Ma, azaz 2013. január 11-én nagyjából 9:20 és 13:20 közt megszűnt a kapcsolat a Vodafone csoporthoz tartozó mobilszolgáltatók és a BlackBerry NOC-ok közt. Ez több millió BlackBerry-felhasználót érintett.
Ma, azaz 2013. január 11-én nagyjából 21:30-kor, tehát 12 órával később a RIM részvényeinek árfolyama +13,3 százalékon áll a tegnapi záróárhoz képest, és ismét közel jár ahhoz, hogy átlépje a 14 dolláros határt.
Egyrészt a fene sem igazodik ki ezen a hülye tőzsdén. Másrészt ebből következően három nap alatt 13 százalékkal nőtt anyám befektetésének az értéke...
Aki figyelemmel követi a Research in Motion tőzsdei szereplését, illetve üzleti eredményeinek alakulását, az bizonyára tisztában van vele, hogy a társaság számára december 21 alighanem fekete péntekként vonulhat be a történelemkönyvekbe. Szerencsére a befektetőknek jó karácsonyuk lehetett, mert a tegnapi tőzsdenyitást követően ha nem is kezdett szárnyalásba, de legalábbis magához tért a papír a New York-i kereskedésben.
Mint említettem volt, nem vagyok tőzsdei szakember, nem úgy, mint Somi András, aki a KBC Equitas vezető elemzőjeként értékeli a helyzetet kissé negatív felütésű, "Meddig bénázhat még a Research in Motion?" című posztjában. András véleménye szerint a RIM kommunikációs bakit követett el a csütörtöki gyorsjelentést követő befektetői tájékoztatón, amit a tőzsde a több mint 20 százalékos részvényár-eséssel "jutalmazott" -- némileg túlreagálva a bejelentés horderejét.
A cég a csütörtöki gyorsjelentés után közölte, hogy az egyik legfontosabb létfenntartó bevételi forrása, a szolgáltatási bevétel jelentős átalakulás, és leginkább komoly visszaesés elé néz, miután januártól megváltozik a díjstruktúra, és csak a "prémium" szolgáltatásokért fizetnek majd az ezt igénylő partnerek. Az elemzők hiába kérdezgették, hogy akkor ez mit is jelent pontosan, annyi választ kaptak, hogy nyugi, majd kiderül, amikor jönnek az új termékek.
A poszt amúgy jól szemlélteti azt is, hogy a RIM árbevételének alakulásában mennyire, milyen arányban játszott közre a hardver értékesítésből és a szolgáltatásokból származó bevétel, és hát valóban, jól látszik, hogy a szolgáltatás növekvő tendenciában képviseli magát a grafikonokon. Egy ilyen helyzetben nem csoda, hogy idegesen reagálnak a befektetők bármiféle olyan jellegű kommunikációra, mely alapján veszélyben látják a szolgáltatásokból származó bevételt.
Temetni persze kár lenne még mindig a RIM-et, mert általában akkor jön a nagy feltámadás, amikor elkezdik rálapátolni egy cégre a földet. A zavarbaejtő viszont az, hogy 9 hónappal ezelőtt is úgy tűnt, már annyira negatív a környezet, annyi minden rossz történt, hogy jöhet a fordulat, hamarosan itt az új oprendszer, új termékek. Pont mint most.
András véleményét részben osztom, valóban botorság lenne temetni a RIM-et, már csak azért is, mert a cég továbbra is egy jó nagy hegynyi pénzen (konkrétan 2,9 milliárd dolláron) ül, az előfizetői bázis pedig bár tetőzni látszik, a fejlődő piacokban még mindig van tartalék. A kilenc hónappal ezelőtti állapothoz képest pedig annyit mindenképpen változott a helyzet, hogy a Q1/13-as rajt továbbra is sziklaszilárdnak látszik, a készülékek már a csőben vannak (igaz egyelőre nem tudni, mi lesz annak a pálfordulásnak a hatása, ami azt eredményezi, hogy a RIM is a full touch eszközökre helyez majd nagyobb hangsúlyt a QWERTY-s telefonok kárára).
A szoftveres fejlesztői környezetek készen állnak, a szolgáltatók pedig javában tesztelik a telefonokat és az operációs rendszert -- nem mellékesen próbálják a RIM-mel közösen kisakkozni, hogyan is lehetne a szolgáltatást úgy beárazni, hogy mindenki jól járjon a végén.
Ha tőzsdei tanácsadó, vagy elemző lennék, most mindenképpen nyomnék egy "hold"-ot (szaknyelven tartás) a RIM papírjaira, aztán január 30-tól meg kezdődhet megint a rali.
Kezdjük a makacs tényekkel: a RIM részvényeinek árfolyama tegnap a New York-i és a torontói értéktőzsdén egyaránt több mint 22 százalékot vesztett az értékéből. A pénteki eséshez hasonló mértékű buktára utoljára 2008-ban volt példa, akkor értéktelenedett ennyit egyetlen nap a papír. Pedig novemberben olyan komoly erősödésbe kezdett az árfolyam, amivel a szkeptikusok és a megrögzött RIM-temetők sem tudtak hirtelen mit kezdeni. Aztán jött a december 20-i negyedéves gyorsjelentés.
Nem vagyok tőzsdei szakember, de így sem nehéz rájönni, mi az oka az igen jelentős buktának. Nem, nem a 114 millió dolláros veszteség, nem az egymillió felhasználó elvesztése, nem a csökkenő eladások. Thorstein Heins a befektetői konferencián közölte, hogy a szolgáltatásportfólió a BB10 rajtjára átalakul majd, és lesznek olyan, korábban fizetős BB-szolgáltatások, amiket ingyenesen lehet majd igénybe venni. Puff neki, erre aztán minden részvényes azonnal a pénztárcájához kapott, illetve hívta a brókerét, hogy azonnal adja el a RIM papírokat.
Tény, hogy a kanadaiak szép kis summát kasszíroznak a szolgáltatások (BES/BIS) után, konkrétan az árbevételük 30-40 százaléka innen származik, a legutóbbi negyedévben például egymilliárd dollár körül termelt ez az üzletág. Ez tehát komoly pénz, nem lenne jó elveszteni. Csakhogy a RIM nem fogja elveszteni, legalábbis ezt bizonygatta még tegnap egy interjúban Thorsten Heins, más kérdés, hogy azt egyelőre senki nem tudja, hogy ki és miért fog pontosan fizetni, illetve ha az ügyfelek nem fizetnek a szolgáltatásokért, akkor mégis ki fog helyettük fizetni.
Az ügyben van még egy rendkívül bosszantó ellentmondás. Nevezetesen ennek az egyes ügyfelek számára ingyenes szolgáltatás-portfóliónak éppen az a lényege, illetve a legnagyobb hozadéka, hogy a RIM így megszerezhet, vagy visszaszerezhet olyan ügyfeleket, akik azért nem vettek BlackBerryt, mert a telefon használata extra költséget jelentett a számukra. Továbbra is fizetős BIS-sel a cég gyakorlatilag leírhatja magát, a részvényesek pedig láthatóan -- legalábbis rövid távon -- mégis abban érdekeltek, ha nem is direkt módon, hogy a BlackBerry-szolgáltatás feláras maradjon. Ami hosszú távon a biztos halál a gyártó számára, különösen a lakossági, kisvállalati szegmensben.
Úgyhogy most a jelek szerint abba a különös helyzetbe kerültünk, hogy a befektetőknek és elemzőknek az is baj, ha van sapka a RIM-en, meg az is baj, ha nincs. Ráadásul ez a szégyenteljes állapot most már egész karácsonyra így marad.
Hiába a Bold 9900 sikere, amely a felhasználók, a sajtó és a BerryBlog mondása szerint is a legjobb BlackBerry, amely valaha napvilágot látott, mindez nem tudta tartósan izgalomban tartani a RIM lépéseit követő közönséget. Ahogyan telik az idő, miközben a RIM a háttérben igyekszik összekalapálni QNX-es telefonjait, egyre jobban elburjánzanak a pletykák a cég tervei körül, amelyek a cég hallgatása miatt egyre nagyobb zavarodottságot keltenek. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a cég részvényárfolyama az elmúlt két napban össze-vissza rángatózott, ahogyan egymásnak ellentmondó vélemények kerültek a felszínre.
A tőzsdei epilepsziarohamot előbb a Scotia Capital váltotta ki azzal az elemzésével, hogy a BlackBerryk valójában sokkal jobban fogynak, mint ahogyan azt a cég saját adatai mutatták a legutóbbi negyedévben. A RIM ugyanis arról tud csak beszámolni, hogy ő mennyi készüléket adott át a telkóknak és kereskedelmi csatornáknak, nem pedig arról, hogy mennyit vásároltak meg a felhasználók. A kettő közötti különbséget, a pufferzónát a telkóknál és partnereknél lévő készletek fedik el. A Scotia szerint közel 14 millió BlackBerry fogyott valójában, nem alig több mint 10 millió, és valójában nagyon vékonyak a készletszintek BlackBerrykből, és a cég azt kockáztatja, hogy nem fog tudni elég BlackBerryt biztosítani az eladások fenntartásához, a harmadik és negyedik negyedéveket jellemző hajrákhoz. Az egyetlen kockázatot az iPhone 5-ben látja a cég.
A megfigyelőket meglepte az elemzés, hirtelen le is nyelték, megugrott a részvényárfolyam, amikor megjött a pofon, ezúttal a Collins Stewarttól: a PlayBook halott! A Collins Stewart nem kevesebbet állított, minthogy a RIM örökrebefejezte a tableteket, nem lesznek utódok, és leállították a gyártást, a meglévő készleteket kiárusítják. A RIM előbb nem kommentált, majd miután berogyott a részvényárfolyam, kénytelenek voltak előállni egy cáfolattal, amelynek a hitelessége nem hatotta meg a piacokat, a részvények most mélyebben állnak, mint ahonnan indultak két napja. A BerryBlog nem ismeri a valóságot, de nyugodtan állíthatjuk, hogy stratégiailag nem volna értelme a tabletek eldobásának, tekintve a QNX szuperior technikai és biztonsági képességeit, a RIM pozícióit a céges vevőknél és telkóknál, valamint a BES/BIS szolgáltatásokat.
Nem csoda hát, hogy a RIM körüli kavarodásban újabb fosdarabkák úsztak a felszínre, amelyek eredete ismeretlen, tehát még abban sem lehetünk biztosak, hogy a RIM klozetjából szippantotta ki a forgószél, vagy valaki más dobálózott messzebbről, esetleg semmi ilyesmi, csak félreértésról van szó, és valójában csokipudingot ettek csak a kantinban. Ismét előkerült ugyanis a QNX és a push email kapcsolatának kérdése, perszehogy negatív előjelű felkiáltó kérdőjellel, hiszen a bulvárlapokban se véletlenül a szakításos sztorik viszik a címlapokat, hogy aztán másnap meg lehessen írni a békülést. A News 4 BlackBerry bennfentesként pózolva a ventilátorba dobott néhány méretes kulát azzal, hogy a QNX esetleg nem is fogja tudni igazán szeretni a BIS-t, és hogy a QNX-es telefonok nem fognak tudni többet email terén, mint az iPhone és az Android. Igaz, hogy ennek valójában semmilyen szinten nincs semmilyen értelme, így, magyarázat nélkül, de nagyon drámaian hangzik.
Még szerencse, hogy a Bold 9900 valószínűleg a legpraktikusabb és az egyik legigényesebben megépített okostelefon a piacon, ha nem is a legbaszabb időelbaszó basz. Ennek megfelelően elég drága is, hogy gyűjteni kelljen rá, így nem igazán kell azon problémáznunk, hogy mi lesz jövőre.
--Rövid tőzsdepiaci jelentésünk következik--
A BlackBerryket gyártó Research in Motion idén nyáron fennállásának eddigi mélypontjára ért, talán emlékeztek rá, hogy felmerült a két társelnök-vezérigazgató menesztése is. Az okok mögött sok minden állhatott, beleértve a gyorsan mozgó mobilpiac változásait rosszul, lassan lereagáló termékstratégia, vagy a PlayBookkal kapcsolatos bakik.
Mindenki nyugodjon meg, lélegezzen fel, a RIM a jelek, pontosabban a tőzsde szerint visszatalált a helyes útra. A cég részvényeinek árfolyama augusztus eleje óta 50 százalékot emelkedett, ami ebben az iparágban azért meglehetősen ritkaságszámba megy (jó, mondjuk tény, hogy volt honnan emelkedni).
Okos pénzügyi szakemberek szerint részben azért megy láthatóan jobban a kanadaiaknál a szekér, mert a RIM a Motorola után első számú felvásárlási célponttá vált, ez pedig ilyenkor szokás szerint felveri az árakat. A részvények szárnyalásában emellett szerepet játszott még, hogy az új, OS7-es készülékek alapvetően pozitív fogadtatásban részesültek a média által, vagyis nem ismétlődött meg a PlayBook-fiaskó.
A cég háza tájáról emellett több jó hír is érkezik, melyek mind erősíthetik a bizalmat a gyártó iránt. Így gőzerővel készül, és várhatóan még a jövő év elején piacra kerül az első QNX-es BlackBerry, hamarosan a PlayBookot is megerősíti (legalábbis szoftveresen) a gyártó, az Android-kompatibilitást ígérő Android App Player pedig szintén értéknövelő tényező lehet a RIM markában.
--Rövid tőzsdepiaci jelentésünket olvashattátok--
Via Reuters.