Fura úgy hivatkozni rájuk, hogy "régebbi BlackBerryk" mindenesetre mostantól muszáj lesz valahogy megkülönböztetni a BlackBerry OS-re, tehát nem a BlackBerry 10-re épülő BlackBerryket az utóbbiaktól -- ezeknek a telefonoknak a memóriakezelésével az operációs rendszer sajátosságai miatt sajnos mindig is voltak problémák, mit többnyire csak egy totális agymosással, vagyis újraindítással lehetett megoldani.

application_resource_monitor2.jpg

Vagy az utóbbi időben az Application Resource Monitor nevű alkalmazással, amit a legújabb 7.1-es OS-ekb már gyárilag betettek, egyébként meg a BlackBerry Worldből lehet letölteni. Erről a hasznos kis appról írtunk már korábban, lényegében nem csinál mást, mint bezárja a pazarló, háttérben futó alkalmazásokat -- illetve eddig nem csinált mást.

Az új verzió -- ami egyelőre csak a Beta Zone-ban érhető el -- már a memóriatöredezettséget is érzékeli, és valamilyen úton-módon vissza tudja szorítani (hogy pontosan hogyan, azt nem köti senkinek az orrára a BlackBerry), illetve elég kézenfekvő módon szól, ha elfogyott a memória, és felajánlja a felhasználónak, hogy indítsa újra a telefont -- kösz szépen!

Akinek van elérésre a BlackBerry Worldhöz, elérheti a program 2.0-s tesztverzióját az alábbi linkről.

Nem is olyan régen - augusztus végén - számoltunk be nektek arról, hogy OS 7.1-es BlackBerrykhez elérhető az App World piactéren a RIM optimalizáló alkalmazása, az Application Resource Monitor, mely később a rendszerek integrált része lesz minden, egyébkén OS 7.1-kompatibilis készüléknél. A programot mi is használjuk nagyjából egy hónapja, azóta feltűnően keveset rakoncátlankodik nálunk a telefon.

Nem mintha korábban rendszeresen futottunk volna bele akadozásokba vagy rendszerlassulásokba, mindenesetre az Application Resource Monitor használatával semmiféle olyan jellegű problémát nem tapasztaltunk a telefonnal, mely bármilyen alkalmazás beragadásával, vagy a memória lassú, de biztos elapadásával lenne kapcsolatos (utóbbi jelenség a Java-alapú BlackBerryk egyik megkerülhetetlen, a rendszer működéséből eredő sajátja).

Aki tehát bármilyen OS7.1-es telefonnal rendelkezik, annak kifejezetten ajánljuk az Application Resource Monitort, azzal a tudattal, hogy ártani biztosan nem fog, ha netán nem is minden esetben használ. Ne feledjétek, hogy a program ingyenes, illetve beállítani sem különösebben bonyolult, szóval igazán nem ütközhet akadályokba a használata!

Mire vársz még, irány az App World!

Bár a BlackBerry App Worldben jellemzően ellenőrzött alkalmazások érhetők el, melyek működés közben kevés galibát okoznak, mindenkivel előfordulhat, hogy egy-egy rosszabbul megírt kód megakasztja a telefont, egyszercsak elfogy a memória, jöhet a reset, meg az akku kivétele és egyéb erőszakos cselekmények.

resource_monitor.jpg

Aki már unja ezt a procedúrát, és 7.1-es OS fut a telefonján, annak van egy jó hírünk: mostantól egy hasznos kis alkalmazás segítségével is kilőhetők a beragadt, rakoncátlankodó appok. Ráadásul a programot, nevezzünk nevén, az Application Resource Monitort a RIM fejleszti, és egyébként a legeslegújabb OS-ek integrált része is egyben. Akihez viszont még nem jutott el valamiért a legfrissebb 7.1-es frissítés, az telepítheti külön is az appgyilkos appot.

Az ingyenes Appliaction Resource Monitor letölthető az App World storefrontból, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével a mobiltelefonos App World kliens segítségével.

A RIM-nél minden bizonnyal láthatják, hogy a bizonyos körülmények közt egy napot sem elérő akkumulátoros rendelkezésre állással valamit kezdeni kell, hacsak nem akar a cég pótakkumulátorok értékesítéséből meggazdagodni. Először jött a 7.1-es OS-nél elérhető akkumulátorkímélő üzemmód, most pedig itt egy másik módszer, mely nemes egyszerűséggel kinyírja (bezárja) azokat az alkalmazásokat, melyek feleslegesen dolgoztatják a háttérben a processzort.

resource-monitor-3.jpg

Az Inside BlackBerry blog fejlesztőknek szánt kiadásában a jövőben megjelenő 7.1-es OS-verziókban lévő Application Resource Monitorról ír a gyártó, ez lesz hivatott arra, hogy figyelje a háttérben futó programok aktivitását, és figyelmeztesse a felhasználót, ha egy program megakasztja a CPU-t. aminek nagyon rövid távon végzetes következményei lehetne az akkumulátor kapacitására nézve. A rendszer automatikusan be lesz kapcsolva az újabb készülékszoftverekben, illetve ha úgy állítják be, magától is meggyilkolja a háttérben futó rakoncátlankodó appokat.

A felhasználó ha szeretné, egy listára felteheti azokat az appokat, melyeket békén szeretne hagyni, a szigorú ellenőrzés ezekre nem terjed majd ki. 

Már csak azokra az alkalmazásokra kéne kitalálni valami ellenszert, melyek működés közben szépen megeszik a memóriát, bár attól tartok erre kizárólag a BlackBerry 10 nyújt majd működőképes megoldást.