Tegnap egy csomó kép kikerült a CrackBerry fórumába egy belső RIM-es dokumentációból, mely a BlackBerry 10 operációs rendszer egyes képernyőit ábrázolja. Van itt minden, a lezáróképernyőtől kezdve az ikonsoron és az üzenetpanelen át a médialejátszóig, csak győzzük kapkodni a fejünket. 

Persze egyelőre távolról sem biztos, hogy minden így fog kinézni, sőt őszintén meg lennénk lepve, ha nem lenne a végén még sokkal jobb az eredmény annál, amit most látunk. Ide a rozsdás bökőt, de nekünk egyébként ez az irányvonal tetszik, hiszen egy modern, felület körvonalazódik a képeken, mely úgy újul meg teljesen, hogy közben egyes elemei mégis ismerősek innen-onnan.

Végleges verdiktet persze majd akkor mondunk, ha látjuk mindezt mozgás közben, közel kész formában, de azért jó lesz ez, csak így tovább ott Waterlooban!

Címkék: ui ux felület bb10

Bár a gyártósorok a hírek szerint már üzemelnek, vagy legalábbis nagyon hamar üzembe állhatnak, egyelőre még nincs véglegesítve a PlayBook rendszerszoftvere, illetve a felhasználói felület, legalábbis erre utal egyebek mellett, hogy egy tegnapi, fejlesztőknek tartott San Francisco-i rendezvényen mutatták csak meg először, hogy a PlayBook hogyan működik majd portré üzemmódban (és tényleg, ha jobban belegondolunk, az eddigi demókon csak tájképmódban használták az eszközt). Wow, éppen ideje volt!

Az Engadget beszámolója szerint emellett a RIM teamjét erősítő, nemrég felvásárolt UI-fejlesztőcsapat, a TAT (the astonishing tribe) jelenleg is gőzerővel dolgozik azon, hogy a PlayBook kezelőfelületének gesztusvezérlése pontosan hogyan is működjön. Mint tudjuk, a RIM tabletjének egyik fontos megkülönböztető jegye lesz, hogy a 7 hüvelykes kijelzőt körülölelő keret is érintésérzékeny lesz, vagyis ha a felhasználó ezen a felületen matat, azzal befolyásolhatja az eszköz működését.

süti beállítások módosítása