Már a harmadik bétaverziót adja ki a RIM a saját fejlesztésű Facebook app 2.0-s verziójából, ami azt jelenti, hogy a fejlesztés most már aztán tényleg a finisbe ért, az alkalmazás a temérdek bétatesztelő visszajelzésének köszönhetően kezdi elérni a végleges fázist.

Ez a jelenlegi Facebook-kliens bizonyos - mondjuk úgy, hiányosságait - tekintve kifejezetten jó hír, így jó esély van rá, hog az új verzió az eredeti terveknek megfelelően még májusban bevethető lesz. Egyébként a legújabb béta immár nem csak OS6-ra, hanem OS5-re is elérhető, javult a chatfunkció, és az üzenetkezelés rendszerrel való integráció.

Sajnos Magyarországon továbbra is csak a kiváltságosok lehetnek bétatesztelők (esetleg azok, akik IP-szinten is azt füllentik, hogy nem Magyarországon tartózkodnak), de kitartás, most már az egyszeri felhasználónak sem kell sokáig várnia, hogy újra birtokba vehesse a Facebookot a BlackBerryjén keresztül!

Tavaly decemberben nagy lelkesedéssel számoltunk be arról, hogy immár a BlackBerrykhez fejlesztett Facebook-klienssel is elérhető itthon (a hangsúly ezúttal persze az ITTHON-on van) a közösségi szolgáltatás helymeghatározás-alapú rendszere, a Places. Aztán kiderült, hogy nem is érhető el mindenkinél, a szórásra azonban nem tudtunk rájönni, így sokáig nem is foglalkoztunk a Places-szel, pláne miután a legújabb Facebook-kliens beállítási menüjében is ki volt szürkítve, vagyis inaktív volt a szolgáltatás bekapcsolására szolgáló jelölőnégyzet.

Teltek-múltak a hónapok, majd pár hete egyszer csak megszaporodtak a Places-bejegyzések a Facebookon, így múlt héten mi is utánanéztünk, vajon be tudunk-e csekkolni valahová a Torch-csal. Próbálkozásunkat totális siker övezte, így kissé félve bár, de azt tanácsoljuk minden Facebook-őrültnek, hogy annak ellenére próbálja ki a szolgáltatást, hogy elvileg nem lehet bekapcsolni (az első bejelentkezés után viszont már de).


Itt kell bekapcsolni, de csak az első bejelentkezés után!

Aki viszont minden utcasarkon szeretne becsekkolni, az inkább használja továbbra is a méltán népszerű Foursquare-t, mert rohadtul idegesítő, hogy a Facebook-feedből nem lehet kiirtani a Places-postokat...

Címkék: facebook places

Tegnap az előzetes ütemtervnek megfelelően megjelent a RIM saját Facebook-kliensének legújabb tesztváltozata. A Facebook 2.0 verziószámát tekintve nem tűnik nagy ugrásnak a jelenlegi, 1.9.0.28-hoz képest, mégis, egy rakat újdonságot és átdolgozott felületet kínál majd egyszerre az új kliens.

Az új facse-app így többek közt integrált chatfunkcióval kedveskedik végre, megújulnak az értesítések és gyorsabban scrolloz valamint áttekinthetőbb is lesz a news feed, és a profilokat is jobban, bővebben kezeli majd a rendszer. Ezeket a funkciókat a BlackBerry Beta Zone tagok már ki is próbálhatják tegnap óta (Magyarországról sajnos nem lehet regisztrálni), májustól pedig várhatóan mindenki letöltheti majd a megújult alkalmazást.

A RIM az új tesztverzió kiadásával egy időben közzétett néhány érdekes adatot a BlackBerry-tulajok és a Facebook viszonyáról. Így például kiderült, hogy a Facebook for BlackBerry alkalmazásnak jelenleg havonta mintegy 30 millió felhasználója van, ebből 21 millióan napi rendszerességgel használják a közösségi szolgáltatást a BlackBerryjükön keresztül.

Képek: CrackBerry.

A BlackBerryk közösségi szolgáltatások terén is robusztus megoldást nyújtanak, köszönhetően többek közt az üzenetkezelő rendszerbe szervesen integrált, RIM által fejlesztett Facebook- és Twitter-klienseknek. Előbbi ugyan gyakorlatilag mindent tud, amit a többi platformra készült alkalmazások, de a meglehetősen avittas külsőre ráférne már egy kis renoválás, meg vannak azért olyan funkciók, amiket még bele lehetne csempészni a programba.

Ha minden igaz, legkésőbb májusban mindkét kívánalom teljesülhet, kiszivárgott információk szerint ekkor jelenik ugyanis meg a RIM Facebook-kliensének új, 2.0-s verziója. Az N4BB már képeket is közzétett a programból, aminek jelenleg szűk körű bétatesztelése zajlik, és várhatóan márciusban indul a nagyobb közönség számára is a tesztüzem.

Címkék: chat facebook app rim

Tényleg a kiszivárgott szoftverek napja lehet a mai: reggel az új Twitter- és BBM-kliensekről számoltunk be, de azóta ráleltünk két további érdekességre, konkrétan a RIM Facebook-kliensének új változatára, valamint a Docs2Go nem hivatalos új kiadására.

A két program újdonságairól egyelőre keveset tudni, ráadásul ha a visszajelzéseknek hinni lehet, mindkettő Beta Zone kulcsot kér a működéshez, vagyis a "hivatalos" tesztelőkön kívül senki nem tudja őket használni. Egyébként a hírek szerint mindkét program az új Curve, vagyis a Sedona rendszerkörnyezetéből lett kiemelve, ami azt jelenti, hogy egyik sem működik OS6-nál régebbi oprendszer verzióval.

A Facebook 1.9.1.5-ös verziója letölthető innen, a Docs2Go 3.0.0.21 pedig elérhető itt.

Via PocketBerry.

A BlackBerryk Facebook-kliense talán az egyik legjobb natív kliens, amit valaha láttam, mégpedig azért, mert a közöséggi oldal használatára tervezett alkalmazás nagyon jól struktruáltan illeszkedik a telefon üzenetkezelő rendszerébe. A program jelenleg az 1.9.0.20-as verziónál tart (bár létezik belőle ennél frissebb, 1.9.0.26-os nem publikus build is), az új kiadás telepítése után azonban többen arra panaszkodtak, hogy nem kapják meg a korábban megszokott értesítéseket a BlackBerryjükre.

A probléma pontos okát egyelőre senki sem tudja, és ha minden igaz, a RIM-nél dolgoznak valamilyen megoldáson, de ha valaki ilyesmit tapasztal, két helyen érdemes körülnéznie, hátha maga is megoldást találhat.

A check-list első elemeként a Facebook-alkalmazásban az opciók menüpontot megnyitva ellenőrizni kell, hogy a "Facebook notifications" sor melletti jelölőnégyzetben van-e pipa...

...emellett szükséges lehet, hogy a Facebook fiókbeállításoknál az "Értesítések" menüpont alatt kipipáljuk a blackberrys Facebook-kliensnél a jelölőnégyzetet, vagyis engedélyezzük a Facebook szervere és a platform közti kommunikációt.

Remélhetőleg ezzel mindenkinek megoldódnak az értesítésekkel kapcsolatos problémái, és akadály nélkül tudja ontani magából a Facebook állapotjelentéseket, fényképeket és kommenteket!

Ti egyébként milyen sűrűn használjátok a Facebookot a mobilotokról?

süti beállítások módosítása