Múltkoriban elsütöttem azt a mára kissé elcsépelt poént, hogy mostanra már a BlackBerry PRIV is megkapta a maga exkluzív fingós appját, a Slide Sound személyében, ami a slider mechanika nyitására és csukására tud lejátszani különféle obszcén, illetve kevésbé obszcén hanghatásokat.

Ezen a ponton azért eléggé igazságtalan voltam, úgyhogy most megkövetem magam: a Google Play Store-ban számtalan, hasznosabbnál-hasznosabb alkalmazás található (de most komolyan), és nagy részük a PRIV-vel is kompatibilis. Itt van például az olcsó fuvarokat kínáló platform, egyben a taxisok szemében a sátánnal egyenlő Uber.

priv_uber_device42.jpg

Valahol azért nem csodálkozom annyira, hogy a hivatásos fuvarozóknál kiverte a biztosítékot a meglehetősen rámenős Uber, melynek egyébként már olyan, nevenincs befektetői is vannak, mint a Microsoft. Ettől függetlenül -- főleg a fővárosban -- az Uber már Magyarországon is megvetette a lábát, módosított taxisrendelet ide- módosított taxisrendelet oda. Amerika persze ezen a téren is némileg Európa előtt jár, az Uber boszorkányüldözését ott mondhatni már régen feladták, aminek egyik ékes példája, hogy az AT&T-nél forgalmazott PRIV-eken ott van gyárilag az Uber-kliens.

Sőt, az Ubernek már van kifejezetten cégek számára kínált szolgáltatása, melyben elkülönülnek a magáncélú és a céges fuvarok, nagyjából úgy, ahogy egy menedzselt céges mobilon elválik egymástól privát és a biznisz oldal. Ez a kettősség tehát éppen kapóra jött a BlackBerrynek, mely az Android for Work platform egyik első számú támogatójává lépett elő a PRIV megjelenésével, illetve a későbbi androidos készülékekkel. 

A Play Store az Uber mellett természetesen üzleti produktív appok egész garmadáját kínálja, melyek használatát a céges Play Store-on keresztül akár kötelezővé is lehet tenni, ha a vállalati mobilflotta mögött éppenséggel egy BES12 szerver munkálkodik.

Az Uber letölthető a Google Play Store-ból erre a linkre kattintva.

Via Inside BlackBerry blog.

süti beállítások módosítása