Hohó, kérem szépen, ez a vonat most úgy ment el mellettünk, hogy gyakorlatilag észre sem vettük, bizonyára a BlackBerry sanyarú sorsa feletti sírás-rívás közepette, vagy egyszerűen csak egyéb bokros teendőink miatt nem tűnt fel, hogy a BlackBerry legújabb BB OS7-alapú (!) készüléke, a 9720 megjelent Magyarországon, a Magyar Telekom kínálatában. A telefon információink szerint október elseje óta érhető el az üzletekben, kiváltva a 9790-es és tulajdonképpen a 9320-as modelleket is, mivel annyival jobb az újdonság, mint amennyivel nem drágább.

9720_white.jpg

Konkrétan a BlackBerry 9720 listaáron, előfizetés nélkül 60 ezer forintért elvihető (ugyanennyibe kerül Dominóval is), 2 év hűségvállalással pedig 57.090 forint a telefon. Ha valaki díjcsomagra is vállal hűséget, az árat egészen 13.970 forintig leviheti, ám ekkor már havi 20 ezer forintos díjcsomagra kell előfizetni. 

A BlackBerry 9720 egyébiránt egy olyasmi érintőkijelzős és QWERTY hibrid telefon, mint a 9790, de inkább a Q5-höz hasonlít, leszámítva, hogy ennek vannak híváskezelő gombjai, a BB10-es verziónak pedig nincsenek. Az újdonságról hamarosan mindent megtudhatsz itt, a BerryBlogon!

Majd elfelejtettem: a telefon fekete mellett fehér színben is kapható!

Jól kezdődik ez a nyár a kisvállalkozások számára: június elsején minden különösebb hírverés nélkül új BlackBerry-akciót indított üzleti ügyfelek számára a T-Mobile. A szolgáltatónál kizárólag ÉnCégem díjcsomaggal vehető igénybe az akció, melyben egy telefon áráért kettőt lehet hazavinni. 

encegem_2for1.jpg

A promócióban négy típus, a BlackBerry 9360, a 9780, a 9810 és a 9900 szerepel, az árakról csak annyit, hogy a két Bold 9900 például nettó 15 ezer forintért elvihető két ÉnCégem 2XL díjcsomaggal - hogy ez a díjcsomag egyébként pontosan mennyibe kerül, azt könyvelő legyen a talpán, aki kideríti, mindenesetre az az ár a két Boldért nem tűnik vészesnek.

A két 9360 ÉnCégem M-mel nettó 24 ezerért elvihető, a két 9810-ért pedig csupán 8 ezret kérnek szintén ÉnCégem 2XL-lel. A két 9780, nos, ki akar ma még OS6-os készülékeket venni, amikor a 9360 szinte minden szempontból jobb vétel? Azért senkit nem akarunk megfosztani a választás lehetőségétől, a részleteket megtaláljátok a Magyar Telekom üzleti szolgáltatásoknak dedikált weboldalán.

Most már csak az van hátra, hogy a lakossági T-Mobile ügyfelek számára is kínált ajánlatokban is újítson valamit szolgáltató. Mondjuk amivel versenyképesebbé válik az ezen a téren brillírozó Vodafone-nal szemben. Talán nem is kell már erre olyan sokat várni...

Tegnap az előzetes menetrendnek megfelelően megérkezett a BlackBerry Tablet OS 1.0.7-es verziója, vagyis a PlayBook operációs rendszere ismét frissült. Az újdonságok körébe továbbra sem került ugyan be a joggal hiányolt PIM-támogatás, van viszont egy nagyon fontos újítás, aminek bizonyára sok meglévő és jövőbeli PlayBook-tulajdonos örülni fog.

Az új operációs rendszerben a RIM kiterjesztette a nyelvi támogatást, így a tablet menüje mostantól 15 új nyelvre állítható be az eddigi, világnyelvekre szorítkozó választék mellett. A legjobb hír, egyben jelen poszt születésének apropója, hogy az új nyelvek közt szerepel a magyar is, vagyis a PlayBook teljes magyar lokalizációt kapott, ezzel tulajdonképpen minden készen áll arra, hogy a kütyü nagyobb plénum előtt is debütáljon itthon.

Talán nem is kell már erre olyan sokat várni, korábban a forrásainktól azt az információt kaptuk, hogy a PlayBookot feltételezhetően a harmadik negyedév során kezdik itthon forgalmazni, márpedig már 19 napja a harmadik negyedévben járunk.

Hogy a magyar nyelvi támogatás más, lokalizációval kapcsolatos hiányosságot is javított-e (pl. hiányzó ékezetes betűk támogatása), azt nem tudjuk, ha esetleg valaki már letöltötte az eszközre az új verziót, jelezze nekünk, mi újság ezen a téren!

Lapzárta után érkezett: A frissítés terjesztését kedd esete ideiglenesen leállította a RIM, mivel számos felhasználó panaszkodott a BlackBerry Bridge szinkronizációval kapcsolatos problémákra. Javítás állítólag még a héten lesz.

Kösz a képet Bencének!

Oké, hogy január óta van BlackBerry App World Magyarországon is, ennek is örülni kell, pláne, mivel korábban semmilyen programot nem lehetett elérni a RIM alkalmazás-piacteréről. Talán ez az oka annak, hogy az App Worldben jelenleg zéró azoknak a programoknak a száma, melyek magyar relevanciával bírnak, nem beszélve a kifejezetten honi piacra fejlesztett appokról.


Ha érdekel az amerikai egyetemi bajnokság, ne keress tovább!

Az is tény, hogy az új App World alkalmazás egyik fő újítása, miszerint most már régiók szerint ajánl programokat a usereknek, kissé érdekes algoritmus szerint működik, legalábbis egy rakás olyan appot tol az egyszeri magyar arcába, amivel például az amerikai futball-liga eredményeit nyomon követheti, vagy az AT&T-s telefonszámláját befizetheti.

süti beállítások módosítása