Az alant következő írás vendégposzt, egy régi BerryBlog-olvasó, illetve megrögzött BlackBerry-tulaj, Maróti Tomi tollából, vagy billentyűzetéből. A srác arra a nem éppen triviális feladatra vállalkozott, hogy a Z10-ére hegesszen egy működő Vibert, addig is, míg a hivatalos verzió nem lát napvilágot (a legutóbbi ígéret szerint a 10.2-es BlackBerry 10-verzió megjelenését követően). Viber-függő Z10-tulajoknak kötelező olvasmány, aki kedvet érez a hackeléshez, ki is próbálhatja, nem árt a szépségnek és egészségnek. Még így elöljáróban annyit, hogy eddig abban a tudatban éltem, hogy a legnagyobb hackeléseket Androiddal lehet csinálni, de most nem kizárt, hogy a jövőben át kell gondolnom ezt az álláspontomat...


Bizonyára minden Viber felhasználót frusztrál, hogy a korábbi generációs Blackberry OS-re is hónapokig kellett várniuk amíg megjelent rá kedvelt szoftverük. Pláne a teljes értékű kliens, amivel már a hanghívás is működött.

Mikor pedig végre megérkezett, akkor már inkább a BB10-ről szólt minden; és a Viber ismét sehol. Csak a homályba burkolózó ígéretek meg tervezett dátumok...

Nos, ez egyébként nem feltétlenül a fejlesztők hibája, ugyanis az aktuális BB10.1 oprendszer még nem kezeli az ún. headless futási módot, amikor ténylegesen a háttérben fut az alkalmazás, nem pedig "csempeként" (nem biztos, hogy pont így kellene hívnom, de nem jutott jobb eszembe :)), az Active Frame képernyőn.

viber1.jpg

A háttérben futó működést igénylő fejlesztések tehát egyrészt emiatt csúsznak, mivel ezt a funkciót majd a 10.2 verzióban fogják implementálni; azt pedig csak ősz elejére ígérik (https://developer.blackberry.com/native/downloads/roadmap/).

Vannak persze olyan fejlesztők, akik ennek ellenére elkészítették így is az appjukat; mint pl. Tom és Berry egyik kedvenc alkalmazását, a BeBuzz Pro-t, amit ezért jelenleg csak úgy tudunk használni, hogy nem szabad teljesen bezárnunk ahhoz, hogy működjön. Ez persze nem a legkényelmesebb így, dehát a kenyeret és a vizet is meg lehet szokni, ha nincs más.

No de rátérve a Viber problémára. A probléma, mint tudjuk, nem csak az, hogy nem működik headless módban, hanem hogy konkrétan egyáltalán nincs még natív app BB10-re; és ez sajnos sok más népszerű alkalmazásra is igaz. Az Internet népének kreatívabb része nem esik kétségbe ilyenkor, gyorsan elterjedt az ún. sideloaded appok használata BB10-en, ami gyakorlatilag az Androidos alkalmazások egy az egyben történő átkonvertálását és telepítését takarja. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a végeredmény egy BB10-re optimalizált verzió amit az eredeti fejlesztő készített el számunkra, hanem nagyjából az történik, hogy az eredeti Androiodos .apk fájlból BB10-re telepíthető .bar fájlt generálunk, indítás előtt elmondunk néhány imát, és bízunk benne, hogy elindul, és működik is valahogy az adott program. A lelkes Blackberry fanok már külön oldalakat is indítottak az ilyen .bar fájlok megosztására. Ilyen például a www.bb10bars.net.

A helyzet azonban az, hogy sideload ide vagy oda; alkalmazása válogatja, hogy mennyire sikeres ez a módszer. Van, ahol gyakorlatilag tökéletesen, van, ahol bizony kevésbé. A Viber egyike - volt - azoknak az appoknak, amiket eddig az Istenért se lehetett ráhackelni BB10-re úgy, hogy az működjön is. Az Interneten "forgalomban lévő" .bar fájlok már az induláskor összeesnek.

A megoldás szerencsére megérkezett, de nem állítom, hogy egy egyszerű "next, next, next, finish" lesz az egész... :) Vágjunk is bele!

süti beállítások módosítása