A BlackBerry alig egy nappal az újabb leépítésekről szóló hírek után vastagon rácáfolt arra, hogy a cég pusztán az elbocsátásokból következtethetően a végnapjait élné: A kanadai vállalat ma bejelentette, hogy újabb akvizíciót, vagyis felvásárlást tervez végrehajtani. A célpont ezúttal az automatizált hálózati kríziskommunikációs megoldásokban utazó amerikai AtHoc.

Azt hiszem, ez az automatizált hálózati kríziskommunikáció dolog némi kifejtést igényel, legalábbis nem tűnik olyan triviálisnak, mintha mondjuk operációs rendszert fejlesztő céget vett volna meg a BlackBerry (ahogy tette 2010-ben a QNX-szel). Röviden és tömören az AtHoc célja, hogy krízis (természeti katasztrófa, háború, zombitámadás stb.) esetén előre tervezett forgatókönyvek szerint, részben automatizáltan riasztást küldjön az összes érintettnek, és ez alatt értjük a döntéshozókat, a végrehajtókat, az egyszeri embereket és a gépeket is. 

Igen, a gépeket is, hiszen amellett, hogy az AtHoc PC-s és okostelefonos/tabletes környezetben is használható, és ezekre az eszközökre figyelmeztetéseket tud küldeni, a rendszer vezérelhet akár légvédelmi szirénákat, hangosbemondókat, tűzvédelmi és tűzjelző berendezéseket. Ebből következik, hogy elsősorban olyan szervezetek számára lehet kifejezetten hasznos a platform, melyek krízis esetén közbeavatkozhatnak, illetve segédkezhetnek a mentésben.

Az AtHocnak éppen ezért jelen pillanatban is olyan nevenincs ügyfelei vannak, mint az Amerikai Védelmi Minisztréium, valamint annak belbiztonsági részlege, az Amerikai Egészségügyi Minisztérium és az Amerikai Vöröskereszt. 

A felvásárlási folyamat a BlackBerry 2016-os harmadik pénzügyi negyedévében jöhet létre, a tranzakció összegét nem hozták nyilvánosságra a felek.

Tegnap délután igazi kommunikációs krízishelyzetet éltem át, az ellenségeimnek sem kívánom, szörnyű volt, tényleg. Sokkoló. Egyik pillanatról a másikra eltűntek a BlackBerrym inboxából az e-mailek.

Központosított inboxot használok, vagyis nálam minden típusú üzenet egy helyre ömlik be. Szerintem a BlackBerryk egyik legnagyobb előnye ez, van aki káoszt lát ebben az elrendezésben, van aki békét és harmóniát - mint én. De ha csak a Facebook-értesítők és SMS-ek (azok közül sem mind) jelennek meg itt, e-mailek nem, az nagyon-nagyon rossz jel.

Természetesen próbálkoztam mindennel, hogy újra összekalapáljam valahogy a külvilág felé kapcsot jelentő inboxomat a teljes tartalmával (három e-mail postafiók van bekonfigurálva BIS alá), de az addig kezesbárányként viselkedő BlackBerrym hirtelen egy makacs, életemet megkeserítő szörnyeteggé változott. Még a szervizkönyvek újraküldése sem segített, meg az akku kiszedése sem, pedig az aztán egy BlackBerry minden bajára orvosság. Aztán persze otthon megmutattam, ki a főnök: egy mentésből újrahúztam a telefont (egyébként otthon meg a vezetékes net nem működött, hogy teljes legyen az öröm).

Jobb híján arra tudok tippelni, hogy valamilyen üzenet akasztotta ki, és hülyítette meg teljesen szegény telefont, mert visszaállítás és a fiókok teljes kisöprése után végül újra helyreállt a rend és a fegyelem. 

Az eset tanulsága kapcsán nem tudom elégszer hangsúlyozni: mentsétek, ami menthető!

Lehetőleg hetente legalább egyszer.

Címkék: krízis inbox
süti beállítások módosítása