Talán említettem a Z10 tesztjében, hogy a BBM Voice funkció két Z10 között HD-minőségű hangátvitelt biztosít, amire elsőre bizonyára sokan legyintetek, de azt tapasztaltam ezzel kapcsolatban, hogy a szkeptikusok addig maradnak szkeptikusok, amíg nem hallják, micsoda bámulatos különbség van a mezei hanghívás és a HD-hívás közt. Tudom elsőre kissé szürreálisnak hat, de nagyjából úgy képzeljétek el az egészet, mintha a vonal másik végén lévő ember ott lenne mellettetek és a fületekbe beszélne. A jó hír az, hogy a HD-híváshoz a jövőben egyáltalán nem biztos, hogy kell majd a BBM, vagyis azokkal az ismerőseinkkel is tudunk majd kitűnő minőségű telefonos párbeszédet folytatni, akiknek nem BlackBerryjük van.

hd_voice.jpg

A rossz hír pedig az, hogy a BlackBerryk közül egyelőre csak a Z10 képes HD-hanghívásra hagyományos mobilhálózaton (meg egyébként BBM-en is), illetve ahhoz, hogy jobb hangminőségben telefonálhassunk, a túloldali készüléknek is támogatnia kell ezt a funkciót, valamint a mobilszolgáltatónak is engedélyeznie kell ezt a hívási módot. Úgy hírlik, hogy a T-Mobile-nál hamarosan működhet a HD Voice funkció minden erre alkalmas készülékkel, már csak az a kérdés, hogy mindezért pénzt kér-e majd a szolgáltató, vagy ingyen adja, ahogy több nyugat-európai társa is. Én már kipróbáltam, tényleg lélegzetelállító -- a fenti kép erre a bizonyíték, ami a látszat ellenére nem egy Lewis Hamiltonnal folytatott beszélgetést örökít meg. Hogy mit kell nézni a képen? Oké, segítek: a másodpercszámláló feletti aprócska HD-jelet.

A HD Voice és a normál hanghívás közti különbség érzékeltetésére végül jöjjön itt egy olyan videó egy külföldi mobilszolgáltatótól, ahol kivételesen nem a képre kell koncentrálni.

A BBM 7-es verzióját ért egyértelműen legnagyobb kritika, hogy az új változatban megjelent hanghívás funkció nem működik csak Wi-Fi kapcsolaton keresztül. Végső soron nem mondom, hogy nem alaptalanul vannak ezen kiakadva a felhasználók, pláne mivel a Skype és Viber régóta tudja ezt Androidon és iOS-en. Szerencsére a BlackBerry 10-nél ez az érthetetlen korlátozás is felszabadulhat, egy kiszivárgott menükép alapján legalábbis bekapcsolható lesz a BBM-alkalmazásban a mobilhálózaton keresztüli VoIP-kommunikáció.

bbm10_voip.png

Aztán persze az is lehet, hogy végül nem lesz ennyire fenékig tejfel az élet, a csúnya szolgáltatók még mindig beleköphetnek a levesbe, bár szolgáltatáskönyvek nélkül (ez ugye az új rendszerben már nagyon nem lesz) kicsit nehezebb lesz ezt szabályozni. A videohívással nagyjából ugyanez a helyzet, bár arról nincs egyelőre információ, hogy az mobilhálózaton működik-e egyáltalán, vagy kizárólag Wi-Fi lesz eleve engedélyezve ezzel a funkcióval.

Szóval senki ne lepődjön meg, ha nem találja meg a fenti menübeállítást azon a telefonon, amit drága pénzért megvásárolt (majd valamikor tavasszal), de az biztos, hogy a jelenleg közkézen forgó mérnöki modelleken és prototípusokon ez a funkció (elvileg) működik.

Via BlackBerryOS.

süti beállítások módosítása