Tegnap a BerryBlog hivatalosan is bemutatkozott a Research in Motionnek, ha úgy tetszik, ezzel végkép nagykorúvá váltunk: egy szűk órácskára találkozhattunk Leigh Jenkinsonnal, a RIM közép-európai marekting- és sales igazgatójával. Ő az, aki a térség - beleértve Magyarország - teljes marketing és értékesítési tevékenységét koordinálja. És kíváncsi volt arra a kis blogra, amely tavaly itthon felkarolta a BlackBerry márkát, és minden nehézség mellett kitartott mellette.
Nem tudtuk, hogyan készüljünk erre a találkozóra, elképzelésünk sem volt róla, hogy mit fogunk mondani egy ilyen embernek, aki a karrierje kezdetén talán azt sem tudta, Magyarországot merre kell keresni a térképen. De most már tudja: Mrs. Jenkinson rendkívül derűs hangulatban érkezett a találkozóra, bár a végén megjegyezte, az idő kissé azért lelombozza, mert eddig akárhányszor volt Budapesten, gyönyörű időt fogott ki.
Aztán beszélgettünk jó sokat, elmondtuk neki, hogy a BerryBlog hogyan jött létre és hogyan fejlődött azzá, ami most, illetve természetesen megmutattuk a BerryBoltot is neki. Kaptunk ötleteket arra nézve, hogy hogyan tudnánk nektek még jobb szolgáltatásokat, még több terméket kínálni, illetve elmondta, a RIM szívesen együttműködik különböző projektekben is velünk annak érdekében, hogy a hazai közösséget meg tudjuk mozgatni, vagy még nagyobbá tudjuk növelni.
Ezek borzasztó jó hírek, különösen annak fényében, hogy Jenkinson egyáltalán nem a nehéz helyzetben lévő cégek vezetőihez látszólag jobban illő depresszióval ülte végig a találkát, éppen ellenkezőleg, jót viccelődött rajta, amikor azt kérdeztük, szerinte milyen éve lesz 2012-ben a RIM-nek. Aztán utána komolyra váltott, és elszántan említette, mennyire erős a hite a társaságnak a növekedésben - tényleg jó volt hallgatni, és látni azt, hogy ez a hit nem veszett ki az egyénekből sem.
Ami hazánkat illeti, itthon hatalmas potenciál rejlik a piacban, ezt az operátorok is látják, melyek Jenkinson szerint a jövőben sokkal inkább választják majd a több lábon állás biztos stratégiáját, mint az egy platformhoz való kötődést, ami rövid távon ugyan vezethet sikerekhez, de hosszabb távon kockázatokat is hordoz magában.
A RIM részéről tehát erős évre lehet számítani jövőre, mi pedig azt ígérjük, hogy mindvégig itt leszünk és beszámolunk nektek minden sikerről, amit a társaság elkönyvel a hazai, illetve az európai piacokon.