Nem, a BlackBerry Live nem valami Alicia Keys koncert, ahol Thorsten Heins is beáll a zenészek közé, Alec Saunders pedig vokálozik (ezt a képességét egyébként már kétszer is bemutatta korábban). A BlackBerry Live a BlackBerry World új neve, a legnagyobb BB-s éves konferenciát nyilván azért kellett átkeresztelni, mert közben az App World is nemes egyszerűséggel BlackBerry World névre váltott.

bbliveorlando.jpg

A BlackBerry World Live tehát az év legjelentősebb BB-s eseménye, bár talán idén ez abból a szempontból másként lesz, hogy szerintem a legjelentősebben, a BlackBerry 10 rajton már túlvagyunk január 30. óta. Szóval a második legjelentősebb lesz. A keddtől csütörtökig a floridai Orlandóban lesz mindenki, aki csak számít a BlackBerrynél, vagy a BlackBerry körül, beleértve a cég alkalmazottait, partnereket, fejlesztőket és persze a sajtót/bloggereket. 

A kanadaiak a fentiek közül mindenkinek igyekeznek valamilyen hasznos tartalmat nyújtani, így vélhetően elég sok új és érdekes infó elhangzik majd a BlackBerry háza tájáról, lehet, hogy lesznek új termékbejelentések is (alkalmazások, BB10 a Playbookon?, új BB10-es készülék?), fejlesztői fejtágító és persze partnerkényeztetés. Egyszóval elég sűrű hétnek nézünk elébe. 

Te mit vársz az idei BlackBerry Live-tól?

Múlt héten volt egy kis fennakadás a BlackBerry World működésében, aminek következtében a legtöbb BB10-es készülék tulajdonosa nem tudta elérni a telefonjáról a piacteret, a program a homokórázáson kívül nem volt hajlandó másra.

bbworld_z10.jpg

A BlackBerry elvileg már kijavította a hibát, de még mindig vannak olyanok, akiknél elérhetetlen az áruház, nekik szolgálunk most -- remélhetőleg működő -- megoldással:

  • Nyisd meg a böngészőt,
  • Írd be a címsorba a következőt (vagy ha mobilról olvasod a blogot, bökj a linkre): appworld://music,
  • Zárd be a BlackBerry Worldöt, majd nyisd meg újra.

Ezzel készen is lennél, mostantól elvileg mindennek úgy kell működnie, mint a régi szép időkben. Ha még ez sem oldotta meg a problémát, jelezd e-mailben vagy itt a kommenteknél!

Kösz a tippet Gábornak!

Címkék: world blackberry

Aki mániákus verziófetisiszta, illetve napi szinten telepítget alkalmazásokat a BlackBerryjére (pont mint én), emellett azon szerencsések közé tartozik, akik már Z10-zel rendelkeznek, ma reggel óta jó eséllyel azt tapasztalhatja, hogy a BlackBerry World alkalmazás-piactér elérhetetlen a mobilján. Egyelőre egyáltalán nem látszik javulni a helyzet, ráadásul az okokról is legfeljebb csak találgatni lehet, a BlackBerry ugyanis eddig hivatalosan egyetlen mondatnyi információt nem tett közzé a problémáról.

bbworld_z10.jpg

Az efféle eset persze megesik olykor, nincs is ezzel semmi baj, szerintem mindenki kibír néhány órát anélkül, hogy új appot töltene le a mobiljára. A zéró kommunikáció és az ilyen hosszú ideig tartó leállás viszont azért kicsit nyugtalanító, de legalábbis azt sejteti, hogy a BlackBerry egyelőre nem tudja pontosan, mi történt, vagy azt nem tudják, mikorra képesek elhárítani a hibát.

Mindenesetre remélem meggyógyul hamar, mert itthon pont a legrosszabbkor jött ez a leállás, hiszen ezekben a napokban veszik át azok az ügyfelek az első BB10-es telefonjaikat, akik szolgáltatótól vásárolták meg a készüléket, és gondolom az egyik első dolguk a BlackBerry Worldöt felkeresni...

...persze az is lehet, hogy valami csodálatos, új dolog érkezik, az iTunes többnyire ilyenkor szokott rakoncátlankodni az Apple-nél. Legyünk hát optimisták, testvéreim!

Manapság kuponlázban ég mindenki, vannak magazinok, weboldalak és egy egész szolgáltatói szektor, ami gyakorlatilag csak a kuponos akciókból él -- ahol csak pénzt lehet költeni, ott már kis túlzással mindenhol lehet kuponokat is beváltani, így van (vagy lesz) ez a mobilos alkalmazás-piacterekkel is. A BlackBerry Worldben ez a lehetőség egyelőre hiányzik (vehetsz viszont az ismerősödnek appot, ha BBM-en megkér erre), de már nem sokáig.

bbworld_kupon1.jpg

A BlackBerry 10-zel megújult BlackBerry World alkalmazás-piactéren rövidesen elindul a kuponbeváltás, ami nagy megkönnyebbülést jelent nem csak a vásárlóknak, hanem a forgalmukat növelni szándékozó alkalmazásfejlesztőknek is. A kuponrendszer létezéséről elsőként az N4BB által közreadott képernyőfotók alapján halhatott a nagyérdemű -- a srácok a náluk lévő QWERTY-s Dev Alpha C-nél látták a BlackBerry World kliensben a gyanús új menüt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kuponos vásárlás mikor lesz elérhető a BlackBerry Worldben, én mindenesetre élnék a gyanúperrel, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.1-es verziójával ez a funkció is élesedni fog sok minden más mellett. 

Via N4BB.

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy immár százezernél is több alkalmazás van a BlackBerry Worldben, a BlackBerry online piacterén, ahová napról-napra kerülnek fel újabb és újabb, érdekes címek, bár az is igaz, hogy van még mit behozni a nagymenőkhöz, elsősorban az iOS-hez és az Androidhoz képest. Ez utóbbinak egyébként sokat is köszönhet a BlackBerry, hiszen számos olyan alkalmazás található most is a BlackBerry Worldben, melyek eredetileg androidos appnak születtek.

Az androidról átportolt alkalmazások száma nagyjából 20-30 ezer közé tehető becslések szerint, vagyis a teljes alkalmazásállomány uszkve 20-30 százaléka eredetileg androidra készült, és pár hét, nap vagy akár órányi tesztelés és kódolás után fordították át úgy, hogy BB10-en is fusson. Sokan úgy vannak vele, hogy ezeknek az appoknak a nagy része semmire sem jó szemét, amit részben osztok is, bár pocsék alkalmazást natív kódban is lehet írni, erre számos példát lehet találni a BlackBerry World mellett más platformok alkalmazás-piacterein.

androidruntime.jpg

Az Androidos port, illetve az Android Runtime beépítése a rendszerbe mégis kifizetődővé vált a BlackBerry számára, ugyanis számos fejlesztőnek a figyelmét irányította az új platformra, egyben lehetőséget adva nekik, hogy minimális erőforrásokat bevetve megfuttassák alkalmazásukat a vadonatúj platformon. És ezen a ponton szerintem eléggé egyesélyessé válik az okostelefon-platfomrok versenyében jelenleg a harmadik helyért folyó küzdelem, melyet a BlackBerry és a Microsoft vív egymással, előbbi a BlackBerry 10-zel, utóbbi a Windows Phone-nal ringbe szállva.

A kanadaiak amennyire eleinte félvállról vették az egész alkalmazás-ökoszisztéma jelentőségét, ma annyira kiemelten kezelik a kérdést, a fejlesztők mindenkinél nagyobb támogatást kapnak, a rendszer nyitott és transzparens. fejlesztői eszközök egész tömkelegét kínálva. Az androidos átportolás pedig a maga nemében páratlan lehetőség mindenkinek, aki már jelen van a Google Play-ben arra, hogy elsőként jelenjen meg egy születőfélben lévő platformon.

Ez a törekvés olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy aktívan közrejátszott végül abban, hogy mindössze néhány hónappal a megjelenés után már 100 ezer app érhető el BB10-re. És bár az androidos portok minősége máig megosztja a felhasználókat, azért szeretném jelezni, hogy nem csak szeméttel lehet köztük találkozni. Csak a legutóbbi, múlt heti felhozatalból emelnék ki két fontos appot, az egyik az eBay, a másik az Amazon Kindle -- mindkettő android-port, emellett úgy hírlik, hogy a Skype első BB10-es kiadása is ilyen lesz (bár elnézve a fejlesztés elhúzódását, az sem kizárt, hogy mindjárt natív kódú klienssel rukkolnak elő a fejlesztők).

Erről jut eszembe, jómagam is láttam már rá példát, amikor egy alkalmazás androidos változata egy csodálatos metamorfózison keresztül natív appá változott. Az egyik legnépszerűbb valutaváltó alkalmazás, az XE Currency például portolt appként kezdte a BB10-es pályafutását, ma pedig már natív kódú változat érhető el belőle a piactéren.

A BB10-es Android Runtime másfelől a kisebb, lokális fejlesztők, fejlesztőcsapatok számára is kitűnő lehetőség, hogy megjelenjenek a platformon, így például számos magyar fejlesztésű portolt alkalmazás van már fent a BlackBerry Worldben, igaz a nagy nevek (például az Index, vagy a Sanoma saját fejlesztésű mobilalkalmazásai) egyelőre teljesen hiányoznak. 

A BlackBerry számára tehát az Android a legnagyobb szövetséges a (platform)háborúban, a cég vezetői részéről pedig zseniális húzás volt ennek a szövetségnek a tető alá hozása. Úgyhogy éljen soká a zöld robot, éljen soká a BlackBerry!

Ha fejlesztő vagy, és kedved támadt a meglévő androidos alkalmazásodat átportolni BB10-re, itt megtalálsz hozzá minden segítséget.

Elvileg mától kapható az Egyesült Államokban a BlackBerry Z10, úgyhogy a kanadai cégnek illett virítania erre az alkalomra egy kellően masszív bejelentést, mondjuk a BlackBerry World alkalmazás-piactéren található appok számáról. Arról persze hosszan lehetne vitatkozni, hogy mi értelme van ennek a féktelen app-hajhászatnak, pláne ha a piacterek felduzzasztása miatt minden tele van elképesztő tré kreálmányokkal, amiket még appnak sem nagyon illene nevezni, de ezt most ne firtassuk, és adjuk meg magunkat a közhiedelemnek: a több a jobb. 

A BlackBerry ráadásul speciális helyzetben van: ömlenek be az áruházba az androidos portok, ami arra mindenképpen jó, hogy a számláló gyorsan pörögjön, de a magam részéről egy kezemen meg tudnám számolni az igazán jó és hasznos átportolt appokat -- persze ez is valami.

mallick_bbworld2.jpg

Szerencsére azért a százezer alkalmazás közül már lehet elég jókat is csemegézni, lassan csordogálnak be a nagyobb nevek, tegnap például megjött a Kindle vagy a nálunk nem használt, de a tengerentúlon nagyon népszerű OpenTable, és jön a Soundhound, a Viber és persze a Skype, hogy minden VoIP-mágus örüljön. Meg aztán itt van végre a BlackBerry Travel, ami valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag nem készült el a platform január végi rajtjára.

Ha pusztán a számokat nézzük egyébként, a növekedés elég figyelemre méltó, hiszen a megjelenés óta eltelt mindössze 7 hét alatt sikerült 30 ezer új alkalmazást betenni a BlackBerry Worldbe. Csak úgy mellesleg megjegyezném, hogy az Androidnak 24, a Windows Phone-nak 20, az iOS-nek pedig 16 hónap kellett ahhoz, hogy 100 ezer app összejöjjön, bár illik elismerni, hogy az androidos port meg a PlayBook-háttér azért elég nagyot löktek a BB10 szekerén. 

Egyébként a választék bővülését jómagam is érzem, egyre több appot telepítek a telefonra, a nagy részüket ráadásul tényleg használom, hasznosnak tartom. Az alkalmazásajánló rovat BB10-es mutációjában bemutatom majd nektek a legérdekesebbeket, a BlackBerry 10 hivatalos magyarországi rajtja után.

süti beállítások módosítása