Ideje lassan hozzászokni, hogy a mobilszolgáltatók marketingtevékenysége sok esetben a mai napig képtelen túllépni a készülékakciók mindenáron történő nyomatásán. Mondjuk ez kicsit olyan tyúk-tojás esete, nyilván megvan ennek az oka, az egyszeri előfizető ebből ért: 0/1/10 forintért okostelefon, na annyuk, akkó irány a Telenor!

telenor_z10_smarttarifa.jpg

Mert most éppen a Telenor nyomja (megint) a 0 forintos akciót, és lám-lám a Z10-et is meg lehet venni ennyiért a szolgáltatónál. Jól hangzik? Perszehogy! De azért ne örülj annyira, még véletlenül sem kapod meg a telefont ingyen, hiszen ahhoz, hogy ennyiért hazavidd a készüléket, egy havi (figyelem, havi!) 30 ezer forintba kerülő tarifára kell leszerződnöd két évig. Vagyis két év alatt uszkve 720 ezer forintot fogsz majd leszurkolni a Telenornak a telefonért meg a szolgáltatásért együtt.

De azért ne legyünk igazságtalanok, ezért cserébe kapsz havi 1400 lebeszélhető percet (most azt az egyszerűség kedvéért inkább ne firtassuk, hogy ennek csak egy részét használhatod arra, hogy a T-Mobile-os vagy vodás ismerőseiddel beszélj) és 8 GB adatforgalmat. Vagyis két év alatt összesen több mint 23 napot telefonálhatsz és van 192 GB adatforgalmi kereted is -- ha éppen erre van szükséged, lelked rajta, még akár jól is járhatsz az ajánlattal, de azért azt tanácsolom, inkább ne számolj utána, hogy a végén mennyibe fog kerülni ez az egész okostelefonosdi.

Azért annyit még így kiszámoltam itt nagy sebtiben búcsúzóul, hogy 720 ezer forintért majdnem öt Z10-et tudsz venni magadnak a Telenornál kártyás csomagban, vagyis elláthatod az egész családot, már ha történetesen amúgy is telenoros mindenki. Ráadásul egymással még akár ingyen is tudtok beszélni, hiszen ott a számlás szolgáltatásokhoz kínált Családi Csomag. Már csak valahogy számlássá kell konvertálni a pre-paid kártyákat.

Rohadjak meg, ha tudom ezt követni, sokkal egyszerűbb, hogy nulla forinté' van minden mobil, nem?

Ha emlékeztek rá, múlt héten elég meglepő felfedezést tettünk a Telenor weboldalán: mind a netshopból, mind az árlistából eltűntek a BlackBerryk. Már akkor is sejtettük, hogy ez nem lehet más, csak valami fatális félreértés vagy adminisztrációs probléma, végülis ez a sejtésünk be is jött, a szolgáltató karácsonyi akciója kavart be egy kicsit. De semmi pánik, hamarosan megint ott lesznek az árlistán a RIM készülékei, legalábbis ezt mondta nekünk a szolgáltató sajtósa.

telenor_tarifak.jpg

A helyzet azért igen kacifántos, mivel a Telenornak jelenleg egyetlen olyan, adatforgalmat is tartalmazó kurrens tarifája sincs, mely képes lenne együttműködni a BlackBerry Internetszolgáltatással. Ha megnézitek a szolgáltató letölthető árlistáját, az árak ezekhez a tarifákhoz (Smarttarifa) vannak feltüntetve, márpedig abban van valami, hogy csúnya dolog lenne úgy rátukmálni az új BlackBerry-vásárlókra ezeket a tarifákat, hogy aztán az előfizetők nem tudják használni a BlackBerry-szolgáltatást.

Mondjuk tegyük hozzá, hogy ha a másik két szolgáltatónak sikerült megoldania, hogy a BlackBerry APN vígan megvan a bundled csomaggal (lásd T-Mobile Mozaik és Vodafone Mátrix tarifák), akkor valószínűleg a Telenornál is menne, más kérdés, hogy valamiért mégsem megy. De mindenesetre reméljük, hogy az illetékesek már dolgoznak az ügyön, mert a Smarttarifa (Extra) család amúgy nem rossz és a Telenor szolgáltatásaival amúgy nincs gond, biztosan szívesen használnák a BlackBerry-tulajok.

Úgy látszik így az ősz tájékán mindenkire rájött az újíthatnék a szolgáltatók közül, itt van mindjárt a Telenor, mely a teljes lakossági díjcsomag-kínálatát lecseréli szeptembertől. Igaz, a jelek szerint egyikbe sem raknak BlackBerry Internetszogláltatást, sőt, nagyon úgy tűnik, hogy nem is lehet rendelni az új, adatforgalmat is tartalmazó tarifacsomagokhoz BIS-t. Puff neki.

telenor_logo_black.jpg

Akit érdekel, az új tarifacsaládot csakúgy mint régen, két részre fogják osztani, a Klasszik díjcsomagok csak beszédforgalmat és SMS/MMS-küldést tartalmaznak, míg a Smarttarifa (!!!) díjcsomagokhoz adat is jár. A fenti okokból kifolyólag a Klasszik csomagok mellé érdemes BIS-t venni, esetleg kiegészítve valamelyik Mobil Online csomaggal, aminek ellenben fel lehet használni a teljes adatforgalmi keretét BlackBerry APN-en keresztül is.

Ehhez persze meg kell rendelni még pluszban a BlackBerry Internet Solution névre keresztelt BIS-t, aminek a havi díja jelenleg 2100 forint a szolgáltatónál. A legolcsóbb Klasszik díjcsomag egyébként 1690 forintba kerül, úgyhogy a BlackBerry adatforgalom ilyenkor önmagában drágább, mint a hang előfizetés, elvileg 150 megabájtos havi korláttal, ami BlackBerryknél szinte egyet jelent a korlátlan használattal.

süti beállítások módosítása