Szerintem senkinek nem árulok el újdonságot azzal, hogy a maja naptár alapján mától nincsenek tovább számozva a napok, vagyis eljön a világvége, ami az emberiség teljes, vagy részleges pusztulását hozza magával. Szerencsés esetben az utóbbi következik be, túlélésünk esetén pedig mindig jól jöhet egy okostelefon és a rajta található alkalmazások. Jöjjenek tehát a leghasznosabb mobilalkalmazások, nem csak BlackBerrykre, világvége esetén!
1. Zseblámpa
A kataklizma jellegétől függően a mobilunkon található zseblámpa app kifejezetten jól jöhet, például ha egy meteorbecsapódást követően a napsugarakat eltakaró hamufelhő lepné el az eget. A zseblámpa használatával azért óvatosan bánjunk, mert ez a funkció nagyon meríti a mobil akkumulátorát, és a katasztrófa kiterjedésétől függően minden bizonnyal évekig, vagy akár évtizedekig nélkülöznünk kell az elektromos hálózatot, vagyis addig búcsút mondhatunk a töltőnek.
2. Foursquare
A Foursquare helymegosztó alkalmazást két dolog miatt is érdemes készenlétben tartani világvége esetén. Egyrészt ha eljön az idő, ne felejtsünk el becsekkolni a "világvége" venue-ra, talán még valami badge is jár érte, ami életünk utolsó perceiben legalább egy kis elégedettséggel tölt el minket, és emlékeztet rá, hogy máris volt miért élnünk. Ha úgy adódik, hogy túléljük a világvégét, ne felejtsünk el becsekkolni az óvóhelyünkre vagy a bunkerünkbe, utána viszont akár le is törölhetjük az alkalmazást, mert elég valószínű, hogy a következő egy-két évtizedben nem megyünk onnan sehová.
3. Térkép
A mobilos térkép világvége idején éppúgy jól jön, mint amikor az élet még a normál kerékvágásban járt. Feltéve, ha az armageddon nem semmisítette meg a GPS-műholdakat is, mert akkor megszívtuk. Egyben készüljünk fel arra, hogy a katasztrófa jellegéből adódóan az utcák, terek és épületek egészen máshogy nézhetnek ki, mint ahogy a térkép ábrázolja őket -- bár tulajdonképpen ehhez egyes térképalkalmazásoknál világvége sem kell.
4. Iránytű
A világvége idején sem árt, ha tudjuk, merre van észak, például ha beköszönt a hirtelen jégkorszak, akkor köztudott, hogy éppen az ellenkező irányba kell igyekeznünk, ha túlélési esélyeinket növelni szeretnénk. Ha pechünk van, a világvége mágneses viharral és/vagy a mágneses pólusok felcserélődésével, elmozdulásával járhat, ami alaposan összezavarja az okostelefonban található iránytűt is, úgyhogy ez esetben legfeljebb a csillagok alapján tájékozódhatunk -- persze mint mindenre, erre is van app!
5. Facebook
Végül de nem utolsósorban ha eljön a világvége, mindenképpen legyen a mobilunkon Facebook app, hiszen ha addigi életünk minden fontosabb (vagy kevésbé fontosabb) élményét már eleve megosztottuk rajta, akkor miért hagynánk ki éppen az utolsót? Ha netán túlélnénk a katasztrófát, készüljünk rá, hogy a posztjainkat eztán valamivel kevesebben fogják lájkolni.
Ennyi lett volna rövid összeállításunk a világvégén használható appokról, reméljük sikerrel járultunk hozzá a túléléshez, netán az életben maradási idő drasztikus kiterjesztéséhez. Ha nem jelenne meg több poszt a blogon mától, akkor köszi, jó volt nektek blogolni, ha pedig netán az a sajnálatos eset következik be, hogy ti nem élitek túl a világvégét, nos az... pech.