Lehet ugyan vitatni, hogy valóban szükség van-e rájuk, az mindenesetre biztos, hogy egyre divatosabb kiegészítője a modern okostelefonoknak a vezeték nélküli, más néven indukciós töltési lehetőség -- vagyis amikor nem kell kábelt dugni a készülékbe a töltéshez, hanem elég csak ráhelyezni egy spéci felületre, amitől fémes érintkezés nélkül áramot vesz át a telefon. A BlackBerry is gyártott, illetve gyárt ilyen telefont, az első a Z30 amerikai változata volt, illetve a nemrég bemutatott Classic is tölthető vezeték nélkül. Csakhogy nem mindegyik.

classic_variants.jpg

A fenti táblázatból látszik, hogy a Classicnak összesen négy variánsa készül, ebből kettő tartalmazza a vezeték nélküli töltéshez szükséges áramkört, kettő nem. Pechünkre, nálunk (vagyis rajtunk kívül még az egész európai térségben) az SQC100-1 -es jelzéssel ellátott típus kerül forgalomba, amiből a jelek szerint éppen kimaradt ez az extra.

Hogy ez így miért is jó a BlackBerrynek, azt őszintén szólva nem nagyon értem, talán valamiféle licencelési okai vannak a dolognak, vagy úgy ítélik meg ott a messzi Waterlooban, hogy a vezeték nélküli töltés még nem egy elterjedt technológia errefelé az alvégeken, így felesleges mindenbe belerakni, amire BlackBerry-logó kerül.

Ezen a héten minden az új iPhone-tól hangos, miközben a szakma a több-kevesebb hozzáértést mutató médiával összekacsintva mindenfélét spekulál arról, hogy az Apple új nagyágyújára - és úgy általában véve a cégre - milyen jövő vár. Van, aki továbbra is kétpólusú piacot jósol, van aki pedig teret ad az alternatív platformoknak -- ez utóbbi szempontból most a Windows Phone kétségtelenül szerencsés helyzetben van, hiszen a Nokia is most mutatta be új ütőkártyáit, az új Lumiák ráadásul még idén a boltokba kerülhetnek, ha minden igaz (bár ezt hivatalosan még senki nem erősítette meg).

verizon_wireless.jpg

Ettől függetlenül hiba lenne leírni a RIM-et és a BlackBerryt, legalábbis erre figyelmeztet az amerikai Verizon Wireless pénzügyi igazgatója egy a héten adott interjújában. Bár itthon talán kevéssé ismert ez a név, de azért zárójelben jegyeznénk meg, hogy Észak-Amerika legnagyobb mobilszolgáltatójáról beszélünk, akinél több mint 110 millió ügyfél telefonál. "Nem szabad még leírni a RIM-et, a cég egy innovatív termékkel térhet vissza a piacra" -- nyilatkozta Francis J. Shammo, nyilvánvalóan ezzel a BlackBerry 10-re utalva, amiből egész biztosan kapott már némi ízelítőt a cégvezető.

Azt hiszem egy ilyen nyilatkozatnak, legyen bármilyen rövid is, mindenképpen óriási jelentősége van, hiszen tudjuk mindannyian, hogy az amerikai piac mennyire meghatározó a trendeket illetően, az ottani legnagyobb szereplő véleménye, választása pedig akár sorsdöntő is lehet. Azt is tudjuk ráadásul, hogy a Verizon Wirelessnél finoman szólva nem jött be az iPhone bevezetése, a cég ezért vélhetően a RIM legnagyobb partnere lesz a BlackBerry 10 rajtja során.

Márpedig ha a marketinggépezet Amerikában beindul, abba Európa is megremeg.

Via N4BB.

Talán mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Research in Motion legnagyobb felhasználói bázisa a tengerentúli piacokon, azon belül is elsősorban Észak-Amerikában koncentrálódik. A cég továbbra is vezeti az ottani okostelefon-piacot, igaz az utóbbi egy-két évben komoly kihívókra akadt elsősorban az iPhone képében, de újabban az ázsiai gyártók is szép fejlődést mutattak mind értékesítésben, mind pedig a termékek minőségét és szolgáltatásait illetően.

A fenti trend legnagyobb vesztese lehet a RIM, melynek egyik legfőbb bástyája, az amerikai Verizon Wireless egy évvel ezelőtt szinte csak BlackBerrykkel szőnyegbombázta végig a piacot. Ez a helyzet mára a statisztikák tanúsága szerint megváltozott, a BlackBerryk most már körülbelül csak 20 százalékot tesznek ki a teljes értékesítési volumenből, a márka pedig értékesítési darabszám alapján visszaszorult a második helyre a Verizonnál, a hamvaiból feltámadt, és a Droid termékcsaláddal arató Motorola mögé.


Forrás: AllThingsD

A csökkenés oka a helyi piac szakértői szerint elsősorban az, hogy a RIM kevés hangsúlyt fektet a CDMA-kompatibilis készülékekre, márpedig a Verizon hálózata ezt a normát használja, szemben az AT&T-vel vagy a T-Mobile USA-val. Más vélekedések szerint a Verizon stratégiai terve, hogy kvázi egyplatformos operátorrá váljon, ez a platform pedig a népszerűségét robbanásszerűen növelő Android lehet. Erre utalhat nem mellékesen az is, hogy a CDMA-kompatiblis iPhone megjelenése tovább várat magára, illetve igazság szerint még az is kérdéses, hogy valaha érkezik ilyen változat az Apple okostelefonjából.

További érdekesség, egyben jól jelzi a piaci trendeket, hogy a Verizon legnagyobb eszközbeszállítója ma már a Samsung, ezt követi az LG, a harmadik a Motorola, és csak negyedikként jön a RIM.