Az utóbbi időben arra kellett rájöjjek, hogy a PlayBook nevében a "Play" szócska aligha szerepel véletlenül, bármennyire is az volt az eredeti elképzelése a RIM-nek, hogy az eszköz egy üzleti tablet lesz. Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre-másra jelennek meg a jobbnál jobb játékok a rendszerre, ezek részben portolt, vagyis más platformról "áthozott" appok, részben PlayBook-exkluzívak.

Ez utóbbi kategóriába tartozik a héten megjelent Tunneltilt, mely két szempontból is érdekes: egyrészt ez az első játék a PlayBookra, melyet a RIM égisze alatt, illetve saját fejlesztésében adtak ki, másrészt ez az első olyan játék a kanadaiak tabletjére, melyet WebGL-ben fejlesztettek. Ami azt illeti elég sokáig, a Tunneltiltet ugyanis tavaly októberben demózták először a DevCon Americas-on, ami azért lássuk be, nem ma volt.

A játék egyébként nem túl bonyolult, de annál több türelmet és ügyességet igényel: egy golyót kell egy alagútban terelgetni, és kikerülni az akadályokat a PlayBook mozgatásával, döntögetésével.

Az egyesekben kemény függőséget, másokban durva frusztrációt keltő játék ingyenesen letölthető az App World storefrontból. A program egyébként játszható PC-ről is, ha a böngésző, illetve a számítógép támogatja a WebGL-t, kattintsatok az alábbi linkre a kipróbálásához!.

süti beállítások módosítása