Múlt héten vége lett a BerryBlog első születésnapi-karácsonyi nyereményjátékának, melyben értékes díjakat, fődíjként pedig egy BlackBerry 9900-at lehetett nyerni. A nyertessel, Gergővel pénteken találkoztunk a BerryBlog családias hangulatú karácsonyi sörözésén, ahol egyéb italok és ételek mellett karácsonyi ízesítésű sört fogyasztott a társaság, hála a Pater Marcus Belga söröző bőséges sör-ízvilágot felvonultató kínálatának. Na de hogy is nyerte meg Gergő a vadonatúj BlackBerry 9900-at?

Először is Gergő nagy BlackBerry-rajongó, ami részben annak köszönhető, hogy a munkahelyén tetemes mennyiségű BlackBerryt használnak, ő meg történetesen az informatikai részlegen dolgozik, szóval adta magát, hogy a fődíj reményében amerikai elnököket is megszégyenítő kampányba kezdjen. Kimentek körüzenetek a BBM-kontaktoknak, biztos ami biztos kör e-mailek is landoltak egy-két potenciális szavazó postaládájában, emellett belső és külső fórumokra egyaránt ment a szavazásra buzdítás.

Gergő tulajdonképpen mindenki megnyert az ügyének, akinek csak BlackBerryt látott a kezében, ezért a játék végére valószínűleg már a pokolba kívánták az ismerősök és családtagok, de a kitartó munka végül meghozta a gyümölcsét, igaz, nem sokon múlt: az utolsó, mindent eldöntő szavazat éppen éjfélkor érkezett meg a szavazás rögzítésére használt BlackBerryre.

A 9900-as tehát jó helyre került, egy igazi BlackBerry-fan vehette át, aki egyébként korábban BlackBerry 9700-at használt, ahogy ő fogalmazott, "plusz kétszáz lett". Gratulálunk hozzá!

Ami pedig a játék egyik legfőbb tanulságát illeti: több helyről hallottuk vissza, hogy olyanokat is sikerült szavazásra bírni a játékban, akik korábban még csak nem is hallottak a BBM-ről, pedig évek óta megrögzött BlackBerry-userek. Igen, számunkra is hihetetlen. Talán pont a játék veszi őket rá arra, hogy használják aktívabban a BlackBerryjük szolgáltatását, ezzel a hazai BBM-tábor újabb felhasználókkal bővülhet.

Először is mindenkinek szeretnénk gratulálni, aki részt vett a BerryBlog december 1-től 15-ig tartó karácsonyi, születésnapi játékában! Tényleg tök jó volt, hogy ennyien fantáziát láttatok ebben a kezdeményezésben, reméljük minél többen kedvet kaptatok a BBM-használathoz és esetleg új ismeretségek is köttettek a játék révén.

Az elmúlt két hetet mi is nagyon élveztük, voltak érdekességek, így szavaztak belföldről, külföldről, volt, aki udvarolni akart nekünk, volt aki ránk adott le szavazatot (ezúton is köszönjük), és voltak jó sokan, akik nem értették a játékszabályokat, vagy nem volt türelmük elolvasni, és bár felvették a BerryBlogot a listájukra, végül nem szavaztak. Ki tudja, ha ők is szavaztak volna, a végeredmény is más lenne most. Az izgalmakról egyébként csak annyit, hogy a nyertesre gyakorlatilag az utolsó percben érkezett be egy ajánlás, ha az nem jön, holtversenyünk lett volna.

Elképesztő.


A BerryBlog "Küldj egy BlackBerryt karácsonyra!" című játékának eredménye:

 

Harmadik helyezett a 27B***0A PIN tulajdonosa, 30 ajánlással

Nyereménye egy BlackBerry 9300, a Telenor Magyarország jóvoltából.

 

Második helyezett a 278***89 PIN tulajdonosa, 53 ajánlással.

Nyereménye egy BlackBerry 9780, a Vodafone Magyarország felajánlása révén.

 

A BerryBlog karácsonyi játékának első helyezettje a 22A***84 PIN tulajdonosa, 54 ajánlással

A fődíj egy BlackBerry 9900 a Magyar Telekom felajánlásával.

 

Külön gratulálunk mindhárom nyertesünknek, velük BBM-en vesszük fel a kapcsolatot a nap folyamán. A PIN-eket adatvédelmi okokból takartuk ki részlegesen, de ennyi információból vélhetően így is magára ismer majd mindenki.

Köszönet illeti a játék támogatóit a lebonyolításban nyújtott segítségért és az ajándékok felajánlásáért, nélkülük a BerryBlog első születésnapi-karácsonyi játéka nem jöhetett volna létre ebben a formában.

Köszönjük, és gratulálunk!

Elérkezett ez a nap is, bár olyan, mintha csak most kezdtük volna a BerryBlog születésnapi játékát: ma éjfélig még egy utolsó hajrára indulnak a résztvevők a nyereményekért, egy BlackBerry 9900-ért, egy BlackBerry 9780-ért és egy BlackBerry 9300-ért. A BBM-alapú játékunk tegnap esti állása minden szempontból túlteljesítette a várakozásainkat: kedd estig 285 szavazat érkezett be összesen, ami nagyon aktív részvételt feltételez, különösen a versenyt vezető páros részéről. 

A kedd esti állás alapján az eredmény a következő:

  • Első helyezett: 48 ajánlás
  • Második helyezett: 46 ajánlás
  • Harmadik helyezett: 25 ajánlás

Volt idő, amikor azt gondoltuk, nem lesz szoros verseny, és a játék a végére teljesen kifullad, hát nem így lett, ma éjfélig még biztosan nem lesz nyugtunk.

A végeredményeket holnap közöljük itt is, illetve a nyertesekkel is felvesszük a kapcsolatot, úgyhogy legyen mindenki BBM-közelben, hátha rövidesen jó hírt kap majd!


A játékszabályokról és a jelentkezés menetéről itt olvashatsz.

A "Küldj egy BlackBerryt karácsonyra!" játékot támogatják:

Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy a BerryBlog BBM-ajánlgatós játékán a tizenkettedik napon ilyen elképesztően szoros küzdelmet fogunk látni, mindenesetre most már aztán tényleg nagyon kíváncsiak vagyunk, ki fogja nyerni a BlackBerryket. Tegnap estig 255 ajánlás érkezett, melyek alapján a verseny állása a következő:

  • Első helyezett: 40 ajánlás
  • Második helyezett: 39 ajánlás
  • Harmadik helyezett: 21 ajánlás

A hétfő esti állás szerint a fődíjra, a BlackBerry 9900-ra továbbra is abszolút esélyes két játékos is, egyre valószínűbb, hogy az első helyezett közülük kerülhet ki. A harmadik pedig továbbra sem dőlhet hátra nyugodtan, hiszen ott lohol a nyakában közvetlenül a 4-6 helyezett, akik ráadásul szintén éles küzdelemben állnak.

Elképesztő izgalmak, ráadásul ma is folyamatosan villogott a BBM-üzenetjelzőnk, úgyhogy holnap este könnyen lehet, hogy komoly fordulat lesz! Vajon ki húz jobban bele a végén?


A játékszabályokról és a jelentkezés menetéről itt olvashatsz.

A "Küldj egy BlackBerryt karácsonyra!" játékot támogatják:

A hétvégén további kiélezett küzdelem folyt a BlackBerrykért a BerryBlog első születésnapi és karácsonyi játékában. A nevezők most már a jelek szerint mindent bevetnek, így egyre több külföldi ajánló is jelentkezik, amit soha nem tiltottunk, hiszen nem is igazán tudnánk szűrni, ki honnan ad be ajánlást.

Azt azonban nyomatékosan kérjük mindenkitől, hogy ha külföldi ismerősét kéri meg, hogy szavazzon rá, ismertesse vele a pontos játékszabályokat, a BerryBlog ezt ugyanis nem teszi meg senki helyett, és senkivel nem fogunk leállni csevegni. A játékszabályok értelmében a kapcsolatfelvétel után csak egy PIN-t várunk, minden egyéb üzenet, jópofizás, barátkozás azonnali ignore-t von maga után.

Most, hogy ezen túl vagyunk, következzenek a hétvége eredményei! Vasárnap estig összesen 251 ajánlás érkezett, ez alapján az állás a következő:

  • Első helyezett: 39 ajánlás
  • Második helyezett: 37 ajánlás
  • Harmadik helyezett: 21 ajánlás

Az első és a második hely sorsa abszolút nem dőlt még el, de a harmadik sem lehet még nyugodt, hiszen bár ha lassabban is, de érkeznek még ajánlások most is.

Még kicsivel több, mint két nap van hátra a játékból, lassan kezdődhet a hajrá. Drukkolunk!


A játékszabályokról és a jelentkezés menetéről itt olvashatsz.

A "Küldj egy BlackBerryt karácsonyra!" játékot támogatják:

A félidő után járunk, jövő héten ilyenkor már tudni fogjuk, ki nyerte a BerryBlog karácsonyi-születésnapi játékának díjait, a BlackBerry 9900-at, a BlackBerry 9780-at és a BlackBerry 9300-at, melyet a Magyar Telekom, a Vodafone Magyarország és a Telenor Magyarország volt oly szíves felajánlani nekünk, pontosabban Nektek. 

A játékunkra tegnap estig összesen 211 ajánlás érkezett be, ezek alapján a sorrend a következő:

  • Első helyezett: 37 ajánlás
  • Második helyezett: 28 ajánlás
  • Harmadik helyezett: 16 ajánlás

A 3-6. helyen lévők közt minimális a különbség, az első kettő viszont kezd kicsit meglépni a mezőny többi tagjától, némi háziversenyt alakítva ki egymás közt. Micsoda izgalmak!

Ma többen is jeleztétek, hogy nem kapnak az ismerőseitek visszajelzést tőlünk, nem engedjük be őket a játékba. Mivel a játékot folyamatosan menedzseljük (kivéve éjjel, amikor nekünk is aludni kell), ezért nappali időszakban pár órán belül meg kell kapja mindenki a jóváhagyást, aki még nem szavazott a játékban.

Ha mégsem történik semmi, azt javasoljuk, hogy töröljétek a BerryBlogot a jóváhagyásra váró kapcsolatok közül, és próbáljátok meg mégegyszer hozzáadni a BBM kontaktlistátokhoz! Ha továbbra sem működik, jelezzétek nekünk a jatek@berryblog.hu e-mail címen, megpróbálunk valami megoldást találni. Az e-mailben mindig jelezzétek, hogy mi annak a felhasználónak a neve, illetve a PIN-je, amelyik nem tudja velünk felvenni a kapcsolatot!


A játékszabályokról és a jelentkezés menetéről itt olvashatsz.

A "Küldj egy BlackBerryt karácsonyra!" játékot támogatják:

süti beállítások módosítása