Vannak, akik minden örömüket a személyes kapcsolattartásban lelik és lelkesen mennek a postára meg a telkócégekhez sárga csekkel és mindenféle ügyes-bajos dolgokkal, ha éppen nincs jobb dolguk és úgy hozza a sors. A telkócégeknek ez az időtöltés sajnos elég sok pénzbe kerül, hiszen boltokat kell fenntartani, ahová embereket kell ültetni, akiket időről-időre tovább kell képezni és pszichológushoz kell küldeni, hogy ne váljanak rövid távon dühöngő őrültekké. Logikus tehát, hogy amelyik szolgáltató csak teheti, az online vagy telefonos ügyfélszolgálatok felé próbálja terelgetni a népet, vagy azzal, hogy a személyes ügyintézést keményen megvámolja, vagy azzal, hogy kényelmesebbé teszi az online-t.

Ezt tette most a Magyar Telekom, mely Telekom fiók néven egykapus online ügyfélkezelő rendszert vezetett be weboldalán. Ez leginkább az online ügyfélszolgálatra való bejelentkezést teszi egyszerűbbé, különösen akkor, ha valaki több előfizetést is jegyez a nevén (például a családfő). Aztán az online ügyfélszolgálaton keresztül lehet kényelmesen számlát fizetni, meg szolgáltatásokat módosítani, már persze ha az adott szolgáltatás esetében ezt éppen hagyja a Telekom vadiúj, ám még mindig több sebből vérző rendszere (BlackBerry-szolgáltatásoknál például nem hagyja).

telekom_fiok.jpg

A Telekom fiókkal egyébként nem csak a mobil előfizetéseket lehet kezelni, hanem a vezetékeseket is, így ha valaki mindent egy lapra alapon kizárólag a Telekomnál játszik ügyfelesdit, mostantól mindent egy helyen intézhet. Alant a sajtóközlemény az új szolgáltatásról:

EGYSZERŰ ONLINE ÜGYINTÉZÉS: TELEKOM FIÓK!

 

Lényegesen egyszerűbbé válik az előfizetések kezelése és az online ügyfélszolgálat igénybevétele a Telekom mobil, otthoni, valamint üzleti előfizetéssel rendelkező ügyfelei részére.

 

Ezentúl nem kell fejben tartani különböző meglévő szolgáltatásaink azonosítószámait és jelszavait. A Telekom fiók létrehozása után elég email címünket, vagy Facebook fiókunkat és azok jelszavait használni ahhoz, hogy online intézhessük telekomos ügyeinket, és ha nem szeretnénk, ki sem kell lépnünk belőle.

Ráadásul az áttekinthető felületű, mobileszközökre is optimalizált, egykapus belépést biztosító Telekom fiókhoz tetszőleges számú előfizetés kapcsolható: így egyszerre kezelhetjük saját és családtagjaink otthoni és mobil előfizetéseit, valamint az üzleti előfizetéseket.

A Telekom fiók hatékony megoldást kínál arra az esetekre, ha például nagyobb adatcsomagot szeretnénk, készülékbiztosítást kötnénk, megnéznénk, mennyit netezett a gyermekünk, vagy befizetnénk a telekomos számláinkat. A különböző azonosítókat pedig nyugodtan elfelejthetjük: egy egyszerű belépéssel az összes Telekom fiókhoz rendelt előfizetésünket elérjük.

A Telekom fiókot könnyű létrehozni: egy meglévő előfizetés kapcsán az online ügyfélszolgálaton keresztül, vagy akár abba be sem lépve is ki lehet alakítani, és azt követően, jelszó megadásával kapcsolhatjuk hozzá a különböző előfizetéseket.

A Telekom fiók használata a KKV és a nagyvállalati ügyfeleknek is egyaránt lehetséges, a fiók a belépést biztosítja, miközben az üzleti online ügyfélszolgálat felület működése és funkciói változatlanok maradnak.

További információ a www.telekom.hu/tajekoztatok/telekomfiok oldalon vagy ebben a kisfilmben található.

Nemrég bemutattam nektek egy egyszerű kis appot, az EasyTune-t -- az alkalmazást online zenehallgatásra használhatjátok a BlackBerry 10-es készüléketeken, pont mint a nálunk a Telenor révén eléggé ismertté vált Deezert. Most itt egy az EasyTune-hoz kísértetiesen hasonló, de még jobb kezelőfelülettel rendelkező, ugyanarra a célra használható natív app, a Skooday.

skooday.jpg

A Skooday-jel szintén hatalmas zenekatalógusból, több millió zeneszám csemegézhetsz, ráadásul ezért egy fillért sem kell fizetned, cserébe viszont csak az interneten keresztül hallgathatod meg a zenéket, letölteni nem tudod őket a BlackBerrydre. Úgyhogy azt javaslom, inkább csak Wi-Fi lefedettség esetén használd a szolgáltatást, ha nem akarod a havi adatforgalmi keretedet két Rhiannára vagy Muse-ra beváltani (kinek mi jön be, ugye).

A Skoodayt megtalálod a BlackBerry Worldben az alábbi linken keresztül -- mondtam már, hogy az alkalmazás letöltése és használata teljesen ingyenes?

Becslések szerint mintegy 100 millió dollárt fizetett a RIM az ír NewBay megszerzéséért, ami nagyjából a cég másfél heti készpénztermelő képessége -- jelentős tétel, de nem fogja megerőltetni a vállalat pénzügyeit.

A NewBay olyan informatikai megoldásokat kínál mobilszolgáltatók számára, amelyekkel azok különféle online tárhely és szinkronizációs szolgáltatásokat kínálhatnak ügyfeleiknek a hálózaton keresztül. Ezek közé tartozik például fényképek megosztása, telefonkönyv lementése és szinkronizációja, az üzenetek összesítése és kezelése, vagy a közösségi hálózatok összesítése egyetlen, könnyen áttekinthető hírfolyamba.

Az ír vállalat mindezt képes felhőszolgáltatásként kínálni a telkóknak, integrálódva azok rendszerébe, vagyis azoknak nem kell beruházniuk az IT-infrastruktúra bővítésébe sem, és gyorsabban be is tudják vezetni ügyfeleiknek. A NewBay fejlesztői eszközöket is biztosít, ha a szolgáltató szeretne saját alkalmazásokat, amelyek a NewBay cloudplatformján futnak. (Cloudnak nevezzük mostanság azokat az online IT szolgáltatásokat, legyen szó tárhelyről, számítási kapacitásról, vagy távolban futó szoftverek igénybevételéről, amelyeket az ügyfelek egy könnyen kezelhető önkiszolgáló "webshop" felületen keresztül vehetnek igénybe, és a felhasználás mértékében fizetnek -- bankkártyával. Erre a legjobb példa az Amazon EC2.)

Az alig 9 éves NewBay ilyen modellben mintegy 80 millió előfizetőt szolgál ki telkókon keresztül, ami valahol egészen megdöbbentő szám egy ilyen fiatal cégtől.

A RIM egyelőre nem részletezte elképzeléseit, de a csapásirány egészen nyilvánvaló: a blackberrysek megszereztek egy olyan platformot, amelyre alapozhatják a BlackBerry appok, tartalmak terjesztését, és az online szolgáltatásokat, mint amilyen az iTunes/iCloud kombója is. Ami egyelőre nem világos, hogy a RIM folytatja-e a NewBay piaci stratégiáját ahol a telkók a saját márkanevüket használták ezekre a szolgáltatásokra, vagy a jövőben a BlackBerry márkacsaládba kerülnek bele.

A lépés szerintem egyértelműen az egyéni, az okostelefonokra és internetre rágyógyult fogyasztókat célozza meg, de az olyan okosságok, mint a tartalmak több okostelefon és PC közti szinkronizáció, vagy a PC-ről történő menedzselés, a céges felhasználásra számára is vonzó lehet, ha a BlackBerry név garantálja a bizalmat.