Méghogy a hétfők utálatos, csúf, rusnya napjai az életünknek, a hét szégyenfoltjai! Éppen ellenkezőleg, ez a legjobb nap egy felvásárlás lezárására, legalábbis a BlackBerry számára, mely a mai nappal lezárta egyik legnagyobb konkurensének, a Good Technology-nak a felvásárlását. Vagyis hiába kampányoltak a kisbefektetők a nagyobb értékű dealért, végül mégiscsak nyélbe ütötték a felek az üzletet az eredeti értéken, vagyis 425 millió dolláron.

good_technology.png

A Good persze nem okostelefon-gyártó, mielőtt még valaki azt hinné, hogy a BlackBerry csak ezen a piacon motorozik (márpedig vannak jó néhányan, akik azt hiszik), hanem egy mobilmenedzsment-platformot jegyez, ami leginkább a BES12 direkt versenytársa. Vagy legalábbis volt eddig. 

Eztán a két megoldás kéz a kézben jár majd, a BlackBerry által ma kiadott közlemény szerint a platform szinergiáknak (de szép szóösszetétel!) hamarosan mindenki tanúja lehet majd. Vagyis magyarra fordítva rövidesen kiderül, hogy a Good csak a technológiák, de legfőképpen az ügyfélbázis miatt kellett a BlackBerrynek, és a márkanév meg minden vele járó sallang nemes egyszerűséggel megy a lecsóba, vagy megmarad második márkának a BES12 mellett.

Akárhogy is lesz, a BlackBerry szempontjából mindenképpen jó hír, illetve jó üzenet, hogy az egyik nagy versenytársat sikerült megszerezni, mindezt egy alapvetően ellenséges környezetben, amikor éppen arra számít mindenki, hogy a BlackBerry talál inkább vevőre.

Via Inside BlackBerry blog.

Szeptember elején mondhatni bombaként robbant a hír, hogy a BlackBerry felvásárolja egyik riválisát, mely jelen esetben nem egy okostelefon-gyártót takar, hanem a Good Technology-t, mely éppoly multiplatformos mobilmenedzsment-megoldást kínál, mint amilyen a BlackBerry egyik kulcstermékének számító BES12. Az 1996-ban alapított céggel számos csörtéje volt korábban a kanadaiaknak, a nyár végére viszont úgy döntöttek, a további vitákat megelőzendő inkább felvásárolják a céget tokkal-vonóval, mintegy 425 millió dollárért cserébe. Namost lehet, hogy ebből végül semmi nem lesz.

good_technology.png

A Good Technology (kis)befektetői ugyanis csoportos pert indítottak azért, hogy megakadályozzák a két cég közt létrejött üzletet, mivel az szerintük kizárólag csak egyes nagybefektetők érdekeit szem előtt tartva köttetett meg. Magyarul a kisebb-nagyobb részvénycsomaggal rendelkezők túl kevésnek tartják azt az összeget, amit a BlackBerry fizetne a kaliforniai cégért. Mondjuk tekintve, hogy a Good tavaly több, eléggé kecsegtető felvásárlási ajánlatot is visszautasított, köztük egy olyant is, mely 825 millió dollárra taksálta a vállalatot, nem nagyon vagyok meglepve azon, hogy a részvényesek kissé zabosak.

Nekik egyébként az egész vételárból csak mintegy 40 millió dollár jutna, ha minden a tervek szerint alakul, míg a fentebb is említett nagybefektetők kapják a summa nagy részét -- mit tesz Isten, ezen nagybefektetők delegáltak hat tagot a Good kilencfős igazgatótanácsába. Persze ez egy ilyen, alapvetően exitre játszó cég esetében egyáltalán nem meglepő fordulat, de legalábbis valószínűleg hasonló a helyzet egy másik nagy BlackBerry-riválisnál, a MobileIronnál is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a per elhúzódása hogyan hat az akvizícióra, de könnyen lehet, hogy a szeptemberben bejelentett üzlet csak hónapokkal az eredetileg tervezett időpontot követően zárulhat le.

Via Law360.

süti beállítások módosítása