...Csak éppen nem Magyarországon, hanem a szomszédos Romániában, ami persze adhat némi okot a bizakodásra itthon is, vagyis előbb-utóbb várható, hogy a legújabb nyomógombos BlackBerry bekerül a piros szolgáltató kínálatába nálunk is. Vagy ha más nem, a magentásokhoz. 

keyone_black.png

A KEYone (illetve úgy általában véve minden okostelefon) sikerének egyik sarokköve, hogy a mobilszolgáltatókkal sikerül-e zöld ágra vergődnie a gyártónak, amire a TCL hátterével nyomuló BlackBerry Mobile-nak lényegesen jobb sanszai vannak, mint az utóbbi években bármikor voltak a BlackBerrynek. Persze ez ez iszonyú kemény üzlet, ahol senki nem szeret sokat engedni, talán ennek is köszönhető, hogy a KEYone szolgáltatói ára Romániában annyi lett, amennyi. 

Vagyis egy összegben 169 euró, plusz havi 50 euró a szolgáltatásért két évig.

Ez átszámítva nagyjából annyit tesz, hogy a kasszánál cirka 53 ezer forintot kell kifizetni, míg a havi díj uszkve 15 ezer forint -- ezért egyébként korlátlan beszéd jár belföldön és az EU-ban, valamint 8 GB-nyi adatkeret. Nyilván ennél olcsóbb tarifával is megvehető majd a telefon, csak akkor az egyszeri költség emelkedhet meg jelentősen.

A KEYone forgalmazása június 6-án kezdődik a román Vodafone-nál.

süti beállítások módosítása