Nemrég ért véget a RIM sajtókonferenciája, melyet a BlackBerry szolgáltatások kimaradásáról, annak okáról és a megoldásáról tartott a vállalat. Éppen csak ez utóbbi kettőről nem volt szó konkrétan a tájékoztatón.
A sajtótájékoztatón ismételten elhangzott többek közt, hogy a RIM őrült erővel dolgozik a probléma helyreállításán, mely most már a tengerentúlra is átgyűrűzött. A cég ígérete szerint a felhasználók egyetlen e-mail üzenete sem fog elveszni, minden megérkezik a címzettekhez.
A hiba magyarázata kapcsán továbbra is ugyanaz az álláspont, mint tegnap, vagyis állítólag egy hálózati berendezés hibásodott meg - mondjuk hogy egy ilyen hiba kijavítása ilyen hosszú ideig tartson, az elég nehezen hihető sztorinak tűnik.
A legrosszabb az egészben az, hogy egy szót sem mondtak a cég képviselői arról, hogy mikorra hárulhat el a probléma, és hogyan fogják kompenzálni az ügyfeleket a kimaradásért.
Most már azért ne húzzátok sokáig fiúk, utálom, hogy ezzel a témával van tele a BerryBlog!