Már csak egy hét, és kezdődik Orlandóban a BlackBerry World, vele együtt a BlackBerry Jam, ami egy kifejezetten fejlesztőknek szóló fejtágítás arról, hogy az új BlackBerry 10 operációs rendszer milyen lehetőségeket rejt magában. Erről pár nappal ezelőtt írtunk kicsit részletesebben, szóval nem részletezzük újra a dolgokat, cserébe itt egy videó, amin Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért felelős vezetője invitál meg mindenkit a Jam-re.

A mindig laza Saunders persze ezúttal sem felejti el megemlíteni, hogy aki regisztrál a rendezvényre, az kap egy BlackBerry 10 alfaverziót futtató készülék-prototípust ajándékba - hangsúlyozottan ennek még nem sok köze lesz a végleges telefonokhoz, gyaníthatóan telefonálni sem lehet majd rajtuk.

Ami azt illeti, nem nagyon emlékszem más gyártóra, mely hasonlóan gáláns módon osztogatná a teszteszközöket - először PlayBookot, majd később a prototípusokat. Mindebből továbbra is az jön le számomra, hogy a RIM nagyon is komolyan veszi a BlackBerry 10 fejlesztését és az alkalmazás-ökoszisztéma megerősítését. Akit kicsit is érdekelnek a mobilos fejlesztések, és már unja az iOS-Android duót, az feltétlenül kövesse figyelemmel a RIM fejlesztői konferenciáját, biztosan hallani fog érdekességeket.

 

Viszonylag ritkán szólunk a BerryBlogon a fejlesztőkhöz, talán méltatlanul keveset szerepelt ez a téma eddig itt, pedig a RIM mostanában tényleg igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy minél több fejlesztőhöz eljusson a hír, BlackBerrykre is lehet alkalmazásokat fejleszteni. Bizonyám.

Bár aligha ezen múlik, egy jó kiindulási alap lehet minden fejlesztőnek a lehetőségek megismerésére a BlackBerry devzone, ahol mindenki barátkozhat a különböző eszközök esetében használható platformokkal, részt vehet a fejlesztői közösség számára készített programokban valamint részletes információkat kaphat az App World működéséről.

A weboldal tehát leegyszerűsítve nagyjából azt a célt szolgálja, hogy neked, mint fejlesztőnek választ adjon elsősorban arra a kérdésedre, hogy hogyan tudsz pénzt csinálni a platformon, ami immár több mint 160 országban van jelen az alkalmazás-piacterével, összesen több mint 75 millió felhasználót elérve.

A DevConon láttuk, hogy a BlackBerry platform egyáltalán nem áll távol a fejlesztői közösségtől, erre Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért felelős alelnöke tegnapi twitter-üzenetében erősített rá alaposan. Alec elárulta, a RIM-nél 11 nap alatt több mint 6600 fejlesztő jelentkezett be.

Hogy mindez hány új alkalmazásban testesül meg, azt majd az idő eldönti, mindenesetre ez azért nem rossz jel, halott platformok iránt legalábbis egyáltalán nem jellemző ilyesfajta érdeklődés. Persze most a szkeptikusok jöhetnek azzal, hogy biztos mindenki az ingyen PlayBook miatt jelentkezik (minden új fejlesztő, illetve Android app portoló kap egy 16 GB-os alapmodellt ajándékba a RIM-től), de egyrészt nem Magyarországon vagyunk, másrészt pedig ha egy fejlesztő nem hisz a platformban, akkor abban sem hihet őszintén, hogy az ajándékba kapott eszközt rá tudja sózni bárkire.

Szóval jól alakulnak a dolgok, ne feledjük, hogy mindez ahhoz szükséges, hogy a BlackBerry 10 OS-re kellő mennyiségű program álljon készenlétbe, a tablettel a gyártó kvázi megágyaz az új platformhoz tartozó okostelefonoknak.

Lesznek itt még nagy meglepetések.

Ismét gáláns gesztussal támogatja a PlayBook tabletre fejlesztőket a RIM, noha ez egyszer már annyira nem jött be, de ezúttal lehet, máshogy alakulnak majd a dolgok: A cég alkalmazásfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese twitter-üzenetben bejelentette, hogy az az alkalmazásfejlesztő, aki február 13-ig portolja az androidos appját a PlayBookra, kap grátiszba egy PlayBookot! Wow!

Ráadásul a portolás  viszonylag egyszerű, gyakorlatilag néhány órás munka, és a RIM minden támogatást és segítséget megad hozzá! A program App Worldbe delegálása után már csak egy e-mailt kell írni az developeroutreachprogram at rim.com címre, hogy megkapd az ingyen tabletet!

Az androidos alkalmazások a PlayBook OS 2.0-s verziója után lesznek elérhetők a RIM tabletjén, ám nem az Android Marketen, hanem az App Worldön keresztül, melynek az egy alkalmazásra jutó átlagos árbevétele továbbra is a legmagasabb az összes platform közül.

Fejlesztők, mire vártok még?

süti beállítások módosítása