Viszonylag ritkán szoktam itt a BerryBlogon foglalkozni a különböző mobilszolgáltatók díjcsomagjaival, kivéve persze, ha azoknak a díjcsomagoknak valamilyen módon közük van a BlackBerryhez, de most mégis kivételt fogok tenni, ugyanis egy nagyon érdekes, és első ránézésre kedvező trend van kialakulóban az ősszel a szolgáltatóknál: Egyre inkább úgy tűnik, hogy a korlátlan beszédperceket és SMS-eket biztosító tarifák ide is begyűrűznek, és közben szép lassan mindenki számára elérhetővé válnak -- erről pedig érdemes egy okostelefonokkal foglalkozó blogon több szót is ejteni.

A belföldi hálózatokba irányuló korlátlan beszédpercek a Vodafone RED tarifákkal jelentek meg tavaly Magyarországon, egyébként éppen egy éve. A tavaly bemutatott RED Standard és RED Super tarifák után a Vodafone mától elérhetővé tette az olcsóbb RED Basic csomagot, ami 9990 forintba kerül havonta, illetve a RED Standard mostantól Plus néven fut. A cég emellett két, olcsóbb tarifával is jelentkezett, ebből az egyikkel a vodás ügyfelek hívhatók korlátlanul, a másik egy kedvező árú alapcsomag.

A matek a Vodafone RED Basic és Plus esetében a legegyszerűbb, ennél a két tarifánál mindenhová ingyen lehet telefonálni és SMS-t küldeni, fontos azonban, hogy a korlátlanság csak belföldön és az alapdíjas irányokba (beleértve a mobilhálózatokat) érvényes, és az adatforgalom nagyon is korlátozott -- előbbinél 500, utóbbinál havonta 2000 MB áll rendelkezésre a csomagba foglalva.

Az 4990 forintba kerülő Go+ csomagnál a korlátlanság csak hálózaton belülre érvényes, hálózaton kívülre 150 perc VAGY SMS áll összesen rendelkezésre egy hónapban. Az adatmennyiség itt is 500 MB, mint a Red Basicnél. A sima Go csomag 2690 forintért 100 perc vagy SMS használható fel, minimális, 150 MB-os adatforgalmi kerettel. 

vodavstelenor.jpg

Az új Vodafone tarifák bejelentésére gyakorlatilag azonnal reagáltak a Telenornál is, ahol hogy, hogy nem pont a vodás sajtóeseményt követő percekben sikerült bejelenteni a Flow 1, a Flow Total1 és a Flow Total 2 tarifákat. Amikben az a szép, hogy szinte egy az egyben másolatai a versenytárs ajánlatainak: a Flow 1 például egy ezer forinttal drágább Go+, a Flow Total1 teljes egészében a RED Basicnek felel meg, a Flow Total 2 pedig egy RED Plus, havi négyezer forinttal drágábban. Ha elfogy a csomagban foglalt perc, elég durva percdíjakkal (40 Ft) kell számolni, szóval nem árt figyelni

Lassan kezd már kicsit sok lenni a számokból és az adatokból, úgyhogy gyorsan a lényegre térek: jelenlegi tudomásom szerint egyik tarifa sem tartalmaz BlackBerry adatforgalmat, vagyis nincs hozzáférés a blackberry.net APN-hez, ami a régebbi készülékek tulajdonosai számára nem túl jó hír, hiszen nekik pluszban ki kell fizetni a BlackBerry szolgáltatás árát is a díjcsomag havi díján felül. Az új BlackBerryknél, tehát a Z10-nél, a Q10-nél vagy a Q5-nél (és a hamarosan érkező Z30-nál) azonban más a helyzet, hiszen ezek sem a Vodafone-nál, sem a Telenornál nem igényelnek külön BlackBerry-előfizetést a működéshez.

A Vodafone új tarifáiról itt találsz információkat.

A Telenor Flow tarifákról itt vannak a részletek.

A Vodafone szerint új időszámítás indul a hazai mobilkommunikációban a korlátlanságot biztosító Vodafone RED tarifákkal. A SmartEast ott volt a díjcsomagok bejelentésén és persze az utána tartott bulin is.

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

Tegnap nagy dirrel-durral bemutatkozott a Vodafone legújabb lakossági mobiltarifa-családja, a RED, mely tényleg egyedülálló és igazán hiánypótló a magyar mobilszolgáltatók körében. Aki nem hallott volna róla, a RED lényege, hogy korlátlan percet lehet vele havonta telefonálni, meg korlátlan SMS-t lehet vele küldeni, illetve a drágább csomaghoz van egy csomó hasznos extra, például olyan készülékbiztosítás, ami lopás esetén is térít.

vodafone_red.jpg

A díjcsomagokban típustól függően 2-4 GB adatforgalom lett integrálva, de elsőre nem tiszta, hogy ez BlackBerry APN-en keresztül is felhasználható-e. Mivel ott voltunk a szolgáltatást bejelentő tegnapi sajtótájékoztatón, ezért megkérdeztük a legilletékesebb embert, Richard Sherwoodot, a Vodafone lakossági szolgáltatások üzletág-igazgatóját arról, milyen viszonyban vannak a RED tarifák és a BlackBerryk.

Sajnos kevés jó hírünk van, a tarifák nem kompatibilisek a BlackBerrykkel, vagyis a 2-4 GB adatmennyiség BlackBerry adatforgalomra egyáltalán nem használható. Így aki díjcsomagba integrált BlackBerry szolgáltatást szeretne, az kénytelen továbbra is a Matrix 4, vagy annál drágább tarifákat választhatja, ezek viszont nem tartalmaznak korlátlan beszélgetést, vagy SMS-t.

Semmi sem tökéletes...

Címkék: vodafone red
süti beállítások módosítása