűnik, az igazán nagy meglepetésfaktor elmaradt, hiába kommentált minden bemutatót olyan jelentőségteljes szavakkal Mike Lazaridis, mint például Wow!, vagy Amazing!

Így például egy megveszekedett új készüléket sem húzott elő a zsebéből a RIM társelnök-vezérigazgatója, ráadásul nagyon nem is esett szó arról, hogy akkor most az új "szupertelefonokkal" mi is a helyzet. Ha emlékeztek még, a cég a jövő év elejére ígérte az első BBX-alapú BlackBerryket, így sokan azt várták, most villant valamit a RIM.

Mégsem volt gyakorlatilag semmilyen bejelentés hardverfronton, ami szerintünk több okkal magyarázható. Egyrészt a DevCon elsősorban fejlesztőknek szóló, szoftverplatformokkal foglalkozó konferencia, így a RIM-nek kézenfekvő volt a BBX leleplezése, mely stratégiai, üzletpolitikai szempontból sokkal fontosabb eseménynek számít, mint bármilyen új készülék bemutatója. Vannak cégek, ahol ez fordítva van, és inkább a készüléken, terminálokon van a hangsúly, a kanadaiak azonban nem követik ezt a trendet.

Másfelől az OS7 termékvonal alig több mint egy hónapja kapható, és még meg sem jelent minden új típus, így érthető, hogy a RIM nem akarja idő előtt elbizonytalanítani a vevőket, és kinyírni a Bold 9900, vagy éppen az új Torchok piacát. Elég annyit tudni, hogy a háttérben már gőzerővel készül az új hardver és a szoftver (az első BBX-es BlackBerry prototípusai információink szerint már készen is vannak), a gyártó valószínűleg még idén jelentkezik a részletekkel, illetve újabb OS7-es modellek megjelenésére is lehet számítani.

Ami a PlayBook körül zajlik, már annál kevésbé érthető és logikus. Legalábbis érthetetlen számunkra, miért csak egy fejlesztői változatot adtak ki mostanra a BlackBerry Tablet OS 2.0-s verziójából, így miért mutat még ma is gyakorlatilag félkész állapotot a RIM első tabletjének szoftverháttere. Ráadásul senki nem tudja, mikor kerül kiadható állapotba a rendszer, mindenesetre nem túl jó jel, hogy aki próbálta már, az állítja, hogy a fejlesztői kiadás tele van hibákkal, emellett olyan alapfunkciók nem működnek vele, mint a BlackBerry Bridge. Non-szensz.

A RIM-nek tegnap nemhogy új Tablet OS-szel, hanem új tablettel kellett volna előállnia, ha azt akarja, hogy igazán komolyan vegyék ebben a szegmensben, de az év elején tett ígéretek sem teljesültek eddig. Ejnye Mike, ejnye Jim, értjük mi, hogy pofásan néz ki a Cascades, meg a BBX a fejlesztők Mekkája, de ezért a könnyelműségért azért kár volt.

Mondjuk a DevConnak még nincs vége, így bizonyára fogunk még látni érdekes dolgokat a héten, ugyanakkor azt már most le lehet szűrni az eddig történtekből, hogy a RIM ezúttal leginkább az új szoftverplatform szekerét szeretné tolni, ami jelen helyzetben rendben is van. Csak közben nem elfelejteni, hogy a szuper platform alá szuper kütyük is kellenek! Szupertelefonok, szupertabletek, szuperautók, szuperrepülők, szupermosógépek...

süti beállítások módosítása