Hipp-hopp elröppent az egy hét, mely alatt a BerryBlog stábja jól megérdemelt pihenésére visszavonult a Jón-tenger fodros hullámai közé, olykor annak partjára - de inkább előbbi. Megpróbáljuk mielőbb felvenni a fonalat, és átnézni, mi minden történt, míg nem voltunk (a gyors hírszemle egyelőre azt mutatja, hogy nagy happeningről nem maradtunk le), és folytatni ott, ahol abbahagytuk.

A nyaralás egyébként mindenképpen szolgált egy fontos tanulsággal: 

Nem vagyunk függők.

A telefonunkat ugyanis az indulás napján a hajókabinban hagytuk, és legfeljebb csak esténként került elő, hogy megnézzük, kerestek-e minket aznap (szerencsére barátaink és kollégáink tiszteletben tartották, hogy pihenni mentünk, így békén hagytak minket). Ami tán még ennél is fontosabb: az adatforgalom mindvégig ki volt kapcsolva, és Wi-Fi hotspotokra sem vadászgattunk minden tavernánál, nem hiányzott sem a BBM, sem a Facebook, sem pedig az e-mailek.

És kibírtuk, sőt, jól éreztük magunkat! Köszönjük a tapsot, ezzel vége a foglalkozásnak, kávé és fánkok a sarokban.

Nektek sikerülne túlélni BlackBerry szolgáltatások nélkül egy hétig?

Ez a hét már a készülődés jegyében telt, ezért is olvashattok a megszokottnál kevesebb posztot a BerryBlogon, holnaptól pedig az első és egyetlen BlackBerry specifikus hazai blog stábja átvedlik matrózzá, és a Jón-tengeren tölt egy hetet egy vitorláson hánykolódva.

Ha minden jól megy, és nem válunk a cápák martalékává, vagy a görögök nem adnak el minket rabszolgának, július 11-én újra jelentkezünk, hogy ellássunk titeket a napi betevő információadaggal a BlackBerryk világából. Addig is vigyázzatok magatokra, nyaljatok sok fagyit, menjetek strandra, vagy még jobbat tudunk - menjetek ti is nyaralni!

Jó pihenést nektek, jó pihenést nekünk!

süti beállítások módosítása