Aki itt volt velünk tavaly november végén, talán emlékszik rá, hogy a RIM egy kit kevésbé, kit jobban meglepő fordulattal bejelentette, hogy egy keresztplatformos, vagyis iOS és androidos készülékekkel is kompatibilis menedzsment-rendszeren dolgozik, Mobile Fusion néven. A megoldás mostanra készült el, beleértve a webes vezérlőfelületet, valamint az iOS és androidos appokat, melyek az üzemeltetéshez szükségesek.
A Mobile Fusion kis túlzással olyan menedzselési lehetőségeket kínál a két említett rivális platformra, melyeket eddig csak BlackBerry Enterprise környezetben lehetett megvalósítani. Vagyis lényegében a dolgozók telefonját lehet távolról vezérelni, alkalmazások futtatását letiltani, vagy éppen kötelezővé tenni, nyomon követni a flottát, valamint mindenféle biztonsági óvintézkedéseket lehet ki-be kapcsolgatni vele.
Aki számára első hallásra nem tűnik jó ötletnek a dolog, az jó ha tudja, hogy a RIM a Mobile Fusion licencért telefononként 99 dollárt kér, vagyis egész jó kis bevételkiegészítésre tehet szert a cég a rendszer által. A hír egyébként bizonyára kéjes érzéssel tölti el azokat a rendszergazdákat, akik már sikítófrászt kapnak a "bring your own device" jelenségtől, a dolgozók pedig éppen ellenkezőleg, aligha fogják jól fogadni, hogy a nagy testvér már a mobiljukon sem hagyja békén őket.
Kép forrás: BerryReview
Tegnap már írtunk a BlackBerry Mobile Fusionról, a RIM keresztplatformos okostelefon- és tabletmenedzsment rendszeréről, mellyel a BlackBerryknél már egy ideje elérhető biztonsági és IT-menedzsment funkciókat lehet kiterjeszteni androidos és iOS-es készülékekre és tabletekre.
Hogy a rendszer mennyire multiplatformos lesz, azt jól mutatja a korai bétaváltozat adminfelületéről készült képernyőmentés, mely egy Paul Morley nevű, vélhetően fiktív felhasználóhoz rendelt eszközöket, konkrétan egy BlackBerry és egy iPhone okostelefont, és egy Samsung Galaxy Tab valamint egy PlayBook tabletet sorol fel.
A technológiai specifikációk szerint egyébként egy userhez tetszőleges számú eszközt hozzá lehet rendelni, egy szerver pedig összesen tízezer végberendezést képes kezelni, ami pont tízszerese a jelenlegi BES limitnek.
Rendszergazdák, készüljetek, jövő márciustól jön a totális kontroll az okostelefonok felett!
Senki előtt nem titok, hogy a hardvereladások tekintetében a RIM mostanában nem muzsikál túl jól, a BlackBerryk piaci részesedése csökken. Mivel lehetne ezt a sokak által drámaként megélt helyzetet ellensúlyozni? Természetesen több készülék eladásával - és multiplatformos szolgáltatások bevezetésével.
A kanadaiak nemsokára egy olyan menedzsment-szolgáltatással állnak elő, ami nem csak BlackBerry okostelefonok, hanem iOS- és Android-alapú készülékek távoli menedzsmentjét is lehetővé teszi a vállalatok számára. Ez lesz a BlackBerry Mobile Fusion, mely a BlackBerryknél egyébként régóta létező szolgáltatásokat terjeszt ki a két fentebb említett rivális platformra.
Biztos vagyok benne, hogy elsőre nem mindenki ért majd egyet közületek ezzel a piacnyitással, de a BlackBerry Mobile Fusion jó válasz egy létező problémára (az alkalmazottak különböző típusú és különböző platformokhoz tartozó okostelefonjainak biztonságos és jól menedzselhető beintegrálása a vállalati IT-infrastruktúrába).
A megoldással a windowsos csoportházirendekhez hasonlóan lehet majd kezelni a készülékeket, lehet távolról szoftvert frissíteni, készüléktartalmat törölni, készüléket lezárni, valamint supportot biztosítani az alkalmazottnak.
A szolgáltatás jövő tavasszal indulhat, jelenleg a bétatesztelés zajlik. Részletek a http://www.blackberry.com/mobilefusion oldalon.