Szerintem a BlackBerry abból a szempontból mindenképpen rendkívül kivételes helyzetben lévő cég, hogy kis túlzással nincs is szüksége tervezőmérnökökre, hiszen a rajongók olykor egészen kiváló telefon-koncepciókat készítenek, azaz kívül-belül megálmodják, milyen lenne álmaik (meg feltételezhetően sok ezer többi rajongó álmainak) BlackBerryje. Az egyik legfrissebb ilyen koncepciót, a Z15-öt egy magyar srác, Bóta Robi készítette, meg is mutatom nektek, íme:
A BlackBerry Z15 stílszerűen 2015-ben jelenne meg, és ahogy az a képen is látható, elsősorban a 2013-as Z10 utódjának lehet tekinteni, némi fém díszítéssel (fém keret, illetve fém csíkok a kijelzőkeret alján és tetején) kiegészítve. A Z15 megkapná a Passport belső alkatrészeit, vagyis a négymagos processzort, a 32 GB memóriát és a 13 magapixeles kamerát, de a kijelző képátlója és felbontása maradna a régi. Nőne viszont - méghozzá elég jelentősen, 2800 mAh-ra - az akkumulátor kapacitása, ami az egyik legfájóbb gyenge pontja volt a Z10-nek.
Szerintem Robi jól gondolkodik, a BlackBerryre a Passport és a Classic mellett nem kizárt, hogy ráférne egy felsőkategóriás, netán felső-középkategóriás teljes érintős modell, bár a Z30-ből sem lett túl nagy sikersztori, ezért lehet, hogy a BlackBerry már óvatosabb megközelítést választ legközelebb ebben a szegmensben.
Nektek hogy tetszik a Z15, megvennétek?
ELFOGYOTT!
Kifutott a Z10, a BlackBerry első, BB10-es okostelefonja, a készletek mostanra mindenhol gyakorlatilag teljesen leapadtak és nagy biztonsággal kijelenthető, hogy soha többé nem is érkezik új szállítmány a telefonból. Azért a BerryBoltban maradt még pár darab az egyik típusból, amit az utazási irodák divatos szóhasználatával élve most jelentős last minute kedvezménnyel vásárolhatsz meg.
A matek:
Z10 4G/LTE - fehér: 73 990 Ft helyett 69 990 Ft
+ minden telefon mellé 1 db Z10 multimédiás dokkoló 6990 Ft helyett 0 Ft
Az összesen 10 990 Ft kedvezmény!
A folyamat:
- Tedd be a fehér Z10 4G/LTE telefont a kosárba
- Írd be a kuponkód mezőbe idézőjelek nélkül: "lastminute"
- A rendszer automatikusan hozzáadja a dokkolót 0 Ft-ért.
Ha eddig hezitáltál, jól tetted, de most lépned kell: az ajánlat augusztus 31-ig vagy a raktárkészlet erejéig érvényes - és az véges.
Ráadásul már csak és kizárólag a fehér Z10 LTE modell érhető el, az összes többi elfogyott. Egy vásárló maximum 5 db dokkolót vásárolhat meg kedvezményes áron.
A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.
Április elején a BerryBolt hosszas előkészítést követően belefogott a BlackBerry teljes BB10-es portfóliójának a hazai forgalmazásába, méghozzá mindjárt nehéz súlyú szereplőként: kizárólag hivatalos beszállítótól származó, gyári jótállással érkező, ebbe a régióba szánt kártyafüggetlen készülékek kerültek be a kínálatba. Az érdeklődés a kezdetek óta meghaladta minden előzetes várakozásunkat, most pedig teszünk róla, hogy még vonzóbbak legyenek ezek a készülékek a számotokra.
Mivel a hivatalos importőrnél a bevezetés óta eltelt időszakban a BlackBerryk ára valamelyest csökkent, úgy döntöttünk, hogy ezt továbbadjuk a vásárlóknak, így a teljes telefonkínálatra vonatkozóan csökkentettük a végfelhasználói árakat. Az új, 2014. május 23-tól érvényes árlista érvénybe lépése után a BlackBerry Z10 HSPA+ típus ára 3000 forinttal, a Z10 4G/LTE modell ára 1000 forinttal, a Q10 és a Q5 ára 2000 forinttal, a Z30 ára pedig 4000 forinttal csökkent.
Az árak csökkentése mellett több új akción, meglepetésen is dolgozunk, abban bízva, hogy minél több meglévő és leendő BlackBerry-tulaj tisztel meg minket bizalmával. Figyeljétek a BerryBlogot és a BerryBoltot a részletekért, és ne feledjétek, hogy a BerryBoltban a telefonok mellett eredeti, gyári tartozékok széles választékát is megtaláljátok!
A BlackBerry készülékeket itt találjátok a BerryBoltban.
KIFUTOTT AKCIÓ!
A BlackBerry Z10 jelenleg az egyik, ha nem a legjobb ár/érték arányú okostelefon a boltokban, mely most még vonzóbb ajánlattá válhat, ha a BerryBoltból rendeled meg a készülékedet! A webshop május végéig tartó akciójában féláron kínálja a készülékhez tartozó dokkolót, illetve jelentős kedvezménnyel szerezhetsz be meglévő Z10-edhez meghatározott tartozékokat.
A BlackBerry Z10 mellé kínált Z10 multimédiás dokkoló töltőcsatlakozóval és microHDMI-csatlakozóval is rendelkezik, így kettős célt szolgálhat: a dokkolóba helyezve tölthető a telefon, illetve a telefonon lévő tartalmakat (például videókat, képeket) lejátszhatod a HDMI-kimenetén keresztül az otthoni tévéden, vagy monitorodon, netán kivetítődön.
Az 50%-os kedvezményt technikai okokból a rendelés visszaigazolásában nem tünteti fel a rendszer, de a számla végösszege tartalmazni fogja!
Az akciós ár megrendelt telefononként egy dokkolóra érvényes! Az akció 2014. május 31-ig, vagy a készlet erejéig érvényes.
Az akció ideje alatt egységesen, 30% kedvezménnyel vásárolhatod meg az alábbi, gyári BlackBerry Z10 tartozékokat is, akkor is, ha telefont nem vásárolsz mellé:
BlackBerry Z10 széthajtható védőtok, fehér
BlackBerry Z10 övcsipeszes bőrtok, fekete
BlackBerry Z10 flip védőtok, fehér
Végül ne feledd, hogy ha készüléket rendelsz a BerryBoltban, a csomagot az ország egész területén ingyenesen szállítjuk házhoz, vagy az általad kiválasztott Pick Pack Pontra!
Aki figyeli mostanában a mobilszolgáltatók reklámkampányait, feltűnhetett neki, hogy milyen gyakran emlegetik a cégek a 4G-s, vagy szakmai(bb) nevén LTE-hálózatot, készülékeket. Különösebb szakmázás nélkül érdemes leszögezni, hogy a 4G-s hálózat gyorsabb, mint a 3G-s, 4 > 3, ezt nagyjából mindenki érti, ergo egy 4G-s telefon is biztosan jobb, mint egy 3G-s.
Valahogy így van ez a tavaly bemutatott BlackBerry Z10 esetében is, aki rendszeres olvasója a BerryBlognak, az tudja, hogy ebből az okostelefonból két típust (a nemzetközi modellekkel együtt igazából négyet) is készített a gyártó, az egyik tudja a 4G-t, a másik nem. De nem csak ez az egyetlen különbség a két modell közt (a 3G-s típusszáma STL100-1, a 4G-sé STL100-2): a 4G-sbe elvileg gyorsabb processzor (és talán valamivel lassabb grafikus gyorsító) került, bár ez kevéssé ölt testet olyan látványosan, ettől egyetlen alkalmazás sem fog szárnyra kapni vagy éppen lassabban futni.
És akkor ennyi bevezető után a jó hír: a Telekom március elejétől árulja a 4G-s Z10-et (eközben a 3G-s modell kifutó státuszba került)! Díjcsomagra vállalt hűség nélkül, két év szerződéskötéssel 77.190 forintba kerül a készülék, Dominóval pedig 80.990-ért lehet hozzájutni a 4G-s típushoz (a 3G-s Z10 ennél Dominóval 11 ezer forinttal, előfizetéssel 5 ezer forinttal olcsóbb -- már amíg lehet még kapni).
A modellváltás amúgy két dolgot jelezhet: egyrészt mostanra elfogyhattak mindenhol az STL100-1 -es készletek, másrészt pedig -- alighanem részben ennek hatására -- a Telekom most már lassan kénytelen lesz megoldani, hogy végre a 4G-s BlackBerryk (vagyis mostanra az összes BB10-es BlackBerry) is használhatók legyenek a 4G-s hálózaton. Itt amellett, hogy gyorsul majd a mobilnet, sok jóság várható még, de pszt!, én nem mondtam semmit!
Aki régi motoros a BlackBerrysek közt, bizonyára jól emlékszik rá, hogy a legtöbb készülékhez gyártottak a kanadaiak valamilyen asztali bölcsőt, vagy dokkolót. A BB10-es modellek közül egyedül a Z10-hez készült ilyen kiegészítő, mely immár örömmel jelentjük, hogy a BerryBolt kínálatában is megtalálható!
A BlackBerry Z10-hez készült gyári, multimédiás dokkoló több egyszerű töltőnél: a microUSB csatlakozó töltésre és adatátvitelre egyaránt használható, míg a dokkoló HDMI-kiemenete a telefon kijelzőjének a képét másolja TV-re, vagy más kijelzőre. Vagy ha akarod, zenét is lejátszhatsz a segítségével a telefonról, ha olyan erősítőhöz csatlakoztatod a dokkolót, mely rendelkezik HDMI-bemenettel.
A kiegészítőt éppúgy használhatod a nappaliban, mint az irodában, vagy éppen az éjjeliszekrényeden, utóbbi esetben lesz egy nagyon menő ébresztőórád is egyben.