Jövő héten kezdődik a BlackBerry World, amin várhatóan egy rakás új készüléket bejelent majd a RIM (köztük alighanem a touch-QWERTY hibrid Bolddal), illetve továbbiak derülnek ki arról, hogy az eddig nyilvánosságra került részleteken túl (szebb ikonok, digitális iránytű, QpenGL-támogatás, új BBM/Facebook/Twitter kliensek stb.) pontosan mit tud majd az újdonságokra fejlesztett OS, amiről eddig azt hittük, hogy 6.1-es verziószámmal érkezik.
A CrackBerry szerint azonban a RIM az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát, így a 6.1-es kiadásból állítólag semmi nem lesz, egyből a 7-es verzióra ugrik majd az OS-számozás. Mindez annak ismeretében érdekes, hogy korábban az OS7 kapcsán már a QNX-et emlegették a kanadaiak háza táján, vagyis a RIM eredetileg a hetes verzióval szakított volna a régi gyökerekkel, és tért volna át a PlayBooknál első alkalommal használt platformhoz.
Na, mindenesetre ez érdekes hír, bár végülis sokat nem oszt, nem szoroz, milyen verziószámot írnak a fejlesztők az OS mellé, a lényeg, hogy működjön minden, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Az viszont annál több felhasználót érdekelne, hogy a jelenlegi BlackBerryk közül akkor most melyikre is lehet majd telepíteni az OS6.1-et OS7-et - ez is kiderül talán a jövő héten.
Via CrackBerry.
Történelmi pillanatot élünk kérem, a mai nappal megkezdődik a RIM első tabletjének, a PlayBooknak a forgalmazása a tengerentúlon. Bár most még ott a legtöbben az igazak álmát alusszák, mi már azt a napot ünnepeljük, amikor újabb kihívó érkezik a tabletek jelenleg meglehetősen egypólusú mezőnyébe. Hogy sikeres lesz-e végül a termék, azt majd az idő eldönti, bár tény, hogy sokan már most a bukását vizionálják (többnyire anélkül, hogy valaha láttak volna PlayBookot).
Többen hajlamosak megfeledkezni arról a tényről, hogy a PlayBookkal egy vadonatúj platform is érkezik a mobileszközök szegmensébe (mármint a mobil megoldásoknál vadonatúj, egyébként valójában meglehetősen komoly múltra tekint vissza). Ez a QNX, amely nem csak a PlayBookon, hanem később a jelenleg java-alapú BlackBerryken is megjelenik majd.
Minden jel arra utal, hogy a RIM kezd lassan rádöbbenni arra, hogy ha nem mozdul időben, könnyen a Nokia sorsára juthat - szerencsére a cég egyre több olyan stratégiai döntést hoz, mely segítheti a felemelkedést. Ezek közé sorolható az androidos alkalmazások portolása QNX-re, vagy akár a szolgáltatások kiterjesztése más platformok felé, de éppen az is, hogy a cég a konkurenseihez hasonlóan egy platformra kíván csak fókuszálni a jövőben.
A BlackBerry OS ideje - legalábbis ahogy ebben a formában létezik - lejárt, ezt már hónapokkal ezelőtt világossá tették a RIM-nél, az operációs rendszer a soron következő 6.1-es verzióval elérheti a határait. A kanadaiak techológiai igazgatója, David Yach egy tegnapi belsős fejlesztői konferencián beszélt a platformokat érintő stratégiai tervekről.
Ahogy a titkos katonai hadműveleteknek, úgy a RIM stratégiai irányának is van kódneve, ez a Highlander, és az itthon Hegylakóként vetített film sajátos filozófiájára ("csak egy maradhat") épül. Valójában persze semmi korszakalkotót nem talált ki a RIM, egyszerűen arról van szó, hogy amint azt eddig is tudtuk, a jövőben minden eszköz QNX-re fog épülni, ezzel lényegében egy olyan egységes ökoszisztémát teremt a gyártó, mint az Apple az iOS-szel.
És hogy mindezt mikorra? Előbb még az OS 6.1 megjelenésére számíthatunk, talán valamikor még az év első felében, a várhatóan már QNX-alapú OS 7 csak 2012-ben várható, alighanem valamikor az év elején. Izgatottan várjuk mindkettőt.
Via BerryReview.
Azt ugyebár eddig is tudtuk, hogy idén egy csomó új BlackBerry láthat napvilágot (ha jól számoljuk, szám szerint legalább öt), illetve az új típusokkal együtt érkezik a BlackBerry OS 6.1-es verziója, ami remélhetőleg néhány korábbi modellre is applikálható lesz. Most viszont az N4BB jóvoltából részletesebb betekintést kaphatunk abba, hogy pontosan mit is tervez a RIM szoftverszinten az idén:
A fenti ábrán a legérdekesebb részlet minden kétséget kizáróan a "BB7 SN Core integration", vagyis vélhetően a BlackBerry OS7 érkezése, vagy annak legalábbis az előkészületei. Ez valamikor október-november tájékán várható, és bár ezzel kapcsolatos részletek nem szerepelnek a roadmapben, alighanem ez lesz az első QNX-alapú BlackBerry OS, mely egy új korszakot nyithat meg a RIM történetében.
Bár a gyártósorok a hírek szerint már üzemelnek, vagy legalábbis nagyon hamar üzembe állhatnak, egyelőre még nincs véglegesítve a PlayBook rendszerszoftvere, illetve a felhasználói felület, legalábbis erre utal egyebek mellett, hogy egy tegnapi, fejlesztőknek tartott San Francisco-i rendezvényen mutatták csak meg először, hogy a PlayBook hogyan működik majd portré üzemmódban (és tényleg, ha jobban belegondolunk, az eddigi demókon csak tájképmódban használták az eszközt). Wow, éppen ideje volt!
Az Engadget beszámolója szerint emellett a RIM teamjét erősítő, nemrég felvásárolt UI-fejlesztőcsapat, a TAT (the astonishing tribe) jelenleg is gőzerővel dolgozik azon, hogy a PlayBook kezelőfelületének gesztusvezérlése pontosan hogyan is működjön. Mint tudjuk, a RIM tabletjének egyik fontos megkülönböztető jegye lesz, hogy a 7 hüvelykes kijelzőt körülölelő keret is érintésérzékeny lesz, vagyis ha a felhasználó ezen a felületen matat, azzal befolyásolhatja az eszköz működését.
Tegnap a Boy Genius Report ismét előszedte a fiókból az először tavaly decemberben felkapott pletykát, miszerint a RIM a QNX-es eszközökön (tehát a PlayBookon és az újabb platformra épülő BlackBerryken) alkalmazásszinten elméletileg nyújthatna bizonyos fokú Android-kompatibilitást:
Nem először hallani pletykákat és találgatásokat arról, hogy a RIM azt fontolgatja, hogy a jövőben megjelenő QNX-es megoldásait (az első ilyen eszköz a hamarosan megjelenő PlayBook lesz) bizonyos szinten Android-kompatibilissé teszi, vagyis a tableteken és okostelefonokon olyan alkalmazásokat is lehet majd futtatni, melyeket eredetileg androidos készülékekre fejlesztettek. A RIM ezzel egycsapásra kiszélesíthetné a különböző mobilkommunikációs eszközeihez jelenleg elérhető, meglehetősen szegényes alkalmazásválasztékot, más kérdés, hogy az implementációnak több buktatója is lehet, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a kanadaiak érdekeit szolgálja az efféle nyitás.
A találgatások alapját legfőképpen az adja, hogy a RIM korábban megerősítette: a QNX platformon az alkalmazások visszamenőleges kompatibilitása érdekében Java VM futtatási környezetet is biztosít majd, így az App Worldben elérhető programok nagy része, valamint a vállalatok saját fejlesztésű alkalmazásai minimális módosítás árán futtathatók lesznek majd az új eszközökön is. A Boy Genius Report tegnap biztos forrásra hivatkozva állította, hogy a kanadai cég az Android operációs rendszernél is használt Dalvik VM-et fogja választani erre a célra, ami - legalábbis elvileg - lehetőséget adna arra, hogy a Google mobil operációs rendszerére írt alkalmazások jó része a BlackBerryken is használható legyen...
További részletek magyarul a HWSW-n.