Az állítólagos problémák az android futtatókörnyezettel vagy nem relevánsak a BlackBerry számára, vagy csak nagyon szűk felhasználói réteget érintenek, mindenesetre úgy tűnik, hogy most már hivatalosan is rajtot vett a BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, 10.3.3-as verziójának a frissítése. Amit egyébként hangzatosan 10.3.3 for Government Release-nek nevezett el a BlackBerry, nem véletlenül (és valószínűleg ezért sem szempont az android futtatókörnyezet).

A frissítés jóformán egyetlen, lényegi újdonsága, hogy az operációs rendszer megkapta a National Information Assurance Partnership, vagyis a NIAP összesen 3 certfikációját a Commercial Solutions for Classified (CSfC) szinten. Ezzel a certifkációval minden BB10-es készülék rendelkezik majd, amire kijön az új frissítés - ez egyébként a teljes BB10-termékvonalat jelenti, mivel az új OS a több mint három éve piacra került Z10-re éppúgy elérhetővé válik, mint egy Passportra.

A frissítés az egyéni felhasználók számára tehát jóformán semmilyen érdemleges újdonságot nem vezet be, az Egyesült Államok bizonyos kormányzati intézményeinek kapuja viszont mostantól megnyílhat a BlackBerry számára is, most már csak az a kérdés, hogy hosszú távon elérhető lesz-e új készülék, ami ezt a rendszert futtatja (licencelési modell?), illetve a BlackBerry által megerősített Android mikor kaphatja meg ezt a certifikációt (az Android 6.0-t futtató Samsung Galaxy okostelefonok nem mellékesen már megkapták).

Az új rendszer a következő napokban-hetekben válik elérhetővé a független készülékekre, a szolgáltatófüggő telefonok pedig a szolgáltatói jóváhagyatástól függően kapják meg a csomagot.

Via Inside BlackBerry blog.

Tegnap nem csak a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.3-as verziója, meg az új BerryBolt és a BerryBlog zúdult a nyakatokba, hanem a szokásos menetrendnek megfelelően befutottak a BlackBerry Hub+ csomagjának a modulonkénti frissítései. Ez az az alkalmazáscsomag, amelyik mindegyik androidos BlackBerryn gyárilag ott van, más androidos készülékekre pedig a Play Store-ból letölthető (nem mindegyik komponens), és előfizetési díj vagy reklámtámogatott modellben használható. Az új frissítési körbe igazi nyalánkságok kerültek, ki tudja, talán a közelgő ünnepre való tisztelettel.

bb-hub-services.jpg

 Az egyes komponensek az alábbiakkal egészültek ki tehát:

BlackBerry Hub+ általánosságban:

  • Könnyebb fiókkezelés: mostantól akár a Hub-ban, akár a Névjegyzékben könnyebben elrejtheted azokat a fiókokat, melyeket nem használsz és csak zavarnak a hozzájuk tartozó bejegyzések.
  • Jobb Hub élmény: mostantól lehetőség van egyedi nézeteket megadni bizonyos e-maileknek, ezek a nézetek egy vagy több kontakthoz rendelhetők hozzá. A kontaktok avatarja (arcképe) mostantól a Hub értesítéseiben is megjelnnek.
  • Javított Feladatok: a Feladatok alkalmazásban a befejezett feladatok mostantól elrejthetők.
  • Több olvasható csatolmány: a Hub az .eml kiterjesztéső e-mail csatolmányokat is képes megnyitni az új verziótól.

BlackBerry billentyűzet (csak BlackBerry okostelefonokon!):

  • Nyelvváltás: a frissítést követően gördülékenyebben lehet nyelvet váltani a virtuális billentyűzeten.
  • Ujjlenyomat-szkenner támogatás: A BlackBerry Password Keeper alkalmazásnál a jelszó bevitelnél az ujjlenyomat-azonosító használatával egyszerűbbé válik a jelszavak beírása.

BlackBerry Launcher:

  • Sötét téma: A BlackBerry Launcher új verziójában kiválasztható a sötét téma, ami az összes alkalmazás nézet és a mappákba rendezett ikonok hátterét fehérről sötétszürkévé változtatja. 

BlackBerry Password Keeper:

  • Jelszóbeírás ujjlenyomat-azonosítással.
  • Beépített böngésző: már a Password Keeperen belül megnyíló böngészőből is be lehet jelentkezni a megadott oldalra, szolgáltatásba.
  • Új jelszó font, a jobb betű-megkülönböztethetőség érdekében.
  • Nem latin karakterek támogatása a jelszavakban.

Az új programcsomag tehát elsősorban a Hub terén fejlődött sokat, de szinte az összes komponens rejt valamilyen kisebb-nagyobb újdonságot, meg persze az ilyenkor szokásos hibajavításokat.

A BlackBerry Hub+ komponensek új verziói elérhetők a Google Play Áruházból.

Az Inside BlackBerry blog posztja alapján.

Címkék: frissítés hub+

Ennyi, nincs további várakozás (már akinek), nincs több kérdés (remélhetőleg), hogy mikor jelenik már meg a BB10 10.3.3-as verziója, miután a BlackBerry hosszú-hosszú jóváhagyatási procedúra után tegnap hivatalosan is kiadta a teljes BlackBerry 10-es készülékportfólióra a 2013-ban megjelent operációs rendszer legújabb verzióját. Azt a verziót, melynek megjelenését egyébként idén év elejére ígérték először, szóval joggal zúgolódhattak azok, akik az Egyesült Államok kormányzati köreihez tartoznak, és a NIAP, vagyis a National Information Assurance Partnership certifikációja hiányzott ahhoz, hogy teljes és boldog életet éljenek.

blackberry_10.jpg

Mert hogy a BlackBerry 10 10.3.3-as verziója (egész pontosan a 10.3.3.2049-as verzió) elsősorban ezen a téren újult meg, ellentétben azokkal a pletykákkal és rajongói wishful thinkinggel, melyek egy egész sornyi, arculati elemekre vonatkozó újítást is felsoroltak a vélt fejlesztések között. 

Az ehhez képest meglehetősen nagy méretű - cirka 1,5-1,6 GB-os - frissítés azt sejteti, hogy a motorháztető alatt azért sok minden megváltozott, és bár a BlackBerry eddig nem tett közzé hivatalos változáslistát, az az eddigi tesztek alapján látható, hogy a BB10 böngészőjét számos ponton javították (mondjuk rá is fért már), illetve kijavították az Android futtatókörnyezet hibáit is. 

Az új rendszerfrissítés a szolgáltatófüggetlen BB10-es készülékekre ezekben az órákban érkezik meg, a függő telefonok vásárlói pedig az eddigi tapasztalatok szerint pár napot, hetet, hónapot kell várjanak még, mire a frissítés megérkezik hozzájuk. A türelmetlenebbek, és azok számára, akik korábban felrakták a bétát, elérhetők már az autoloaderek is. 

Bár a megjelenés kapcsán egyelőre továbbra is csak homályos ígéretekkel találkozni, semmi kétség nem fér hozzá, hogy a BlackBerry saját mobilos operációs rendszere, a 2013-ban szép reményekkel útjára indult BlackBerry 10 fejlesztése nem állt le. A soron következő verzió, a 10.3.3-as számozást viselő frissítés egy újabb fontos mérföldkőhöz ért azzal, hogy validálta az amerikai mobilszolgáltatókat tömörítő PTCRB.

A szervezet weboldalán lévő információk alapján a most kiadott certifikáció az OS esetén konkrétan a 10.3.3.1965, a rádiós modulnál a 10.3.3.1966, a szoftverkiadásnál meg a 10.3.3.1303-as verziót viseli. Mindez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy a BlackBerry ezeket a verziókat napokon belül ténylegesen is kiadja, mindenesetre nem árt tudni, hogy az Egyesült Államokban a PTCRB áldása kötelező minden szoftverkiadás esetén, különben a szolgáltatók fenntartják a jogot, hogy a nem validált szoftvert futtató készüléket nemes egyszerűséggel kitiltsák a hálózatukról.

blackberry_10.jpg

A BlackBerry egyébként legutóbb szeptember végén nyilatkozott írásban arról, hogy a 10.3.3-as fő kiadás végső jóváhagyatási fázisban van (igaz nem a PTCRB által, hanem az amerikai kormányzati szektor felé komoly szerepet beöltő NIAP révén). Azóta még a DTEK60 megjelenése kapcsán hangzottak el olyan információk, hogy a kiadás már TÉNYLEG bármelyik pillanatban megtörténhet.

A cég szerencsére legalább az androidos BlackBerryk esetén tartja magát a kiadási ütemezéshez (igaz, ezzel nem feltétlenül értene egyet minden DTEK50-tulajdonos), és a biztonsági frissítések, és a Hub+ programcsomag frissítései menetrendszerűen jönnek a cég műhelyéből. Hogy a BB10 új verziója a beígért biztonsági javításokon és certifikációkon kívül hoz-e érdemben bármiféle érdemi változást, arról egyelőre semmilyen hivatalos információ nincs, de az eddigiek alapján valószínűsíthető, hogy új funkciók helyett elsősorban a megerősített biztonságra fog fókuszálni a cég a továbbiakban a BB10 platformnál.

Via BlackBerrys.ru

A hónap elején járunk, ami a Google linuxalapú okostelefonos operációs rendszere, az Android számára a biztonsági frissítések időszakát jelenti. Ezeket a frissítéseket rendszerint a Google szokta kiadni elsőként saját telefonkaira (Nexus és újabban a Pixel), de vannak mások is, akik igazodva a Google-hez igazodva az azonnali javítás hívei. Mint például a BlackBerry.

A BlackBerry androidos telefonjai éppen a hét elején kapták meg a november 6-i patch szinttel ellátott frissítést, ami többek közt tartalmazza egy október 19-én nyilvánosságra hozott kritikus sebezhetőség foltozását is. A CVE-2016-5195 jelzésű sebezhetőség, vagy ahogy becézik, "Dirty Cow" egyébként 9 éve van (vagyis most már csak volt) jelen a Linux-kernelben, és minden, rá épülő eszközt sebezhetővé tett.

De miért éppen Dirty Cow? Azért, mert a CVE 2016-5195 a Linux rendszermag copy-on-write mechanizmusát érinti, ennek a rövidítéséből jött létre a Cow, vagyis magyarul tehén.

A szokásos módon, jogosultságnövelésre teret adó hiba felhasználói jogosultsággal rendelkező folyamatoknak adhat rendszergazdai jogosultságot (onnantól kezdve pedig kvázi teljhatalmat), androidos BlackBerryk esetén legrosszabb esetben az első újraindításig.

dirty_cow.png

Ez a javítás a Google szerint egyébként más gyártók számára a decemberben kiadott patch szintbe kerülhet bele, és mindössze két cég okostelefonjai kapták meg eddig a tapaszt: Ez a két cég a BlackBerry és a Samsung (utóbbinál értelemszerűen nem minden modellre érhető el a patch). 

Az androidos BlackBerryk biztonsági frissítéseiről, illetve a novemberben kijavított hibákról az alábbi oldalon lehet tájékozódni.

Ha nem kaptad még meg a BlackBerrydre a novemberi biztonsági frissítést, ne ess pánikba! Az EMEA régióba tartozó androidos készülékek (még a szolgáltatófüggetlenek is) rendszerint egy hét késéssel kapják csak meg a patcheket. 

Most már végképp nyilvánvaló, hogy a BlackBerry a havi biztonsági frissítések mellett havi rendszerességgel frissítgeti azokat a saját fejlesztésű androidos alkalmazásokat, melyek jelentős része a Hub+ csomagban már minden, legalább Android 5.1-et (Lollipop) futtató mobilon használható.

hub_priv2.jpg

Az októberi frissítések tegnap futottak be, és a szokásos hibajavítások mellett egy sor újdonságot is tartalmaznak, ezek részletesen, komponensenként lebontva a következők:

BlackBerry Hub+

A komponens legfontosabb újításáról tegnap már írtam: a frissítés után bekerülnek a Facebook Messenger értesítések is a Hub-ba, így ha a chatplatformot használod, akkor az üzeneteket közvetlenül a Hub-ból is megnyithatod, áttekintheted. 

A Hub levelezőkliensét érinti két további újdonság. Így mostantól bármilyen, az e-mail törzsébe ágyazott képet könnyűszerrel elmenthetsz, ha hosszan taperolod a képet az érintőkijelzőn, illetve mostantól a vállalati rendszergazda is beállíthat neked e-mail aláírást abban az esetben, ha Android for Work platformot használ a cég.

BlackBerry billentyűzet

Na ez egy olyan szoftverkomponens, melyet a BlackBerry (egyelőre) nem rakott bele a Hub+ csomagba, vagyis csak azok használhatják a cég saját fejlesztésű virtuális billentyűzetét, akik androidos BlackBerryvel rendelkeznek. Ők mostantól könnyebben válthatnak a beállított nyelvek között a saját maguk által definiált billentyűparancs révén, a simításos gépelési mód (amikor nem veszed le az ujjad a kijelzőről gépelés közben) is támogatja a törlés gesztust (visszafelé söprés), illetve a vállalati készülékeknél elkülönül a privát fiók szótára és a munkahelyi fiók szótára.

BlackBerry Launcher

Talán az ős BlackBerry-felhasználók által egyik legrégebben várt fejlesztés került bele végre-valahára a BlackBerry Launcherbe azzal, hogy a frissítést követően a BlackBerry naptáralkalmazás ikonja dinamikusan megjeleníti a dátumot, pontosabban azt, hogy melyik nap van a hónapban (eddig statikusan mindig 31-ét mutatott). 

BlackBerry Password Keeper

Itt talán az egyetlen lényeges változás az, hogy az új verzióval immár az ujjlenyomat-azonosítót is lehet használni a bejelentkezéshez.

A fentieken túl gyakorlatilag az összes komponens frissült, ha más nem, pontosan meg nem határozott hibajavításokkal, illetve teljesítmény-optimalizálásokkal. Érdemes tehát az egész csomagot frissíteni, hiszen a BlackBerry androidos alkalmazásai hónapról hónapra jobbak és gazdagabb funkciókínálatot adnak.

A BlackBerry saját produktív alkalmazásai a Hub+ csomag részeként előfizetéses, vagy reklámtámogatott modellben (csak a Hub-nál) elérhetők a Play Áruházból, az androidos BlackBerryvel rendelkező felhasználóknak pedig már eleve ott van a telefonjukon, ők szintén a Google alkalmazásboltjában találják a frissítéseket. 

süti beállítások módosítása