Idén ismét megrendezi évről-évre érdekesebb és aktuálisabb előadásokkal és programokkal tarkított mobilos konferenciáját a HWSW, ahová mindenkit vár a lap, akinek kicsit is köze van a mobilos termékfejlesztéshez, a vállalati mobilitáshoz, vagy akár a mobil bankinghoz. Itt olvashatjátok a lap ajánlását az eseményről, ahol a BerryBlog is ott lesz:

November 23-án a MOM Kulturális Központban vár mindenkit a HWSW, akinek kicsit is köze van a mobilos termékfejlesztéshez. Akár kódolsz, akár tervezel vagy mérsz, a HWSW mobile! konferencián találsz majd nekedvaló előadást és workshopot.

hwswmobile_1500_2.jpg

Idén nyolcvan előadó, köztük egy tucatnyi nemzetközi szakember áll majd színpadra, a rendezvény pedig hét szekcióban veszi végig az év mobilos trendjeit és újdonságait. Néhány példa:

  • Az UX és analitika szekcióban egyórás blokkot kap a Google analitikai platformja, a Firebase.
  • A fejlesztők a chatbotoktól kezdve a progresszív webappokon át a virtuális valóságig mindent kiveséznek majd.
  • A banki API-k megnyitásával robbanás elött áll a mobilos bankolás. Természetesen ez a témakör kapja a főszerepet a konferencia FinTech részlegében is.

Idén a LogMeIn közreműködésével különálló szekcióvá nőtte ki magát az IoT témakör. A keynote előadó a bostoni Freight Farmstól érkezik, amely szintén IoT-ben utazik: az automatizált, konténerekbe költöztetett mezőgazdálkodás a terület egyik legizgalmasabb projektje.

A további részletek a konferencia weboldalán találhatók meg, és ugyanitt lehet regisztrálni is. A napot egy afterparty zárja, az AnKERT-ben kötetlenül beszélgethetsz és sörözhetsz az előadókkal!

 

Az online informatikai szaksajtó egyik igazán üde színfoltjának tekinthető HWSW manapság a hírmagazin-jellege mellett számos, nem kevésbé színvonalas szakmai rendezvénynek -- konferenciáknak, képzéseknek -- is teret ad, szervezőként. Ezek közül néhány a BerryBlog olvasóközönsége számára is hordozhat értékes információkat, pláne, mivel némelyikért még fizetni sem kell. Mint például a lenti, április 5-i webinar esetében:

Mielőtt belevágnál az appfejlesztésbe: az ötlettől a validálásig


Nem minden ötletből születik életképes alkalmazás, hiába tűnik csábítónak a gondolat, hogy egyből beleugorjunk a fejlesztésbe. Erre sokan több száz munkaóra után döbbennek rá, pedig lenne mód, hogy még a munkálatok kezdetén megmutassuk az ötletünket a felhasználóknak, és a visszajelzések alapján eldöntsük, jó irányba haladunk-e, vagy sem.

hwsw_webinar.jpg

A prototipizálás rengeteg kellemetlenségtől kímélhet meg bennünket, ráadásul a mai eszközökkel egyszerűen és gyorsan végigzongorázható, erről mindenki meggyőződhet, aki április 5-én részt vesz a HWSW ingyenes online előadásán. Itt a budapest.mobile fejlesztői Facebook-csoport szabadúszó szakemberei lépésről-lépésre mutatják be ezt a folyamatot egy konkrét példa segítségével.


A 2 órás, gyakorlat-orientált workshop részletes tematikája a hivatalos weboldalon található, a megtekintése pedig egy regisztrációt igényel mindössze. Az előadásról felvétel is készül, így az utólag is visszanézhető majd.

Ha van rá időd, hallgasd meg, nem fogod megbánni!

Ha van még jövő csütörtökön lyuk a naptáradban, íme egy kis programajánló, feltéve, ha érdeklődsz a hardcore mobilos témák iránt: Barátaim és üzletfeleim a HWSW-nél idén is megrendezik az év legjobb mobilos szakmai konferenciáját, a HWSW mobile!-t, ahol hatvan előadó fogja tolni a szakmai kontentet egész nap a megszokott helyen, a MOM Kulturális Központban. Minden részletet megtalálsz az alábbi kedvcsinálóban:

60 előadó és több száz szakmabeli a HWSW mobilfejlesztési konferenciáján

November 19-én tartja az ötödik mobiltermék-fejlesztési konferenciáját a HWSW, amely ugyan új nevet kapott az idén, de minden másban a régi: bőséges tartalommal és méretes szakmabeli közönséggel várja a látogatóit a MOM Kulturális Központban.

hwsw_mobile.jpg

A HWSW mobile! teljes iparági kitekintést nyújt, így mindenkinek szól, aki közvetlenül vagy közvetve érintett a mobiltermék-fejlesztésben. A rendezvény szekciói 60 előadást vonultatnak fel, a program gerincét adó fejlesztői témák mellett pedig vállalati mobilitásról, m-kereskedelemről, mobilfizetésről, mobilhirdetésekről és UX-ről is szó esik majd.

A legjobb magyar előadók mellett több külföldi vendégelőadó is ellátogat a konferenciára, előad az IBM, a Prezi, a Skyscanner, a Testbirds és a Sanoma MDC is. Az egyik kiemelt vendég Vahid Gharaei, a Runtastic üzletfejlesztési vezetője lesz; Vahid elmondja, hogyan monetizálják a világ legnépszerűbb fitneszalkalmazását, és milyen úton jutottak el ide.

A HWSW mobile! részletes programja a rendezvény weboldalán található meg, ugyanitt lehet regisztrálni is.

Barátaim és üzletfeleim a HWSW-nél idén is megrendezik az év mobilos konferenciáját, az App!mobile 2014-et, ahol többek közt olyan, nem kispályás témákról lesz szó, mint a vállalati mobilitás, mobilfizetés és interfész-tervezés.

appmobile.jpg

Ha te is komolyan veszed a témát, netán érdekeltséged is van ezeken a területeken, mindenképpen nézd meg a programot, illetve ha teheted, menj el a konferenciára jövő szerdán a MOM Kulturális Központba. Részletek az alábbi közleményben:

App!mobile 2014 konferencia: mi jön az aranyláz után?

 

November 12-én, immár negyedszer rendezi meg a HWSW a mobiltermék-fejlesztői konferenciáját, az App!mobile-t. A szervezők közel 60 előadással, köztük több külföldi előadóval várják a szakembereket.

Idén több mint másfél milliárd okostelefon és tablet talál gazdára. A két szomszédos termékkategória piaca mindössze néhány rövid év alatt beérett, a növekedés lelassul, a piaci viszonyok megszilárdulnak, várhatóan hosszú időre stabilizálódnak és konszolidálódnak. A kísérleti piac átadja a helyét a termékeny kiszámíthatóságnak. A mobilipar alapjaiban különbözik attól, ami akár csak két évvel ezelőtt volt, az okoseszközök ma már a társadalom legalsó rétegeit is el tudják érni, valódi tömegtermékek.

Az App!mobile 2014 konferencián a mobiltermék-fejlesztés legújabb trendjei, problémái és azok megoldásai kapják a főszerepet. November 12-én, a MOM Kulturális Központban közel 60 előadást hallgathatnak meg a látogatók, és több külföldi vendégelőadóval is találkozhatnak. Az idei program jónéhány kitörési pontot is tartalmaz, igyekszik teljes piaci kitekintést nyújtani a hagyományos fejlesztői és UX témáktól kezdve a mobilfizetésen és az m-kereskedelmen át, egészen a vállalati mobilitásig, a médiatermék-fejlesztésig és a mobilhirdetésekig.

Az App!mobile 2014 leköveti a mobilplatformokra készült termékek teljes fejlesztési útját, az ötlet megszületésétől a partnerek megválasztásáig, a tulajdonképpeni programozásig, üzleti modellektől a piaci bevezetésig és természetesen a hosszú távú támogatásig-karbantartásig. Ennek megfelelően a konferencia nem csak a fejlesztőnek, hanem a folyamat minden résztvevőjének, a megrendelőnek, az ügynökségnek, a nagyvállalati felhasználónak és a mobiloperátornak is nyújt tartalmat.

Az előadói gárda jelentősen felfrissült, az előadók fele olyan cégektől érkezik, melyek képviselői még soha nem adtak elő a konferencián. Az App!mobile 2014-en előad a LogMeIn, az OTP, a Prezi, a Microsoft, a Ustream, a Magyar Telekom és a Tresorit is többek között, a külföldi előadók az Apple és a Pandora sorait is erősítették már, egyikük pedig a BWIN-től jön. A konferencia keynote előadását Chris Chabot, a Google és a Twitter egykori fejlesztési kapcsolatokért felelős izgatója tartja, és arról mesél majd, hogy az okostelefonok (és az internet) tömegessé válása hogyan rajzolja át alapjaiban a világot.

Az App!mobile 2014 részletes programja a rendezvény weboldalán olvasható, ugyanitt lehet regisztrálni is rá. Az App! konferencia- és képzéssorozatot a HWSW 2011-ben hívta életre, a rendezvénysorozat eseményein az elmúlt egy évben több mint 2000 szakember vett részt.

A HWSW kiadó App! rendezvény- és képzéssorozatának részeként már harmadszor megrendezésre kerülő App!mobile mobiltermék-fejlesztői konferencia a hazai szakma legnagyobb fóruma, melyre a tavalyi 500 résztvevő után idén már 750 vendéget várnak a szervezők. Az idei évben először lesz kétnapos a rendezvény, az első klasszikus konferencianapot egy szűkebb, fókuszáltabb, mély szakmai tartalmakat adó workshop-nap követi majd. Az App!mobile 2013 konferencián közel 50 előadó fog fellépni, és vendég lesz Tom Loosemore, az angol digitális kormányzati szolgáltatásokért felelős vezető is.

Az elmúlt évben nem követte a tabletet új termékkategória, nem lett forradalom a hardverek terén, még mindig nem terjedt el az NFC, de még csak az okosórák sem lepték el a Földet. A figyelmetlen vizsgálódó azt gondolhatná, hogy megrekedt az innováció, de valójában az eddigieknél sokkal fontosabb változások érkeznek folyamatosan. A technológiai ugrások jelentőségét nem érdemes kisebbíteni, hiszen a jobb felbontás, a fényesebb kijelző, a nagyobb számítási kapacitás mind előfeltétele annak, ami ezekben az években a szakma legnagyobb kihívása. Mégpedig az a képesség, hogy a felhasználó számára a bájtok, megahertzek és pixelek helyett értelmezhető megoldásokat adjanak mindennapi élethelyzetekre.

Az okostelefon immár nem önmagában értékelendő, hanem a teljes webbel, a cloud-szolgáltatásokkal és a különböző készülékekkel együtt, ahogy a ma sikeres vállalatok sem szűk értelemben vett okostelefonos programokban gondolkodnak, inkább azt vizsgálják, mi a célcsoport problémája, milyen eszközökkel és milyen élethelyzetekben tudják kiszolgálni ügyfeleiket. A felhasználó természetes módon szeretne interakcióba lépni a szolgáltatással, anélkül, hogy alkalmazkodnia kellene: a következő évek fejlődése, így az App!mobile 2013 konferencia is a kényelemről, a használhatóságról, természetességről, a valódi élethelyzetek felismeréséről szól.

Az App!mobile 2013 programjának gerincét továbbra is a fejlesztői, az üzleti és a UX-szekciók adják, ahol a legfrissebb trendek kerülnek bemutatásra, az idei év kiegészítő témaköre pedig az e-kereskedelem és a médiafelületek lesznek. Előadást tart majd a Prezi, a Mito, a Karma Platform, a Nemesys Games, az NNG, a Ustream és a Google képviselője is, a konferencia kiemelt előadója pedig Tom Loosemore, a brit digitális kormányzati szolgáltatásokért (GDS) felelős vezető lesz.

Tom Loosemore a GDS mobilstratégiáját mutatja be, amelynek meghatározó eleme, hogy elsősorban a webre fókuszál. Ugyan a GDS nem zárja ki a natív alkalmazások fejlesztését, a legtöbb esetben felesleges pénzkidobásnak és tehernek tartja az appok létrehozását, üzemeltetését és karbantartását, ehelyett a platformfüggetlen web élvez elsőbbséget, így a fejlesztések eszköztől függetlenül minden adófizető számára azonnal élvezhetőek.

Az App!mobile 2013 második, fókuszáltabb tartalmat kínáló napján kétórás workshopok lesznek: először az iOS 7 és az Android legfrissebb verzióinak fejlesztői újdonságaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, majd a multiplatformos Windows, illetve a Firefox OS programozása  kerül fókuszba. Abe Han, a Works.IO munkatársa átfogó felülettervezési workshopot tart, majd az ideális vállalati mobilstratégia kialakítását mutatják be az alapoktól.

Az App!mobile 2013 programjáról a konferencia weboldalán lehet részletesebben olvasni, ugyanitt lehet regisztrálni is.

(x)

Címkék: mobile app hwsw

A SmartEast is ellátogatott az App!2012 konferenciára, ahol Ancsa többek közt megnézte, hogyan házasította össze az Asus a telefont a tablettel, és exkluzív betekintést kapott a még készülő BlackBerry 10 operációs rendszer működésébe.

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

süti beállítások módosítása