A héten már a a BlackBerry 9810-hez is kiszivárgott az első OS7.1-es frissítés, konkrétan ugyanaz a 7.1.0.74-es kiadás, ami pár héttel ezelőtt a 9900-as Boldhoz is hozzáférhetővé vált. Ennek az OS-verziónak az egyik legnagyobb újdonsága, hogy az OS-7es készülékeknél elérhetővé teszi az úgynevezett "Mobile Hotspot" üzemmódot, mihez hasonlóval egyébként más platformokon már régóta találkozni, ráadásul azt tetézi, hogy a RIM eredetileg OS7 alapfunkciónak reklámozta eleinte ezt a rendszert. De mit is tud ez a Mobile Hotspot és miért is lesz jó, ha be lehet kapcsolni minden telefonban?
Az új OS-verziókban a hálózatkezelési menüpont alatt feltűnő opció bekapcsolásával a telefon tulajdonképpen egy kis hatósugarú Wi-Fi routerré alakul át, megosztva több csatlakozó egység (ez lehet másik mobiltelefon, tablet vagy notebook) közt a saját internethozzáférését. A felsőkategóriás OS7-e készülékeknél ennek még van is kellő alapja, hiszen a BlackBerry 9810/9860/9900-ba egy gyors, legfeljebb 14,4 Mbps elméleti sávszélességű modemet építettek, ami sokkal gyorsabb minden eddigi BlackBerryben lévő rádiós egységnél, ez adja tehát az alapkapacitást a rögtönzött Wi-Fi hálóhoz.
A Moible Hotspot üzemmóddal egycsapásra átértékelődik a telefon és a PlayBook közti BlackBerry Bridge kommunikáció, így a végtelenül lassú Bluetooth-kommunikáció helyett egy jóval gyorsabb adatcsatornán keresztül kommunikálhatnak egymással az egységek. Mindez egészen eddig baromi jól hangzik, a dolognak ugyanakkor van egy igen fájó szépséghibája. Pontosan kettő.
A Mobile Hotspot üzemmód használatát elvileg a mobilszolgáltatónak is támogatnia kell, egyes, a kiszivárgott OS-t használó userektől érkező visszajelzések szerint ez korántsem triviális, hol működik az internetmegosztás, hol nem. Másrészt egy mobil adatforgalmazás közben zabálja az akkumulátort, pláne, ha egyszerre forgalmaz ugyanannyi adatot mobilhálózaton és WLAN-on.
Ettől függetlenül ha valamit gyorsan meg kell nézni a noteszgépen, vagy a tableten, és nincs a közelben nyilvános Wi-Fi, vagy nincs kéznél mobilnet-modem, a Mobile Hotspot funkcióval felvértezett BlackBerry életmentő lehet.
Ti várjátok már, hogy legyen ilyen a telefonotokban?
Tegnap már írtunk a BlackBerry Mobile Fusionról, a RIM keresztplatformos okostelefon- és tabletmenedzsment rendszeréről, mellyel a BlackBerryknél már egy ideje elérhető biztonsági és IT-menedzsment funkciókat lehet kiterjeszteni androidos és iOS-es készülékekre és tabletekre.
Hogy a rendszer mennyire multiplatformos lesz, azt jól mutatja a korai bétaváltozat adminfelületéről készült képernyőmentés, mely egy Paul Morley nevű, vélhetően fiktív felhasználóhoz rendelt eszközöket, konkrétan egy BlackBerry és egy iPhone okostelefont, és egy Samsung Galaxy Tab valamint egy PlayBook tabletet sorol fel.
A technológiai specifikációk szerint egyébként egy userhez tetszőleges számú eszközt hozzá lehet rendelni, egy szerver pedig összesen tízezer végberendezést képes kezelni, ami pont tízszerese a jelenlegi BES limitnek.
Rendszergazdák, készüljetek, jövő márciustól jön a totális kontroll az okostelefonok felett!
Senki előtt nem titok, hogy a hardvereladások tekintetében a RIM mostanában nem muzsikál túl jól, a BlackBerryk piaci részesedése csökken. Mivel lehetne ezt a sokak által drámaként megélt helyzetet ellensúlyozni? Természetesen több készülék eladásával - és multiplatformos szolgáltatások bevezetésével.
A kanadaiak nemsokára egy olyan menedzsment-szolgáltatással állnak elő, ami nem csak BlackBerry okostelefonok, hanem iOS- és Android-alapú készülékek távoli menedzsmentjét is lehetővé teszi a vállalatok számára. Ez lesz a BlackBerry Mobile Fusion, mely a BlackBerryknél egyébként régóta létező szolgáltatásokat terjeszt ki a két fentebb említett rivális platformra.
Biztos vagyok benne, hogy elsőre nem mindenki ért majd egyet közületek ezzel a piacnyitással, de a BlackBerry Mobile Fusion jó válasz egy létező problémára (az alkalmazottak különböző típusú és különböző platformokhoz tartozó okostelefonjainak biztonságos és jól menedzselhető beintegrálása a vállalati IT-infrastruktúrába).
A megoldással a windowsos csoportházirendekhez hasonlóan lehet majd kezelni a készülékeket, lehet távolról szoftvert frissíteni, készüléktartalmat törölni, készüléket lezárni, valamint supportot biztosítani az alkalmazottnak.
A szolgáltatás jövő tavasszal indulhat, jelenleg a bétatesztelés zajlik. Részletek a http://www.blackberry.com/mobilefusion oldalon.
Amellett, hogy Kína a több száz millió nyomorgó országa, egyre nagyobb számban élnek arrafelé kőgazdag üzletemberek, vagy tehetősebb menedzserek, akiknek borzasztó ciki lenne már a kezükbe adni mindenféle vacak helyi mobilt, ezért az ottani szolgáltatók időnként megpróbálnak nyélbe ütni üzleteket a nagyobb nyugati gyártókkal.
Ilyen a RIM és a China Mobile között létrejött mostani biznisz, aminek keretén belül a kanadaiak egy saját BlackBerry Bold típust gyártanak a világ legnagyobb, több mint 900 millió (!!!) előfizetőjével rendelkező szolgáltatójának. A China Mobile számára készülő telefon annyira egyedi, hogy saját típusszámot is kap (9788), vagyis a RIM aligha gondolkodik kis volumenben az értékesítés kapcsán.
A készülék egyébként nagyjából a BlackBerry 9700 és a 9780-as típus közé helyezhető, bár a számoszása kissé megtévesztő, ugyanis fele annyi memóriája van, mint a 9780-nak, viszont gyárilag OS6 kerül rá. A típus egyébként a felsőkategóriás BlackBerryk közül egyedüliként kompatibilis a China Mobile TD-SCDMA hálózatával.
Most már csak az a kérdés, hogy vajon szoftveresen, illetve az infrastruktúrát tekintve milyen korlátozásra számíthatnak a szolgáltató BlackBerrys ügyfelei, annyit mindenesetre borítékolhatunk, hogy sem a Facebook, sem a Twitter-kliens nem lesz a gyári szoftverválaszték része.
Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!
Múlt héten bombaként robbant a hír, hogy a Tesco saját mobilmárkájával, a Tesco Mobile-lal Magyarországon is ringbe szállna a triumvirátussal szemben. A gazdaságos termékekkel arató áruházlánc állítólag nem lesz teljesen önálló, valamilyen módon mindenképpen a Vodafone-ra támaszkodik majd, bár egyelőre nem világos, hogy a készülékértékesítést önállóan intézi-e, vagy a piros szolgáltató közreműködésével, annak választékára építve.
Ha előbbi lesz a helyzet, van némi esély rá, hogy újabb értékesítési ponton tűnnek fel a BlackBerryk - bármilyen bizarrnak is tűnik, elképzelhető, hogy a Tescoban a tej, a kenyér és a mosópr mellé a RIM valamelyik készülékét is bepakolhatjuk majd a jövőben.
A Tesco Mobile Nagy-Britanniában a Curve modellekből, a Torchból és a Boldból egyaránt tart készleten (mindegyik esetben a régebbi modellek kaphatók). Kár, hogy a jelek szerint nincs hozzájuk Tesco gazdaságos BIS.
Érdekes fejlemény így a magyar App Store nyitását követően, hogy megnyitotta kapuit az Opera Mobile Store, melyet a népszerű - BlackBerry platformon talán kevéssé közkedvelt - Opera webböngészőt is fejlesztő norvég cég jegyez. Egész pontosan nem egyedül jegyzi, hanem az Appia nevű nyílt alkalmazás-piactérrel, de ez most mellékes, lényeg, hogy újabb helyről érhetők el mobilos alkalmazások (akár fizetősek is) a BlackBerrykre!
Az Opera Mobile Store a PC-s böngészőből és a BlackBerry saját böngészőjéből egyaránt elérhető, vagyis használatához nem kell telepíteni valamelyik saját fejlesztésű browserét az Operának. Az appok nagy része megtalálható máshol is, illetve a fizetős alkalmazások szinte kivétel nélkül kaphatók az App Worldben is, az Opera Mobile Store és a RIM saját alkalmazás-piacterének az árképzése azonban eltérő lehet, vagyis elképzelhető, hogy egyik program itt, a másik ott olcsóbb.
Az új piactér a http://mobilestore.opera.com/ címen érhető el.