Korábban szó volt a RIM rendes részvényesi közgyűléséről, mely július 12-én, azaz tegnap lett megtartva Waterloo-ban, a gyártó főhadiszállásán. A feszültnek ígérkező meeting végül nem torkollt tömeges lincselésbe, vagy hőzöngésbe, de lássuk is akkor részleteiben, mi is történt tegnap, illetve mi nem történt tegnap!

Kezdjük mindjárt az utóbbival: a részvényesi közgyűlés megerősítette pozíciójában a RIM teljes vezetését, vagyis nem kell mennie sem Mike Lazaridisnek, sem pedig Jim - Teleshop - Balsillie-nek. Ők mindketten a cég társelnök-vezérigazgatói maradnak, legalábbis egy ideig még.

A közgyűlésen emellett a következők hangoztak még el:

  • Jelenleg 67 millió BlackBerry előfizető van
  • Ebből 45 millió BBM-felhasználó
  • 4G-s PlayBook év végére halasztva
  • Idén összesen 7 (!) új BlackBerry kerül piacra, köztük elsőként a Bold 9900-zal
  • A QNX-es telefonok a jövő év elején érkeznek
  • A RIM lényegében kihagy egy generációt a QNX bevezetése előtt, a jövőre megjelenő újdonságok így minden tekintetben versenyképesek lehetnek.

Nagyjából ennyi a tegnapi nap lényege, sok újdonságot tehát ezúttal sem hallhattunk, mindenesetre van jó hír is, meg rossz hír is - aztán majd meglátjuk, hogy a piac végül merre tendál tovább.

Mondjuk a 7 új BlackBerry nem tudjuk, hogy jött ki nekik, de azért jó lenne most már legalább egyet-kettőt közülük a boltokba küldeni - nem elfelejteni, hogy már a Q3-ban járunk...

Via BerryReview.

süti beállítások módosítása