A BB10-es korszak előtt ha valaki BlackBerryt akart használni egyéni előfizetőként, nem volt könnyű helyzetben, különösen nálunk, ahol a RIM készülékei inkább a céges ügyfeleknél landoltak. Aztán jött a BlackBerry 10 és a nagy pálfordulat: nem kell többé a telefon minden funkciójához feláras BlackBerry-szolgáltatást, vagyis BIS-t igényelni. Sőt, a BIS-t a régi formájában tulajdonképpen el is felejthetjük az új készülékek esetében. Elsőre egyszerűen hangzik, nem igaz? Hát nem az.
Anélkül, hogy nagyon belemennék a részletekbe, annyit érdemes leszögezni, hogy az új, BB10-es telefonok egészen más architektúrára épülnek elődeikhez képest, melyek működéséhez éppúgy szervesen kapcsolódott, éppúgy kötelező kritérium volt a BlackBerry-szolgáltatás, mint a térerő. A BIS több (volt) egyszerű adatcsomagnál -- egy komplex háttérrendszerről van szó, melyhez a telefonok szuperbiztonságos kapcsolattal csatlakoztak, mely tömörítve küldte az adatot és egyebek mellett a push e-mailt kezelte.
A BB10 esetében ebből gyakorlatilag semmi nem maradt meg a régi formában, a szolgáltatás azonban a régi telefonokon tovább él változatlanul, a díja pedig jobb esetben be lett építve bizonyos tarifák havi díjába (lásd Vodafone és T-Mobile), rosszabb esetben fizethet érte az ügyfél havi 2500 forintot (mint a Telenornál). A BIS jövőjének feszegetése mind a mobilszolgáltatók, mind a BlackBerry számára ezért rendkívül érzékeny kérdés, talán nem véletlen, hogy utóbbi a BB10 bejelentését alatt a szolgáltatásokról nem is szívesen beszélt.
A mobilszolgáltatók számára a BlackBerry szolgáltatás elhagyása lakossági, kis üzleti oldalon tulajdonképpen felfogható pozitív változásként is, egy nyűggel kevesebb, csakhogy a szolgáltatók bevételi oldalán is jelentkezik némi bevételi űr a BIS szanálása után.
Talán nem véletlen, hogy a T-Mobile úgy döntött a BB10 bevezetése kapcsán, hogy ragaszkodik ezekhez a bevételekhez, pláne mivel a BBM (aminek a használatához egyedüliként szükséges a BIS) ingyenes HD-hívást biztosít mobilhálózaton is két BB10-es készülék közt, vagyis egy családi, kisvállalati flotta hülye lenne a drága GSM beszélgetést választani a BBM helyett.
Ettől függetlenül úgy látom, hogy a T-Mobile BB-szolgáltatás termékstratégiája a jelenlegi formájában kissé azért zavaros, és egyszerre diszkriminálja negatívan a régebbi BlackBerryk tulajdonosait, valamint az új, BB10-es készülékeket választókat. Az alapproblémát az jelenti, hogy a szolgáltatónál jelenleg mindenki ugyanazért a BIS-ért fizet, csakhogy az új készüléken ez jóval kevesebb előnnyel kecsegtet (lényegében egy BBM-hozzáférést ad csupán, legalábbis ez az előfizető számára az egyetlen szembetűnő hozadék), mint a régieknél, a régi BB-k tulajdonosai pedig azért szívhatják a fogukat, mert az újabb készülékeket vásárlók közül aki nem BBM-ezik, annak tulajdonképpen semmi szüksége a BIS-re. A helyzetet azért némileg bonyolítja, hogy a T-Mobile jó érzékkel megnövelte 1 GB-ra a havi BIS adatforgalmi keretet májustól, ezzel a havi 690 forintba kerülő BIS3 a legjobb ár/érték arányú mobilnet-opcióvá avanzsált a teljes magyar mobilpiacon.
Ez utóbbi megközelítés alapján a Vodafone és a Telenor hozzáállása talán még jobban diszkriminálja a régi (lojális) BlackBerry-ügyfeleket, hiszen egy Z10/Q10/Q5 felhasználónak az égvilágon semmi pluszt nem kell semmiért fizetnie, elég bármilyen mobilnet-szolgáltatás, és jónapot (igazából ez sem kötelező, hiszen a telefon összes adatfunkciója Wi-Fi-n is vígan elmuzsikál). Régi BB-ügyfélként meg derekasan csengetheted az ezreseket havonta a szolgáltatásért.
Ez a kétségtelenül igazságtalannak tűnő helyzet tartok tőle csak a régi BlackBerryk teljes eltűnésével, vagyis a teljes platformváltás után fog minden szempontból megoldódni, ergo pár éven belül biztosan nem várható a BIS felszívódása. A konstrukciók azonban jelentősen átalakulhatnak, így egyre több mobilnet-csomagba kerülhet be alapszolgáltatásként a BIS, ami talán az arany középút lehet ebben a helyzetben. Hogy aztán később, a BIS tényleges nyugdíjazása után mi lesz a BlackBerry rendszerét működtető adatközpontokkal, nem beszélve a szolgáltatásból származó bevételről, az megint jó kérdés, de ez legyen a kanadaiak (meg a részvényeseik) baja.
Ami pedig a mi kis mikrokörnyezetünket illeti, talán a T-Mobile-nak ideje lenne átkeresztelnie, vagy jobban megkülönböztetnie a régi és az új BlackBerryk mellé kínált szolgáltatásait, mert a mostani, egységes elnevezés okozhat némi zavart a fejekben.