Tegnap egy rendkívül fontos, számos találgatást és potenciálisan félreértelmezhető pletykát eloszlató bejegyzés jelent meg az Inside BlackBerry blog fejlesztőknek szánt szekciójában. Tegnap vált ugyanis elérhetővé a BlackBerry 10 operációs rendszer soron következő, 10.3-as verziójának a szoftverfejlesztői környezete (vagyis annak a bétája), így aktuálissá vált néhány lényeges információt közzétenni a frissítéssel kapcsolatban. Például azt, hogy a 10.3-as OS soha nem jelenik meg a most piacon lévő BlackBerrykre, azaz a Z10-re, a Q10-re, a Q5-re és a Z30-ra. Puff neki...
Amúgy csendben megjegyzem, hogy ha nem a BlackBerryről beszélnénk, hanem valami más gyártóról (direkt nem említek platformot), ez simán beleférne, de azért pánikra annak sincs oka, aki valamelyik mostani telefonra szeretne majd frissítést. A 10.3.1-es köztes verzió ugyanis ugyanennek a posztnak a tanúsága szerint elérhető lesz a teljes kurrens BB10-es készülékportfólióra. Most aztán jól összezavartalak, mi?
A blogposztból megtudjuk továbbá, hogy a 10.3-as OS több, egyelőre be nem jelentett készüléken fog debütálni valamikor az év második felében, az egyiknek 1:1 képarányú, 720x720 pixeles kijelzője, a másoknak 16:9-es, 1280x720 pixeles kijelzője lesz (ez amúgy pont megfelel a Q10/Q5 és a Z30 képarányának és felbontásának), illetve szerepel az SDK-ban a titokzatos, 1:1-es képarányú, 1440x1440 pixeles felbontású kijelzővel ellátott szörnyeteg is, amiről csak sejteni lehet, hogy ő lesz a sokat emlegetett Windermere.
Gondolom legalább annyian várjátok ezeket az újdonságokat, ahányan az új, csomó hasznos funkciót és új dizájnt hozó operációs rendszer megjelenését is a meglévő készülékekre. Utóbbi, vagyis a 10.3.1-es OS-frissítés (szintén a hivatkozott blogposzt szerint) a februárban bejelentett BlackBerry Classiccal érkezik meg, nem csak a Classicra, hanem minden addig megjelent készülékre, mégpedig novemberben.
Mindebből azt a talán helytálló következtetést lehet levonni, hogy még a Classic előtt megjelenhet majd legalább két-három olyan BlackBerry, mely a 10.3-as OS-sel érkezik gyárilag, ami már csak azért is érdekes, mert az ominózus újdonságoknál jóval hamarabb jelentették be a Classicot (igaz, akkor még Q20 néven futott)...
Ha kezdesz egyre jobban összezavarodni, nem vagy egyedül, remélem a BlackBerry hamarosan felfedi összes idei ütőkártyáját, de az biztos, hogy baromi izgalmas második félév áll előttünk.
Via Inside BlackBerry Developer blog.
Következzenek a tények:
A BlackBerry idén biztosan piacra dob legalább két új okostelefont, az egyik a Z3, a másik a Q20 Classic lesz, mindkettőt Barcelonában jelentették be még idén februárban. A Z3 egy nagy kijelzős érintős telefon lesz, jó olcsón, a Classic pedig egy QWERTY-érintőkijelzős hibrid, hívásgombokkal és trackpaddel, jó drágán.
Nem hivatalos információk szerint van azonban egy további ütőkártya a BlackBerry kezében, ez lesz a Windermere kódnevű, szintén hibrid felépítésű készülék, melyről újabb részletek láttak napvilágot, természetesen ezek sem hivatalos formában.
Ez lehet a Windermere-prototípus kijelzője
Az egyik ilyen részlet a kijelző méretére és felbontására vonatkozik, bár -- legalábbis a prototípushoz készült kijelzőről -- már eddig is tudni lehetett egyet, s mást. Állítólag a Windermere-nek 4,5 hüvelykes, 1440x1440 pixeles felbontású kijelzője lesz, ami egyébiránt 453 ppi pixelsűrűséget jelent, ha ez valakinek érdekes, vagy mond valamit. A lényeg, hogy ha tényleg ilyen lesz a kijelző, akkor nagyon éles képe lesz. Egyébként más telefonokkal való viszonyítgatás megkönnyítése végett a Q10 szintén 1:1-es kijelzőjének képátlója 3,1 hüvelyk, szóval a telefon biztos, hogy jóval nagyobb lesz a Q10-nél.
A második részlet a billentyűzetre vonatkozik, bár itt sem tudunk meg sok újdonságot: a lényeg, hogy lesz fizikai QWERTY-gombsor, amin működni fognak valamilyen úton-módon a virtuális billentyűzet gesztusai (!!!). Hogy ezt pontosan hogyan fogja megoldani a BlackBerry, arról egyelőre még nincs kikristályosodott elképzelésem, de ha ténylegesen használható beviteli megoldást raknak a Windermere-re, akkor ha másra nem is, erre biztosan fel fogja kapni a fejét a szakma.
Aztán van itt infó az akkumulátorról is, ami irgalmatlan nagy kapacitású lesz, konkrétan 3450 mAh-t rebesgetnek, amiről csak annyit, hogy a Q10-ben 2100, a Z10-ben 1800, a kurrens csúcsmodellben, a Z30-ban pedig 2880 mAh-s akksi lapít, az utóbbinak pedig már így sem okoz gondot a telefon életben tartása másfél napig.
Persze a Windermere kívül-belül tök más készülék lesz, mint a Z30, hiszen gyorsabb, négymagos processzor lesz benne (megintcsak állítólag a Qualcomm MSM8974-es lapkája kerül bele), ennek ellenére valamivel vékonyabb lehet, mint a Z30, és a műanyag keret helyett visszatérhet rá a rozsdamentes acél burkolati elem, akárcsak a Q10-nél...
...Ja, és 13 megapixeles kamerája lesz a telefonnak, ha valaki esetleg gyakran használná fotózásra a mobilját.
Most már csak az a kérdés, hogy vajon hogy fog ez elférni a farmerzsebemben?
Via N4BB.
A BlackBerry mindig is a gombokban volt erős, mondhatni a fizikai nyomógombok adták a telefonjaik igazi savát-borsát. Bár a kanadai cég mostanában azért lerakott az asztalra egy-két igazán jó érintőkijelzős telefont (Z10/Z30), sokan máig a tavaly bemutatott, nyomógombos, egyben érintőkijelzős Q10-et tartják a csúcsmodellnek. A cégnél azonban egyes pletykák szerint már javában dolgoznak a Q10 utódján, melynek igazi nagy dobása az lehet, ahogy ötvözi az érintőkijelzőt és a fizikai gombsort.
Az állítólag Windermere kódnéven készülő, és talán (de nagyon talán) Q30 típusjelzéssel debütáló telefonról, pontosabban annak egy prototípusáról tegnap került ki az internetre egy kép. A nagyon durván szögletes készüléken (hangsúlyoznám, hogy prototípusról van szó) ott vannak a fizikai gombok is, méghozzá az összes eddigi nyomógombos BlackBerryvel ellentétben nem négy, hanem három sorba rendezve, ám nem ez az igazán különleges bennük, hanem az, hogy ezek a gombok amellett, hogy benyomhatók, érintésre is reagálnak, vagyis az érintőkijelzős billentyűzeteken alkalmazható gesztusok minden további nélkül működnek vele. Ez egyben azt is megmagyarázza, miért nincsenek egyáltalán szimbólumok a billentyűzeten.
Mivel a telefon arányait tekintve láthatóan jóval szélesebb az átlagnál (bár az nem derül ki a képekről, hogy pontosan mekkora), ezért a BlackBerry állítólag eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha az 1:1 arányú, 1440x1440 pixeles felbontású kijelzőn egymás mellett két alkalmazás is megjelenhetne. Erre a BlackBerry 10 operációs rendszer egyébként minden lehetőséget meg is ad, hiszen ne feledjük, továbbra is a leghatékonyabb többfeladatos mobil operációs rendszerről beszélünk. Azért biztos ami biztos alapon, hogy mindez garantáltan gördülékenyen működjön, a BlackBerry állítólag 3 GB-ra növelné a telefon rendszermemóriáját.
A BGR úgy tudja, hogy a Windermere kifejezetten egy nagy távközlési szolgáltatóval karöltve, annak kvázi megrendelésére készül, és egyelőre még nem bólintott rá a telkó a végleges koncepcióra. Vagyis az sem kizárt, hogy végül az egészből nem lesz semmi. Egyébként volt már kifejezetten mobilszolgáltató kérésére fejlesztett BlackBerry, ami történetesen éppen az érintőkijelzőt és a fizikai gombokat igyekezett újszerűen ötvözni. Ez volt a BlackBerry Storm, ami végül mint tudjuk, csúfosat bukott -- bár nem a hardver miatt, hanem elsősorban azért, mert a régi BlackBerry OS-t nem tudták megfelelően felkészíteni az érintőkijelzős használatra.
Via BGR.